Naptár

október 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Friss topikok

  • ttibu: @aszterixagall: Bebizonyosodott, hogy Indiából származnak ? Akor írd le a markereket melyek bizony... (2016.12.13. 16:55) Gének
  • HargitaIhenrIK: Csak mondom. Olyan megnyitojuk volt hogy csuhaj.. nmaahc.si.edu/ (2016.11.06. 03:21) Cigány múzeum
  • Szúrófény: Papír kell, bizonyítvány! Papír kell: bizonyítvány Azzal virít, aki hitvány! Tanult ő, férges esz... (2015.01.24. 07:59) Hócipő
  • Szúrófény: Munkanélküli fia verse (Ady Endre Proletár fiú verse, ma) Az én apám reggeltől estig, Reménytelen... (2015.01.24. 07:55) A pártok cigány-programja 3. – Jobbik
  • Szúrófény: Ég a hazugságtól, Ég a hazugságtól, a kopár szik, Álmodozó marha, hiába igyekszik, Nem jut előre,... (2015.01.24. 07:52) A düh piramisa

Kétszázezer eladó szavazat

Bencsik Gábor 2013.10.01. 11:23

A bajai kínos bukta után mindenki játssza a maga szerepét. Az ellenzék választási csalásról beszél – hasonló helyzetben a Fidesz ugyanezt tenné –, a kormánypártok maszatolnak, és igyekeznek meglapulni, amíg új botrányok félresöprik az ügyet (az új botrányok pedig már itt is vannak). Éppen csak a lényegről nem szól egyik fél sem.

         Arról tudniillik, hogy van Magyarországon kétszázezer eladó szavazat. Nem is drága voksok, darabja egy-két ezer forintért megszerezhető. És mivel ennyi voks bőven elegendő egy választási eredmény megfordításához, egyetlen komoly párt sem engedheti meg magának, hogy az összeset a másik fél vásárolja fel. Ezért az üzletben mindenki benne van. Így volt, így lesz. Egy-két körzetben, ahol nagyon vigyázatlanok voltak, lebuknak, de a legtöbb helyen gördülékenyen megy a dolog. Csak arra kell vigyázni, hogy ne akarjon valaki mindent vinni. Mert akkor a másik fél botrányt csinál.

         Természetesen a telepi cigányok voksairól van szó. Azokról az emberekről, akik a közügyek iránt tökéletesen közömbösek, az életnek ez a dimenziója egyszerűen nem létezik a számukra. Mély szociokulturális gyökerei vannak ennek a magatartásnak (ezen a blogon már több bejegyzés is igyekezett feltárni a hátteret), a lényeg azonban az, hogy a voksok olcsón eladók. Csakhogy mivel tisztán üzleti megállapodásról van szó, és nincs mögötte a legcsekélyebb meggyőződés sem, az egyszerű voksvásárlás (előre vagy utólag adott ajándék, pénz) hatékonysága nagyon gyenge, a függöny mögött a szavazó vagy betartja az ígéretét, vagy nem.

         A biztos módszer a láncszavazás. Ismerik ugye trükköt: az első szavazó nem szavaz, hanem titokban kihozza az üres szavazószelvényt. Azt a szavazatvásárló megveszi, kitölti, és odaadja a következő szavazónak, aki azt bedobja az urnába, a sajátját pedig kitöltetlenül kihozza, azt a szavazatvásárló megveszi, kitölti – innen már gördülékenyen megy a lánc egészen az utolsó szavazóig, aki két szavazatot dob be. Ezért kell az utaztatás, hogy gyorsan, sok fordulóval menjen a dolog.

         Ezt minden párt csinálja. Mert egy sem engedheti meg magának, hogy csak a másik csinálja. És csak reménykedni lehet, hogy nagyjából egyforma sikerrel – hogy a szavazást végül is nem a pofátlanabb voksvásárlás, hanem a lakosok szándéka dönti el.

