Időről időre előjön ez a dolog. Hogy ugyanis az erdélyi gábor cigányok Gábor Áron leszármazottai. Időről időre elmondja ezt valami cigány vezető, amire aztán menetrendszerűen felhördül a szélsőjobb: el a kezekkel Gábor Árontól!

Még mit nem képzelnek ezek! Gábor Áront nem adjuk! Coki!

Eszement csetepaté. Először is szögezzük le, hogy Gábor Áron nem volt cigány. Lehetett volna, de nem volt. Ez nem pozitív tulajdonsága és nem negatív tulajdonsága, hanem puszta tény. Viszont ez a rokonság-legenda egészen megnyerő. Gábor Áron jó nagyot gazdagodott vele. Alighanem büszke rá odaát a túlvilágon, hogy ez a nagybajuszos, széleskalapos, virágosszoknyás népség ősapjának fogadta. Nem sok emberrel esik meg, hogy egy egész népcsoport választja ősének.

Az erdélyi gáborok amúgy valószínűleg kalderások, ennek a nagy cigány törzsnek az egyik ága, de hogy pontosan mikor, hogyan, miért váltak le a törzsről és teremtettek saját önazonosságot, nem tudni (én legalábbis nem tudom). A kalderás származásra utal a férfiak ezüst ékszereinek, mellénygombjainak presztizsjelző használata, egyáltalán az ezüst mint tekintélyteremtő anyagként való kezelése. A kalderásokról tudjuk, hogy már a romániai cigányrabszolgaság idejében (az 1850-es évek előtt) is fémművesek voltak (románul căldare = üst). Őseik akár ágyút is önthettek, hiszen cigány ágyúöntőkről már a 16. századból is van adat.

Szóval akár ott is sertepertélhetett valamelyik gábor cigány Gábor Áron körül, amikor a híres rézágyút (ami egyébként bronzból volt) öntötte. De valószínűbb, hogy nem sertepertélt. Aminek az égvilágon semmi jelentősége nincs. Gábor Áron legendáriuma meglehetősen gazdag. Most egy újabb értékkel gazdagodott. Ő lett a gábor cigányok őse. Isten éltesse az összes legendájával együtt haló poraiban.