Naptár

április 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Friss topikok

  • ttibu: @aszterixagall: Bebizonyosodott, hogy Indiából származnak ? Akor írd le a markereket melyek bizony... (2016.12.13. 16:55) Gének
  • HargitaIhenrIK: Csak mondom. Olyan megnyitojuk volt hogy csuhaj.. nmaahc.si.edu/ (2016.11.06. 03:21) Cigány múzeum
  • Szúrófény: Papír kell, bizonyítvány! Papír kell: bizonyítvány Azzal virít, aki hitvány! Tanult ő, férges esz... (2015.01.24. 07:59) Hócipő
  • Szúrófény: Munkanélküli fia verse (Ady Endre Proletár fiú verse, ma) Az én apám reggeltől estig, Reménytelen... (2015.01.24. 07:55) A pártok cigány-programja 3. – Jobbik
  • Szúrófény: Ég a hazugságtól, Ég a hazugságtól, a kopár szik, Álmodozó marha, hiába igyekszik, Nem jut előre,... (2015.01.24. 07:52) A düh piramisa

A düh piramisa

Bencsik Gábor 2013.09.11. 15:15

Végkifejletéhez közeledik az évtized egyik legmegrázóbb magyarországi drámája: hamarosan jogerős ítélet születik a cigánygyilkosságok ügyében. Vannak ugyan még elvarratlan szálak, a titkosszolgálatok akkori szerepe legalábbis zavaros, a szörnyű kör azonban hamarosan bezárul, a bűnösök elnyerik büntetésüket. Ideje hát, hogy higgadtan végiggondoljuk, miért történt, ami történt. És ebben a végiggondolásban ne az ostoba, hamis, politikai haszonlesés által motivált vádakra való válaszadás vezessen bennünket, hanem a valóság megismerése.

Az első feladat nevén nevezni azt, ami történt. Ez a gyilkosság terrorizmus volt, annak teljesen tipikus megnyilvánulása. A gyilkosok politikai célt akartak elérni véletlenszerűen kiválasztott emberek megölése, a gyilkosság kiváltotta sokk révén. Ugyanúgy cselekedtek tehát, mint a világ többi terroristái: valójában nem az áldozatot, hanem a közvéleményt célozták meg, hogy abban számukra fontos hatásokat váltsanak ki. Márpedig ha ez a gyilkosságsorozat terrorizmus volt, akkor ördögi logikája is ugyanaz, mint a többié. És ez a logika felismerhető, leírható.

Az első lépés, hogy tisztázzuk a gyilkos és a társadalmi szituáció viszonyát. A legnagyobb hiba a terrorcselekményt elszigetelt bűntettként kezelni, feltáratlanul hagyni a társadalmi hatásokat. Kriminálpszichológiai közhely, hogy potenciális gyilkosok között élünk, embertársaink zavarba ejtően jelentős hányada adott helyzetben képes volna embert ölni. Nagy jelentőségű kérdés, hogy a lehetőségből milyen hatások formálnak tényleges cselekvést. A lélektan ilyen hatások közé sorolja többek között az agressziót, a félelmet, a nyereségvágyat, a féltékenységet. És bármilyen meglepő első gondolatra, ide kell so­rolnunk a politikai szándékot is.

Terrorista kizárólag potenciális gyilkosból, mentálisan torzult személyiségű emberből lehet. De hogy valóban azzá is legyen, ahhoz valamely társadalmi feszültség gyújtóanyaga is szükséges. Nincs terrorizmus valós társadalmi feszültség nélkül. Szó sincs arról, hogy ezzel az állítással akár csak részben is az áldozatra hárítanánk a felelősséget – a terrorizmus lényege, hogy az áldozat kiléte a terrorista számára közömbös, ő csupán véletlenszerűen kiválasztott eszköz, még ha származása, társadalmi helyzete összefügg is a kiválasztással.

Minden társadalom tele van egyének és közösségek közötti, lokális vagy éppen országos méretű feszültségekkel, ezek legtöbbje azonban nem torkollik terrorba. Azért nem, mert a modern társadalmaknak számos eszköz áll rendelkezésükre e feszültségek csillapítására, kontrollálására, elfogadható irányba terelésére. Időnként azonban megoldhatatlannak mutatkozó konfliktusok is támadnak. Ha ezek kisebb csoportok között jönnek létre, az állam gépezete kezelni tudja a helyzetet, a többség tudomást sem szerez róla. Ha azonban tömegek érzik úgy, hogy társadalmi bajukra nincs orvosság, az általuk igazságtalannak tartott helyzetet nem lehet megváltoztatni, akkor beindul az a folyamat, amely akár a terrorban is kulminálhat.

Nézzünk konkrét példákat. Észak-Írország helyzete igazságosan nem oldható meg. A demokrácia szabályai szerint a többség dönt, márpedig a többség Nagy-Britanniához ragaszkodik. Ez a többség azonban igazságtalan gyarmatosítás révén jött létre, a történelmi igazság az volna, hogy az írek kapják vissza az egész szigetet. A feloldhatatlan konfliktus évtizedeken át termelte a terrorizmust – egészen addig, míg a társadalom többsége a helyzettel meg nem békélt.