Címkék: választás Baja láncszavazás

1 komment

A lomizás védelmében – második menet

Bencsik Gábor 2013.09.26. 09:27

Éppen két évvel ezelőtt írtam egy posztot a lomizás védelmében. Sajnos újra aktuális lett. Nem ismétlem meg az akkori érveimet, inkább egy nagyon fontos dilemmára hívnám fel a figyelmet: össze lehet-e egyeztetni a konzervatív világszemléletet a liberálissal? A rend, a munka, a nemzeti identitás, az önfegyelem, a család, a vallás tiszteletét a szegények, elesettek, linkek, csövesek, alkoholisták, önhibájukon kívül vagy éppen önhibájukból a társadalom peremére szorultak iránti türelemmel, megértéssel, empátiával? Az én válaszom az, hogy igen, össze lehet egyeztetni. Még pontosabban fogalmazva: ezt tartom a leghelyesebb magatartásnak. A fafejű konzervatív számomra éppolyan ellenszenves, mint az arrogáns liberális.

Most, úgy látszik, az empátia alulmaradt. Hogy a város elkerüljön némi kellemetlenséget, sok ezer ember megélhetési forrását zárja el. Konzervatív középosztálybeliként elég rosszul érzem magam tőle.

Címkék: romák Tarlós István Budapest Cigányok Lomizás

Szólj hozzá!

A düh piramisa

Bencsik Gábor 2013.09.11. 15:15

Végkifejletéhez közeledik az évtized egyik legmegrázóbb magyarországi drámája: hamarosan jogerős ítélet születik a cigánygyilkosságok ügyében. Vannak ugyan még elvarratlan szálak, a titkosszolgálatok akkori szerepe legalábbis zavaros, a szörnyű kör azonban hamarosan bezárul, a bűnösök elnyerik büntetésüket. Ideje hát, hogy higgadtan végiggondoljuk, miért történt, ami történt. És ebben a végiggondolásban ne az ostoba, hamis, politikai haszonlesés által motivált vádakra való válaszadás vezessen bennünket, hanem a valóság megismerése.

Az első feladat nevén nevezni azt, ami történt. Ez a gyilkosság terrorizmus volt, annak teljesen tipikus megnyilvánulása. A gyilkosok politikai célt akartak elérni véletlenszerűen kiválasztott emberek megölése, a gyilkosság kiváltotta sokk révén. Ugyanúgy cselekedtek tehát, mint a világ többi terroristái: valójában nem az áldozatot, hanem a közvéleményt célozták meg, hogy abban számukra fontos hatásokat váltsanak ki. Márpedig ha ez a gyilkosságsorozat terrorizmus volt, akkor ördögi logikája is ugyanaz, mint a többié. És ez a logika felismerhető, leírható.

Az első lépés, hogy tisztázzuk a gyilkos és a társadalmi szituáció viszonyát. A legnagyobb hiba a terrorcselekményt elszigetelt bűntettként kezelni, feltáratlanul hagyni a társadalmi hatásokat. Kriminálpszichológiai közhely, hogy potenciális gyilkosok között élünk, embertársaink zavarba ejtően jelentős hányada adott helyzetben képes volna embert ölni. Nagy jelentőségű kérdés, hogy a lehetőségből milyen hatások formálnak tényleges cselekvést. A lélektan ilyen hatások közé sorolja többek között az agressziót, a félelmet, a nyereségvágyat, a féltékenységet. És bármilyen meglepő első gondolatra, ide kell so­rolnunk a politikai szándékot is.

Terrorista kizárólag potenciális gyilkosból, mentálisan torzult személyiségű emberből lehet. De hogy valóban azzá is legyen, ahhoz valamely társadalmi feszültség gyújtóanyaga is szükséges. Nincs terrorizmus valós társadalmi feszültség nélkül. Szó sincs arról, hogy ezzel az állítással akár csak részben is az áldozatra hárítanánk a felelősséget – a terrorizmus lényege, hogy az áldozat kiléte a terrorista számára közömbös, ő csupán véletlenszerűen kiválasztott eszköz, még ha származása, társadalmi helyzete összefügg is a kiválasztással.

Minden társadalom tele van egyének és közösségek közötti, lokális vagy éppen országos méretű feszültségekkel, ezek legtöbbje azonban nem torkollik terrorba. Azért nem, mert a modern társadalmaknak számos eszköz áll rendelkezésükre e feszültségek csillapítására, kontrollálására, elfogadható irányba terelésére. Időnként azonban megoldhatatlannak mutatkozó konfliktusok is támadnak. Ha ezek kisebb csoportok között jönnek létre, az állam gépezete kezelni tudja a helyzetet, a többség tudomást sem szerez róla. Ha azonban tömegek érzik úgy, hogy társadalmi bajukra nincs orvosság, az általuk igazságtalannak tartott helyzetet nem lehet megváltoztatni, akkor beindul az a folyamat, amely akár a terrorban is kulminálhat.

