A bajai kínos bukta után mindenki játssza a maga szerepét. Az ellenzék választási csalásról beszél – hasonló helyzetben a Fidesz ugyanezt tenné –, a kormánypártok maszatolnak, és igyekeznek meglapulni, amíg új botrányok félresöprik az ügyet (az új botrányok pedig már itt is vannak). Éppen csak a lényegről nem szól egyik fél sem.
Arról tudniillik, hogy van Magyarországon kétszázezer eladó szavazat. Nem is drága voksok, darabja egy-két ezer forintért megszerezhető. És mivel ennyi voks bőven elegendő egy választási eredmény megfordításához, egyetlen komoly párt sem engedheti meg magának, hogy az összeset a másik fél vásárolja fel. Ezért az üzletben mindenki benne van. Így volt, így lesz. Egy-két körzetben, ahol nagyon vigyázatlanok voltak, lebuknak, de a legtöbb helyen gördülékenyen megy a dolog. Csak arra kell vigyázni, hogy ne akarjon valaki mindent vinni. Mert akkor a másik fél botrányt csinál.
Természetesen a telepi cigányok voksairól van szó. Azokról az emberekről, akik a közügyek iránt tökéletesen közömbösek, az életnek ez a dimenziója egyszerűen nem létezik a számukra. Mély szociokulturális gyökerei vannak ennek a magatartásnak (ezen a blogon már több bejegyzés is igyekezett feltárni a hátteret), a lényeg azonban az, hogy a voksok olcsón eladók. Csakhogy mivel tisztán üzleti megállapodásról van szó, és nincs mögötte a legcsekélyebb meggyőződés sem, az egyszerű voksvásárlás (előre vagy utólag adott ajándék, pénz) hatékonysága nagyon gyenge, a függöny mögött a szavazó vagy betartja az ígéretét, vagy nem.
A biztos módszer a láncszavazás. Ismerik ugye trükköt: az első szavazó nem szavaz, hanem titokban kihozza az üres szavazószelvényt. Azt a szavazatvásárló megveszi, kitölti, és odaadja a következő szavazónak, aki azt bedobja az urnába, a sajátját pedig kitöltetlenül kihozza, azt a szavazatvásárló megveszi, kitölti – innen már gördülékenyen megy a lánc egészen az utolsó szavazóig, aki két szavazatot dob be. Ezért kell az utaztatás, hogy gyorsan, sok fordulóval menjen a dolog.
Ezt minden párt csinálja. Mert egy sem engedheti meg magának, hogy csak a másik csinálja. És csak reménykedni lehet, hogy nagyjából egyforma sikerrel – hogy a szavazást végül is nem a pofátlanabb voksvásárlás, hanem a lakosok szándéka dönti el.