Mi magyarok igazán könnyen átérezzük a katolikus északírek érzéseit, a tehetetlen dühöt a brit állammal szemben. Nehezebb megértenünk azokat az érzéseket, amelyet a hatvanas évek Nyugat-Németországának értelmiségi fiatalsága érzett saját állama és társadalmi rendszere iránt. Pedig ebben az esetben is a tehetetlen düh a legjobb jelző, az a düh, amely fellobogott a 68-as diáklázadásokban, és amely a lázadások kifulladása után is megmaradt. A társadalom megváltoztatásához nem volt erejük, de még a jóléti állam javainak elutasításához sem, ugyanakkor az egész elfogadhatatlan volt a számukra. Ez a feszültség szülte a világra a Rote-Armee-Fraktion, a Vörös Hadsereg Frakció nevű, végül összesen 56 gyilkossággal vádolt terrorista szervezetet. Egy mondat a Wikipédia szócikkéből: „Az 1970-es évekre a németországi fiatalok nagy része szimpatizált a mozgalommal – többsége nem fogadta el a szervezet módszereit, de elveikkel mindenképp egyetértett.” Olaszországban ugyanezt a szerepet a Vörös Brigádok töltötte be. A kilencvenes évekre mindkét csoport elveszítette a társadalmi támogatást, és megszűnt.

A nyugati világ lassan kezdi megérteni az iszlám terrorizmus hátterét, az amögött lappangó tehetetlen dühöt is. Az iszlám kultúrkör tagja számára napi élmény az az érzés, hogy meggyőződése szerint igazságtalan helyzetben van maga és közössége egyaránt, de nincs mód ennek az igazságtalanságnak a feloldására. Mindez újra és újra létrehozza azt a közeget, amelyben egyre újabb terroristák készülnek halálos bevetésre.

A terrorizmus struktúráját legjobban egy piramishoz hasonlíthatjuk. Haladjunk fentről, a csúcsról lefelé. A terrorista soha nem magányos, legtöbbször még az elkövetésben sem az. Az elkövetők mögött mindig ott található akár tízszer annyi aktív támogató. Ők valamennyien potenciális terroristák, teljesen egyetértenek a célokkal, és a legkülönfélébb módon – rejtekhellyel, fegyverbeszerzéssel, adatgyűjtéssel, stb. – aktívan támogatják a cselekményt. Nélkülük azt végre sem lehetne hajtani. Egy-két-három cselekvő terrorista mögött mindig ott van tíz-húsz-harminc aktív támogató.

Akik mögött a passzív támogatók rejtőznek, akár tízszer annyian. Ők azok, akik a célokkal és módszerekkel többé-kevésbé egyetértenek, a konkrét tervet többé-kevésbé ismerik, és hallgatásukkal, tudatos félrenézésükkel segítik annak megvalósulását. Nélkülük az elkövetők és az aktív támogatók előkészületei nem maradhatnának titokban. A tíz-húsz-harminc aktív támogató mögött akár több száz passzív támogató áll.

Ezt a szintet egy sokkal népesebb csoport, a passzív egyetértők csoportja tartja. Bennük ott munkál a társadalmi igazságtalanság miatti tehetetlen düh, legalább szóban radikális megoldásokat szorgalmaznak, amivel egyfajta pszichés hátországot adnak a passzív támogatóknak. Ez a csoport akár többtízezer emberből is állhat, és nézeteik hangoztatásával megerősítést adnak a cselekvőknek.

Legalul vannak végül azok, akik a terrort semmilyen formában, még passzívan sem támogatják (vagy éppen elítélik), de érzik a tehetetlen dühöt, és ennek kifejezést is adnak. Ez a kör már akár milliós lélekszámú is lehet.

Az ördögi piramis valójában – természetesen – alulról felfelé épül. Minden szint az alatta lévőből verbuválja tagjait. Minden társadalomban vannak dühös emberek, de ha azok száma nem ér el egy kritikus tömeget, a piramis csúcsa nem emelkedik fel a cselekvésig. Amint az északír katolikusok, a baloldali liberális német és olasz fiatalok között megfogyatkozott a dühösek száma – hiába maradt ugyanannyi potenciális gyilkos a társadalomban, mint korábban –, a terror is megszűnt. Más felöl viszont, ahogy az iszlám világban meglévő feszültségek és frusztrációk nőnek, a terrorfenyegetettség is növekszik. Magát a cselekvő terroristát fel lehet kutatni, le lehet lőni, de az ördögi piramis, ha elég széles az alapja, ha a társadalmat elég mélyen átszövi a tehetetlen düh érzése, újra és újra kitermeli magából az új cselekvőket.