Nézzünk konkrét példákat. Észak-Írország helyzete igazságosan nem oldható meg. A demokrácia szabályai szerint a többség dönt, márpedig a többség Nagy-Britanniához ragaszkodik. Ez a többség azonban igazságtalan gyarmatosítás révén jött létre, a történelmi igazság az volna, hogy az írek kapják vissza az egész szigetet. A feloldhatatlan konfliktus évtizedeken át termelte a terrorizmust – egészen addig, míg a társadalom többsége a helyzettel meg nem békélt.

Mi magyarok igazán könnyen átérezzük a katolikus északírek érzéseit, a tehetetlen dühöt a brit állammal szemben. Nehezebb megértenünk azokat az érzéseket, amelyet a hatvanas évek Nyugat-Németországának értelmiségi fiatalsága érzett saját állama és társadalmi rendszere iránt. Pedig ebben az esetben is a tehetetlen düh a legjobb jelző, az a düh, amely fellobogott a 68-as diáklázadásokban, és amely a lázadások kifulladása után is megmaradt. A társadalom megváltoztatásához nem volt erejük, de még a jóléti állam javainak elutasításához sem, ugyanakkor az egész elfogadhatatlan volt a számukra. Ez a feszültség szülte a világra a Rote-Armee-Fraktion, a Vörös Hadsereg Frakció nevű, végül összesen 56 gyilkossággal vádolt terrorista szervezetet. Egy mondat a Wikipédia szócikkéből: „Az 1970-es évekre a németországi fiatalok nagy része szimpatizált a mozgalommal – többsége nem fogadta el a szervezet módszereit, de elveikkel mindenképp egyetértett.” Olaszországban ugyanezt a szerepet a Vörös Brigádok töltötte be. A kilencvenes évekre mindkét csoport elveszítette a társadalmi támogatást, és megszűnt.

A nyugati világ lassan kezdi megérteni az iszlám terrorizmus hátterét, az amögött lappangó tehetetlen dühöt is. Az iszlám kultúrkör tagja számára napi élmény az az érzés, hogy meggyőződése szerint igazságtalan helyzetben van maga és közössége egyaránt, de nincs mód ennek az igazságtalanságnak a feloldására. Mindez újra és újra létrehozza azt a közeget, amelyben egyre újabb terroristák készülnek halálos bevetésre.

A terrorizmus struktúráját legjobban egy piramishoz hasonlíthatjuk. Haladjunk fentről, a csúcsról lefelé. A terrorista soha nem magányos, legtöbbször még az elkövetésben sem az. Az elkövetők mögött mindig ott található akár tízszer annyi aktív támogató. Ők valamennyien potenciális terroristák, teljesen egyetértenek a célokkal, és a legkülönfélébb módon – rejtekhellyel, fegyverbeszerzéssel, adatgyűjtéssel, stb. – aktívan támogatják a cselekményt. Nélkülük azt végre sem lehetne hajtani. Egy-két-három cselekvő terrorista mögött mindig ott van tíz-húsz-harminc aktív támogató.

Akik mögött a passzív támogatók rejtőznek, akár tízszer annyian. Ők azok, akik a célokkal és módszerekkel többé-kevésbé egyetértenek, a konkrét tervet többé-kevésbé ismerik, és hallgatásukkal, tudatos félrenézésükkel segítik annak megvalósulását. Nélkülük az elkövetők és az aktív támogatók előkészületei nem maradhatnának titokban. A tíz-húsz-harminc aktív támogató mögött akár több száz passzív támogató áll.

Ezt a szintet egy sokkal népesebb csoport, a passzív egyetértők csoportja tartja. Bennük ott munkál a társadalmi igazságtalanság miatti tehetetlen düh, legalább szóban radikális megoldásokat szorgalmaznak, amivel egyfajta pszichés hátországot adnak a passzív támogatóknak. Ez a csoport akár többtízezer emberből is állhat, és nézeteik hangoztatásával megerősítést adnak a cselekvőknek.

