Fontos és érdekes konferencia zajlott a közelmúltban Esztergomban a roma integrációról. Ott volt majd mindenki, aki ebben az ügyben számít, meg azok is, akik nem nagyon számítanak. Voltak érdekes és kevésbé érdekes előadások, a hosszú szünetek alatt pedig sok roma értelmiségi beszélhetett egymással. Az ilyesmi akkor is fontos és hasznos, ha semmi lényeges nem dől el. A roma társadalom szövete szövődik ilyenkor, márpedig arra nagy szükség van.
Hallva az előadásokat, beszélgetve a vacsoraasztalnál az embernek az a benyomása támad: de hiszen ez az egész a legjobb úton halad a normalizálódás felé. A résztvevők egyre világosabban értik, hogy miről van szó, és egyre egyértelműbb az elszánás. Ráadásul ilyenkor kiderül, hogy milyen sok „háttérember” dolgozik az ügyön: családsegítők, orvosok, papok, és igen, olykor még politikusok is. Ennek a sok munkának eredményének kell lenni. Az nem lehet, hogy ész, erő és oly szent akarat hiába sorvadozzanak egy átoksúly alatt.
Azon gyorsan lépjünk túl, hogy „ezekkel” úgyis hiába, hatszáz éve nem tudnak integrálódni, miért éppen most tudnának. Beszéltünk már róla, de azért szögezzük le újra: a közös hatszáz évből ötszázban integrálódtak, igaz, a maguk módján, de a többségi társadalom éppen erre a módra volt vevő, ezért működhetett a dolog. A bajok csak száz éve tartanak (az sem kis idő), és valószínűleg azért ilyen sokáig, mert Európa a 20. században más dolgokkal volt elfoglalva: fasizmussal, bolsevizmussal, világháborúkkal, világgazdasági válságokkal, hidegháborúval meg más ilyesmivel. A cigányokra nemigen jutott figyelem.
Európában igazán csak húsz éve van béke (a volt Jugoszlávia területén még annyi sincs). Történelmi léptékkel mérve az csak egy pillanat. És a „cigánykérdés” valódi mibenlétéről éppen csak most formálódik egy új konszenzus. Igazából csak most gyürkőzünk neki. És ha végre komolyan nekiállunk, akkor csak lesz eredménye. Akkor megtörténhet a csoda, megvalósulhat a cigány integráció. Nem egyik napról a másikra persze, de megkezdődhet a jó irányba való elmozdulás, és a jó folyamatokat fel is lehet gyorsítani.
A társadalomtudományi tapasztalat azonban keserűen kijózanító. A változás a fejekben rettentően lassan megy végbe. Mindnyájan a szokások rabjai vagyunk, szokásainkat – a jókat és a rosszakat egyaránt – a gyerekeinkre örökítjük. A tapasztalat azt mutatja, hogy a népek nem a józan eszüket követik, hanem a tradícióikat. Ahol gyenge a munkakultúra, ott az is marad. Ahol a kemény, kitartó, távlatos célokért küzdő munka a norma, ott az működik tovább.
Ha ez igaz, akkor a cigánykérdés az idő előhaladtával csak egyre súlyosabb lesz. Beszéljünk világosan, még ha nem is píszí: a magyar etnikumok között a cigányok munkakultúrája a legrosszabb, és minimum fenyegető az a jövő, amelyben az aktív korú lakosság fele cigány lesz. Márpedig, ha a dolgok így mennek tovább, az lesz. A nyomor bővítve újra termeli önmagát, amíg össze nem omlik az egész. Polgárháború nem lesz, bárhogy ijesztgetik vele sokan magukat és a többieket – a cigányság nem rendelkezik az önmegszervezés képességével még ebben a formában sem. De lesz iskolázatlan munkanélküliek egyre nagyobb tömege, nem lesz viszont adó, amiből az államot működtetni lehetne.
A magam részéről nem hiszek ebben a sötét forgatókönyvben, nem féltem tőle a gyerekeimet. Azt gondolom, hogy az integráció csodája bekövetkezhet, a mi generációnk elvégezheti azt a munkát, amelyet az előttünk járó néhány generációnak nem sikerült elévégeznie. De az érveim nem nagyon acélosak. Több a hit, mint a ráció. Igaz viszont, hogy a hit hegyeket mozgat. És ezt komolyan gondolom.
A képen – nézzék meg jól – bábuk láthatók, életnagyságú életkép a millenniumi kiállítás azon részérő, ahol a magyar állam népeit mutatták be. Jól látható, hogy 1896-ban a cigányság még elsősorban mint fémműves nép volt ismert.
Ahogy az egyik kommentelő bölcsen felhívta a figyelmet, számításba kell vennünk a kor egzotika iránti vonzódását, és bele kell kalkulálnunk a közfelfogásba, hogy a cigányokra mint érdekes kuriózumra (is) tekintettek. Az életkép ezt az igényt is kiszolgálja, ugyanakkor hiteles hírt ad arról, milyennek tartották a cigányokat akkoriban.