Ahogy ezúttal kitermelte Magyarországon is. A tehetetlen dühöt itt az a feszültség táplálta, amely a közembereknek a cigányokkal kapcsolatos tapasztalatai és előítéletei, valamint a „hivatalos”, a politika és a média által előírt, kötelezővé tett nézetek között jött létre. Az emberek megtanulták, hogy nyilvánosan nem mondhatják ki az őszinte véleményüket a cigányokról, de ettől ez a vélemény nem hogy javult volna, inkább romlott. Magyarország nem rasszistává, hanem dühössé lett azért, mert egyre többen úgy érezték, hogy hazugságra kötelezik őket, és nincs eszközük ennek a megváltoztatására. Magyarország valójában nem a cigányság ellen fordult, hanem a róluk való kötelező hazugság ellen.

Ez azonban még nem vezetett volna terrorhoz. Nem minősítés, hanem tényközlés: a magyarság az átlagnál toleránsabb, türelmesebb, befogadóbb. És nem politikai belátásból az, hanem, ha úgy tetszik „zsigerből”, belső normái, a lévi-straussi értelemben vett társadalmi struktúrája, tradíciói, történelmi kényszerei miatt. Nálunk eddig még soha nem voltak terroristák. Ahhoz, hogy a dühösek milliói és a potenciális terroristák között a piramis megépüljön, még valami kellett: ideológiai hátországra is szükség volt.

És akadt egy politikai párt, amelyik ezt az ideológiai hátországot megadta. Nem, dehogy buzdított gyilkosságra – de összetoborozta, nyilvánosságba emelte az addig lappangó a passzív egyetértőket. Akik nem féltek kimondani, hogy most már ideje „odacsapni”, hogy elég volt a szavakból, eljött a tettek ideje. Ebből a körből pedig hamar kitermelődött a passzív támogatók tábora, belőlük az aktív támogatóké – a nyomozás eredményeképpen az utóbbiak közül sokat már név szerint is ismerünk.

Miért történtek tehát a cigánygyilkosságok? Azt állítani, hogy a Magyarországon felerősödött rasszizmus miatt, a valóságot meghamisító leegyszerűsítés. Valójában kettős hatásról van szó. Az alapot a húsz éven át tartó elfojtás adta meg, százezrekben, vagy éppen milliókban kialakítva a tehetetlen düh érzését. Ezt a dühöt szabadította ki 2010-ben a cigányellenesség közpolitikai szintre emelkedése, lehetővé téve a düh piramisának felépülését.

Ki a felelős? A gyilkosok és aktív segítőik büntetőjogi és morális felelőssége vitán felül áll. De a piramis nem növekedett volna alájuk, nem emelte volna őket a cselekvésig, nem találtak volna passzív segítőkre és támogatókra, ha nincsenek azok a magukat jogvédőnek, liberális demokratának, polgárjogi aktivistának nevező értelmiségiek, akik véleménydiktatúrájukat rákényszerítették az ez ellen hiába tiltakozó sokaságra, és akik kiközösítésre és szellemi máglyahalálra ítéltek mindenkit, aki az általuk szent kánonként hirdetett tanokkal szembeni kétségeit megfogalmazta – ha nem dühítették volna fel az ország nagyobbik felét. Nélkülük nem emelkedhetett volna a hatalomba az a politikai párt sem, amely sót szórt a sebre, sikerét elsősorban a cigányellenességre alapozva.

Logikus és helyes kérdésfeltevés: hogyan lehet most már elkerülni, hogy a tragédia megismétlődjék? A válasz a fenti gondolatmenet alapján jól megfogalmazható. Mindenekelőtt el kell kerülni, hogy a tehetetlen düh érzése sok emberben megszülessék. Lehetővé kell tenni, hogy az emberek kimondják, megfogalmazzák, amit gondolnak, még akkor is, ha az néha nyersen, vagy éppen durván hangzik. És ezzel a másik probléma is kezelhetővé válik: az őszinteség kifogja a szelet a politikai szintre emelt rasszizmus vitorlájából, annak képviselőit megfosztja attól, hogy magukat az őszinteség egyedüli bajnokainak mutassák be.

Címkék: politika cigány rasszizmus cigánygyilkosság

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://ciganyokrol.blog.hu/api/trackback/id/tr895507511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Szúrófény 2015.01.24. 07:52:11

Ég a hazugságtól,

Ég a hazugságtól, a kopár szik,
Álmodozó marha, hiába igyekszik,
Nem jut előre, egyről a kettőre,
Soha, soha, egy jobb legelőre!
Előtte, Televíziója, tele vízióval!
Újfajta, kedves, pógári vízi lóval
Amin kérődzhet, nem legelhet,
Szürke marha, mi jut neked?
Bámulod, mint a déli bábot,
Képernyődön, sok deli bábot!
Bámulhatod, reá kukkants,
Meghízott rajtad a kullancs!
(Jó vásárhelyi pukkancs)
Toll, és handlé kereskedő!
Jövődnek záloga, egyedül Ő!
Mert ezt választottad!
Szeresd hát, választottad!
Legjobbat akarja neked!
Ezért tied, e jó sós szikes!
Zöld fű kéne, bőg kínjába!
Utána mehet! Angliába!
2015-01-05