Legalul vannak végül azok, akik a terrort semmilyen formában, még passzívan sem támogatják (vagy éppen elítélik), de érzik a tehetetlen dühöt, és ennek kifejezést is adnak. Ez a kör már akár milliós lélekszámú is lehet.

Az ördögi piramis valójában – természetesen – alulról felfelé épül. Minden szint az alatta lévőből verbuválja tagjait. Minden társadalomban vannak dühös emberek, de ha azok száma nem ér el egy kritikus tömeget, a piramis csúcsa nem emelkedik fel a cselekvésig. Amint az északír katolikusok, a baloldali liberális német és olasz fiatalok között megfogyatkozott a dühösek száma – hiába maradt ugyanannyi potenciális gyilkos a társadalomban, mint korábban –, a terror is megszűnt. Más felöl viszont, ahogy az iszlám világban meglévő feszültségek és frusztrációk nőnek, a terrorfenyegetettség is növekszik. Magát a cselekvő terroristát fel lehet kutatni, le lehet lőni, de az ördögi piramis, ha elég széles az alapja, ha a társadalmat elég mélyen átszövi a tehetetlen düh érzése, újra és újra kitermeli magából az új cselekvőket.

Ahogy ezúttal kitermelte Magyarországon is. A tehetetlen dühöt itt az a feszültség táplálta, amely a közembereknek a cigányokkal kapcsolatos tapasztalatai és előítéletei, valamint a „hivatalos”, a politika és a média által előírt, kötelezővé tett nézetek között jött létre. Az emberek megtanulták, hogy nyilvánosan nem mondhatják ki az őszinte véleményüket a cigányokról, de ettől ez a vélemény nem hogy javult volna, inkább romlott. Magyarország nem rasszistává, hanem dühössé lett azért, mert egyre többen úgy érezték, hogy hazugságra kötelezik őket, és nincs eszközük ennek a megváltoztatására. Magyarország valójában nem a cigányság ellen fordult, hanem a róluk való kötelező hazugság ellen.

Ez azonban még nem vezetett volna terrorhoz. Nem minősítés, hanem tényközlés: a magyarság az átlagnál toleránsabb, türelmesebb, befogadóbb. És nem politikai belátásból az, hanem, ha úgy tetszik „zsigerből”, belső normái, a lévi-straussi értelemben vett társadalmi struktúrája, tradíciói, történelmi kényszerei miatt. Nálunk eddig még soha nem voltak terroristák. Ahhoz, hogy a dühösek milliói és a potenciális terroristák között a piramis megépüljön, még valami kellett: ideológiai hátországra is szükség volt.

És akadt egy politikai párt, amelyik ezt az ideológiai hátországot megadta. Nem, dehogy buzdított gyilkosságra – de összetoborozta, nyilvánosságba emelte az addig lappangó a passzív egyetértőket. Akik nem féltek kimondani, hogy most már ideje „odacsapni”, hogy elég volt a szavakból, eljött a tettek ideje. Ebből a körből pedig hamar kitermelődött a passzív támogatók tábora, belőlük az aktív támogatóké – a nyomozás eredményeképpen az utóbbiak közül sokat már név szerint is ismerünk.

Miért történtek tehát a cigánygyilkosságok? Azt állítani, hogy a Magyarországon felerősödött rasszizmus miatt, a valóságot meghamisító leegyszerűsítés. Valójában kettős hatásról van szó. Az alapot a húsz éven át tartó elfojtás adta meg, százezrekben, vagy éppen milliókban kialakítva a tehetetlen düh érzését. Ezt a dühöt szabadította ki 2010-ben a cigányellenesség közpolitikai szintre emelkedése, lehetővé téve a düh piramisának felépülését.

Ki a felelős? A gyilkosok és aktív segítőik büntetőjogi és morális felelőssége vitán felül áll. De a piramis nem növekedett volna alájuk, nem emelte volna őket a cselekvésig, nem találtak volna passzív segítőkre és támogatókra, ha nincsenek azok a magukat jogvédőnek, liberális demokratának, polgárjogi aktivistának nevező értelmiségiek, akik véleménydiktatúrájukat rákényszerítették az ez ellen hiába tiltakozó sokaságra, és akik kiközösítésre és szellemi máglyahalálra ítéltek mindenkit, aki az általuk szent kánonként hirdetett tanokkal szembeni kétségeit megfogalmazta – ha nem dühítették volna fel az ország nagyobbik felét. Nélkülük nem emelkedhetett volna a hatalomba az a politikai párt sem, amely sót szórt a sebre, sikerét elsősorban a cigányellenességre alapozva.

Logikus és helyes kérdésfeltevés: hogyan lehet most már elkerülni, hogy a tragédia megismétlődjék? A válasz a fenti gondolatmenet alapján jól megfogalmazható. Mindenekelőtt el kell kerülni, hogy a tehetetlen düh érzése sok emberben megszülessék. Lehetővé kell tenni, hogy az emberek kimondják, megfogalmazzák, amit gondolnak, még akkor is, ha az néha nyersen, vagy éppen durván hangzik. És ezzel a másik probléma is kezelhetővé válik: az őszinteség kifogja a szelet a politikai szintre emelt rasszizmus vitorlájából, annak képviselőit megfosztja attól, hogy magukat az őszinteség egyedüli bajnokainak mutassák be.

Címkék: politika cigány rasszizmus cigánygyilkosság

2 komment

Image and Picture - Angol nyelvű tanulmány

Bencsik Gábor 2013.03.20. 15:57

A grazi egyetem South East European and Middle East Studies című internetes folyóiratában megjelent az Image and Picture: The Romani People. Theses to the Historical Iconology of the Hungarian Gypsies című, angol nyelvű tanulmányom.  A lelőhelye a következő:

http://www.seemes.at/Gabor_Bencsik.pdf

Szólj hozzá!

Hol van cigányellenesség?

Bencsik Gábor 2013.02.26. 16:11

A szlovák miniszterelnök lényeges dologra tapintott rá: azok oktatják cigány-ügyben Szlovákiát, akiknek az országában alig van cigány. Tegyük mindjárt hozzá: amit Fico javasol, hogy ugyanis a cigány gyerekeket el kell venni a szüleiktől, és külön nevelni – nonszensz. Akkor is, ha Fico mondja, akkor is, ha Gyurcsány, vagy akárki. Kivihetetlen, embertelen és kontraproduktív, csak arra jó, hogy a kettőt meg kettőt összegezni nem képes választói tömegekben rokonszenvet ébresszen.

Az etnikai feszültség azonban valóban az etnikum létével függ össze. Magyarán ott van cigányellenesség, ahol vannak cigányok. Azok pedig azért vannak, mert valamikor befogadták őket. Okot és okozatot érdemes a helyére tenni: egy toleráns nép befogad egy másik népet, ebből szükségszerűen etnikumközi feszültségek támadnak, és a befogadó népben kialakulnak a másik etnikummal szembeni sztereotípiák – mert befogadó volt, vagy az elődei voltak azok. Egy másik, intoleráns nép visszaűzi az új honfoglalók döntő többségét, nem alakul ki etnikumközi feszültség, nem rögzülnek előítéletek – és most előítélet-mentességét fennen lobogtatva oktatja a többieket.

Nagy-Britanniában a berlini fal lerombolásáig, tehát a közép-európai cigányok legújabb nyugatra áramlása előtt ötvenezer cigány élt – kevesebb, mint egy ezrelék. Ebből persze hogy nem lett konfliktus, persze hogy nem lett előítélet. Magyarországon már a 19. században elérte az egy százalékot, azóta folyamatosan növekszik – persze hogy ez konfliktusokat sodor a felszínre.

c_blog_20130226.jpg

A határainkon kívülre került magyarsággal semmi bajuk azoknak az országoknak – Ausztria, Szlovénia, Horvátország – ahol egzotikus kisebbségként élnek, mint valami ritka növény. De ahol az arány meghaladja az egy százalékot, ott persze hogy feszültség támad.

Vajon a Nyugat valaha is képes lesz-e ezt felfogni? Kételkedem benne.

A képen bolgár cigány férfi látható, a fénykép hátoldalán olvasható felirat szerint 93 éves. Azt hiszem, más képet is láttam róla, afféle kuriózum lehetett, akit mutogattak az arra járóknak. Sajnos ma is az lenne: a hagyományos körülmények között élő, telepi cigányok ritkán érik meg a hetven évet. Nyomorult élet az, igazság szerint sokkal több együttérzést igényelne, ha nem venné körül annyi feszültség.

10 komment

Gének

Bencsik Gábor 2013.02.13. 10:21

Értelmiségi házaspárnak nem születhetett gyereke. Úgy döntöttek, hogy örökbe fogadnak egyet, még hozzá tudatosan cigányt. Vállalni akarták a maguk részét a világ jobbá tételében. Két éves korától jólétben, szeretetben nevelték a kisfiút, megadtak neki mindent, amit csak tudtak. Ahogy nőtt, mégis egyre több lett vele a probléma. Tizennyolc éves korában a haverjaival kirabolta a nevelőszüleit. Amiből minden ismerősük azt a keserű következtetést vonta le, hogy a génekkel szemben nincs mit tenni. A kísérlet tiszteletre méltó volt, de reménytelen.

Ilyen történetek sokfelé forognak. A következtetés mindig ugyanaz. Az én meggyőződésem azonban az, hogy téves. Sajnos nincsenek megbízható adatok, nincs ellenpróba, mégis azt hiszem, az a meggyőződésem, hogy nem a génekről van szó. Nem vagyok szakember, nem tudom, hogy két éves korra milyen mélyen rögzül a személyiség – de talán nem is itt van a lényeg. A kísérlet lehet valóban reménytelen, de nem a gének, hanem a helyzet fonáksága miatt. A személyiség számára akár megoldhatatlan feladat is lehet az ilyen távolságú kettős identitás feldolgozása. És még ha katasztrofális is, teljesen logikus választás a nevelt fiú részéről, hogy a kamaszkor válságai között sodródva a jólétbe kívülről befogadottság, a nemigaziság identitása helyett a befogadás aktusát megvető, annak ilyen módon fölébe kerülő identitást választja.

c_blog_20130213.jpgTöbbször megírtam már: a személyiség sérelme nélkül a cigányok csak cigányként tudnak integrálódni. És ez nagyon nehéz ügy.

A képen a német kultúrkör 19. század végi, magyar cigányokra vonatkozó vizuális toposzkészletéből építkező alkotás látható. A kompozíció teljes egészében a fantázia műve, attitűdje inkább pozitív, mint elutasító. A középen, földön ülő férfi egyértelműen Theodore Valério francia grafikusnak az 1850-es években kiadott magyarországi cigányképei nyomán készült, a többi alak a rajzolói rutin terméke.

Címkék: gyerek kultúra roma cigány cigányok örökbefogadás

22 komment

Tulajdonságok nélküli cigányok

Bencsik Gábor 2013.01.18. 20:39

Rövid tanulmányt tett közzé a Haza és Haladás blogon Újlaky András. A közzététel helye arra utal, hogy a Bajnai-csoport szellemi műhelyének termékéről van szó, még nem választási program, de vállalt vélemény, amelyből akár program is kinőhet. Miután gyakorlatilag biztosra vehető, hogy Bajnai pártja bekerül a következő országgyűlésbe, politikai tényező lesz, oda kell rá figyelni.

Az írás alapján úgy tűnik, hogy az új párt minimális elmozdulással folytatja a balliberális vonalat. Az elmozdulás az adatgyűjtés szükségességének kimondásában van: érdemi cigánypolitika részletes társadalmi adatok nélkül nem folytatható. Örvendetes fejlemény, még ha tudjuk is, hogy nagyjából mindenki ezt gondolja már, az adatgyűjtés tiltásának kora úgy látszik véget ért.

A többi azonban a régi nóta. Már a mottó is sokat mondó:
„Milyenek a cigányok? Olyanok, mint mások, sokfélék.”

Te is más vagy, te sem vagy más. A balliberális gondolkodók képtelenek kilépni ebből a hamis körből. Kritikánk felettébb egyszerű: ha a cigányok ugyanolyanok volnának, akkor nem lennének cigányok. Claude Lévi-Strauss több mint fél évszázaddal ezelőtt teljes mélységében feltárta a társadalmi struktúra jelenségét, és világosan bebizonyította, hogy az egyes kulturális közösségek a többiekétől jelentősen különböző társadalmi meghatározottságban élnek: közös hiteik, vágyaik, félelmeik, ismereteik, törekvéseik, értékeik, magatartás-mintáik rendszert alkotnak, és ez a rendszer lényegesen különbözhet más közösségek rendszerétől, azaz struktúrájától.

Természetesen nem az egyes ember meghatározottságáról van szó, hanem a közösségéről. Azt hiszem, ezen a blogon már említettem a dobókocka példáját: ha egyszerre kellően nagyszámú dobókockát vetünk, az átlageredmény elkerülhetetlenül 3,5-höz közel eső szám lesz, de senki nem tudja megmondani, hogy ezen belül az egyes kockák milyen számot mutatnak majd. A meghatározottságot itt a dobókocka hat lapjára egyformán felvitt hat számérték adja.

Minden kulturális közösség rendelkezik ilyen meghatározottságokkal. A hagyományos társadalmi közegben, saját közösségükben élő cigányok ráadásul erős meghatározottságokkal. Tehát a cigányok, mint közösség nem ugyanolyanok, hanem mások, alapvetően különbözők.

A balliberális megközelítés ezt nem hajlandó elfogadni. A cigányokat a gazdasági-társadalmi-kulturális viszonyokban kizárólag passzív, tulajdonságok nélküli szereplőként hajlandó tételezni, és kizárja annak a lehetőségét, hogy a cigányok ezeket a viszonyokat maguk is befolyásolják. A befolyásolás lehetőségét kizárólag a többség számára tartja fenn.

Ez valójában a filantróp  gyarmatosító szemlélete.

És innen kezdve minden további kritika és elemzés meddő. Felesleges tovább zötyögni ezen a sehová sem vezető vakvágányon. Marad a Fidesz félpuha-félkemény, mindenféle elvárásnak utána engedő cigánypolitikája, mint a legkisebb rossz.

4 komment

Hócipő

Bencsik Gábor 2013.01.17. 08:08

Az alábbiakban nincs semmi reprezentatív. Csupán ismerőseimmel beszélgetve szűrtem le a következtetést. Mégis azt hiszem, hogy van benne általános érvényű tartalom.

A lényeg: az embereknek már tényleg tele van a hócipőjük a cigányokkal. Stabil liberális barátaim és ismerőseim, akik amúgy teljes hittel szidják a jobboldali kormányt és őszintén féltik a demokráciát, a cigányokkal kapcsolatban egyre sarkosabb álláspontot képviselnek: ez már tűrhetetlen. Nem a gyilkosságok és durva ügyek (értelmes ember belátja, hogy ilyenek minden nemzetiség körében előfordulnak), hanem a lakhatatlanná váló városrészek, a gátlástalan semmittevés, az elviselhetetlen hangosság, a tolakodó agresszivitás, a szinte törvényszerűen bekövetkező atrocitások, amik érik az embert, ha cigányok csoportjaival kerül akár csak passzív kapcsolatba.

Úgy érzem, hogy a közhangulat az utóbbi néhány évben átbillent, nem kis részben a Jobbik tabudöntő politizálása következtében. Az a tény, hogy a Fidesz, ha nem is látványosan, de egyértelműen beleállt a Bayer-cikk által felvetett vonalba, azt jelzi, hogy elemzőik világosan érzékelik ezt a változást. Cigányjog-védéssel 2014-ben csak bukni lehet a választásokon – ha a baloldal ezt nem veszi észre, maga alatt vágja az amúgy sem túl vaskos fát.

Jó ez nekünk? – kérdezték minden személyi változás után az emberek az ötvenes években. Jó ez nekünk, hogy; nem a rasszizmus, nem a cigányellenesség, de a cigányokkal szembeni türelmetlenség megerősödött?

A válasz kézenfekvő. Ha Magyarország szellemi emberei ezt arra használják fel, hogy megtörjék a zsákutcás, a politikai korrektség álarca alatt nyomuló, mindenért a rasszista többséget okoló közbeszéd hegemóniáját, és őszinte közbeszéddel váltsák fel, akkor jó. Ha viszont a vadakat, a radikálisokat segíti a végrehajtó hatalomba, jaj nekünk.

Szóval jó lesz vigyázni. Megnőtt minden, a cigányok ügyében kimondott szó súlya.

Címkék: fidesz jobbik cigányok bayer zsolt cigánypolitika

2 komment

Mi ne legyen

Bencsik Gábor 2013.01.08. 13:04

Bayer Zsolt indulat-hullámokat joggal verő cikke (Ki ne legyen? – Magyar Hírlap, 2013. január 5.) rossz cikk. Ez az utolsó mondatából világosan kiolvasható.

„Legyen minden Oláh Gergő, és éljen velünk boldogan. Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!”

A „bárhogyan” már eleve elfogadhatatlan. Sem mások miatt, sem önmagunk miatt. A „bárhogyan” kizárólag a diktatúrák módszere, a náciké vagy bolsevikoké, az egyre megy. Aztán az „azonnal” sem működik. Mert az is a diktatúrák fegyvere. A demokrata a demokráciában soha nem akar semmit azonnal, mert tudja, hogy tisztességesen semmit sem lehet megoldani azonnal. Igazából még nem tisztességesen sem. Azonnal csak gyilkolni lehet.

Az már csak ráadás, hogy „ezek állatok”. Dühében mond ilyet az ember. De nem írja le, mert a leírt szó olyan, mint a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg, s kit hogyan talál meg. Az írás felelősség, Bayer cikke viszont felelőtlen. Súlyosbítja a dolgot, hogy tudatosan felelőtlen. Tudatosan kiszolgálja az emberek azon igényét, hogy a bonyolult kérdésekre egyszerű, egyszólamú feleletet kapjanak.

Pedig ha van bonyolult ügy, akkor a cigányoké az. Igen, a hagyományos cigány kultúra romlott kultúra, amelynek a belső agresszió-szintje rendkívül magas, és tömegével termeli a fiatal, gátlástalan ragadozókat, akik csak az erőszak kultúráját hajlandók elfogadni. Igen, az ilyen-olyan jogvédők, politikai haszonlesők, belvárosi széplelkek rengeteget rontottak ezen a helyzeten, felbátorították a cigány agressziót és – ne féljünk kimondani – élősködő életmód követésére bíztattak.

Ebből azonban a legkevésbé sem következik az, amire Bayer jut.

„A tények pedig ezek: a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik.”

Ezek a mondatok úgy hangzanak, mintha állítások volnának. Valójában kocsmai hőzöngés az egész. Értelmezhetetlen. Éppen ezért nem vezethető le belőle semmi.

c_blog_20130108_2.jpg
„Nem tolerálni kell és megérteni, hanem megtorolni.”
Megint egy látszat-mondat, ami népszerűséget szerezhet ugyan, de valójában üresen kong, mint egy bádogkanna. Mit jelent az, hogy megtorolni? A késelők letartóztatásban vannak, el fogják ítélni őket, éveket ülnek majd. Ezen kívül még milyen megtorlás legyen? Magyarország jogállam: akire bűnt bizonyítanak rá, azt megbüntetik. Ezen kívül még milyen megtorlás legyen?

Ne sumákoljunk: lágerbe zárás nincs, falhoz állítás nincs, kitoloncolás nincs. A nagyon ostoba embereken kívül mindenki képes belátni, hogy a cigányokkal hosszú távon együtt kell élnünk. Milyen válasza van erre Bayer Zsoltnak? „Nem tolerálni kell és megérteni, hanem megtorolni.” Üres blöff, ami alkalmas arra, hogy indulatokat szítson, de teljesen alkalmatlan arra, hogy bármiben is előre vigyen.

Ezúttal egy érdekes zenekar képe zárásul. Nem tudom értelmezni az egyen-köpenyt, mintha valami katonai banda volna, talán az első világháború idejéből. Akinek van ötlete, írja meg.

Címkék: politika kultúra program rasszizmus késelés integráció Magyar Hírlap Bayer Zsolt Cigányok Szigethalom Romák

Szólj hozzá!

Dolgaink

Bencsik Gábor 2012.12.13. 11:26

Új blogot indítottam a dolgaink címen. Egészen más jellegű, mint ez, afféle kísérleti labor, ahol talán megmutatkozik, hogy egyes gondolataimnak van-e értékük. Minden olvasást megtiszteltetésnek tekintek, a kommenteket pláne.

Címkék: blog új

Szólj hozzá!