Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Friss topikok

  • Frick László Intézet: @Pipas: Mitőllenne zavaros? A "cigányok"Magyarországon több korszakban többfelől,több okból és nem... (2021.04.11. 06:17) A vajda, aki nincs
  • csokosszaju: nem olyan sokára mi leszünk kevesebben...és akkor jaj nekünk (2020.05.28. 20:58) Gádzsóverés a Józsefvárosban
  • Dread Naughty: Csak jelzem, hogy a cigányság nem egységes forrásból származik(ahogy pl. a zsidók sem). Vannak az ... (2018.11.18. 18:13) Gének
  • HargitaIhenrIK: Csak mondom. Olyan megnyitojuk volt hogy csuhaj.. nmaahc.si.edu/ (2016.11.06. 03:21) Cigány múzeum
  • Szúrófény: Papír kell, bizonyítvány! Papír kell: bizonyítvány Azzal virít, aki hitvány! Tanult ő, férges esz... (2015.01.24. 07:59) Hócipő

érintettség miatt törölve

Bencsik Gábor 2009.10.14. 10:10

A bejegyzést töröltem valakinek a kérésére, aki érintve érzi magát. Egyúttal elnézést kérek az illetőtől.
   
Mostani képünk a Fertőtó burgenlandi vidékén készült, az ottani cigánysoron, valamikor a húszas években. Falusi muzsikus család látható a képen, akik bizonyára lagzikban, italmérésekben zenéltek, nem rangos éttermekben.

Tudni kell, hogy a muzsikus cigányok között igen nagy rangbéli különbségek voltak még a két háború között is, a legjobbak nagypolgári jólétben éltek, a legszegényebbek legföljebb falusi malacbandákban muzsikáltak olykor, néha fizetség nélkül, csak egy liter borért vagy vacsoráért. A különbség elsősorban a mesterségbeli tudáson alapult, bár a sikeres zenészek nagyobb eséllyel taníttatták fiaikat, mint a szegény sorstársak. A képen érdekesség a tangóharmonika, ez egyértelműen osztrák hatásra utal, a Lajtán innen alig-alig fordul elő.

Címkék: roma cigány esélyegyenlőség agresszív kisiskolás

6 komment

Gádzsóverés a Józsefvárosban

Bencsik Gábor 2009.10.08. 15:09

Ez is megtörtént: egy roma csoport rasszista támadást intézett egy főiskolás diák ellen, magyarán jól megverték pusztán azért, mert nem cigány létére ott mert sétálni az „ő utcájukban”. Őszintén szólva nincs ebben semmi meglepő. A cigányok éppen olyan emberek, mint bárki más, közöttük ugyanúgy vannak rasszisták, mint bármely etnikum soraiban. A kizárólagosan áldozati szereppel, a cigány szenvedéstörténettel – amelyet olyan szívós, kitartó munkával formált egyedül üdvözítő tanná a politikai liberalizmus – ideje végleg leszámolni. Ebből a szempontból a változás csupán annyi, hogy az államigazgatás emberei immár nevén merik nevezni a cigány rasszizmust is. Egy-két évvel ezelőtt még nem merték volna: A rendőrségi szóvivő minden bizonnyal kijelentette volna, hogy a magyar rendőrség nem tartja nyilván sem az elkövetők, sem az áldozatok származását, itt egyébként is egyszerű garázdaság történt, az a rasszista, aki emiatt a cigányokat hibáztatja.

Most nem ezt mondták. Ez tehát új fejlemény. Amúgy fölösleges túlságosan fönnakadni az eseten. Mondom, a cigányok ugyanolyan sokaság, mint bármelyik másik, az volna a meglepő, ha közöttük nem volna rasszista. Legföljebb eddig nem mertek előhozakodni vele, most meg került olyan, aki mer. Romlott viszonyok romlott történéseket generálnak, ennyi az ügy, és nem több.

Illetve egy szempontból mégis több. Amennyire a híradásokból kikövetkeztethető, a cigány viselkedéskultúra egyik súlyos torzulása lépett megint működésbe. Leírtam már, de talán nem árt az ismétlés: Veszprémben a gyilkosok nem azért viselkedtek úgy, ahogy, mert cigányok voltak, hanem azért, mert bűnözők voltak. Származásuk a bűncselekmény szempontjából irreleváns volt. Olaszliszkán viszont szociokulturális katasztrófa történt, az ottani lincselők pontosan azért viselkedtek úgy, ahogy, mert ez következett torzult magatartásmintáikból. A csoportos agresszióról van szó. Az agresszivitás minden etnikumban jelen van, minden nemzetiség tagjai között vannak szelídek és agresszívek, szentek és gyilkosok. Azonban Európában a cigányság az egyetlen közösség, amelynek agresszivitása a közbeavatkozók hatására nem fékeződik, hanem robbanásszerűen megsokszorozódik. Arról van szó, hogy amikor egy cigány ember konfliktusba kerül, a perpatvarba beavatkozó társai hatására ez a konfliktus nem csillapul, hanem pillanatok alatt a végletekig felerősödik. A beavatkozók nem fékezik a társaikat (mint minden más etnikum esetében), hanem tovább hergelik. A hangos szóból másodpercek alatt üvöltözés lesz, a verbalitásból tettlegesség, a lökdösődésből ökölcsapások, az ökölcsapásokból késelés és fejberúgás.

Ez bizony cigány sajátosság. Ami nem azt jelenti, hogy minden cigány ilyen, hanem azt, hogy a cigány szocializációban ez benne van. Az esetek többségében a robbanás nem következik be, nagyon sokszor megesik, hogy a konfliktust éppen cigány ember csillapítja, lefogja társait, fékezi az indulatokat. De a kiáradó, a résztvevők számával együtt növekvő agresszivitás kevés alkalommal sem tűrhető. A magyarországi cigányságnak szembe kell néznie ezzel a rossz kulturális örökséggel, és le kell számolnia vele. A szembenézés a cigány értelmiség feladata, a leszámolás mindannyiunké.

Mostani képünkön három férfi látható, a felvétel 1911-ben készült. A hátlapon lévő feliratot sajnos nem tudtam kiolvasni, alább közlöm, ha valakinek sikerül, és megírja, azt megköszönöm.

A viselet alapján nem tudom megmondani, hová valósiak, milyen törzsbeliek a férfiak. A hajviseletük nagyon érdekes, a homlokon viselt varkocs magyaroknál is előfordult, de a 20. század elején már igen ritka.

Címkék: cigány rasszizmus magyarverés

84 komment · 1 trackback

Cigánytelepek

Bencsik Gábor 2009.10.05. 15:26

Egymilliárd forintot szán a kormány a következő évben száz cigánytelep felszámolására. Egymilliárd forint nagyon sok pénz (legalább tíz végkielégítés, ha kajánkodni akarunk), a dolog elég komolynak hangzik. Pedig nem az. Telepenként tízmillió forintból semmi értelmeset nem lehet csinálni, viszont ki lehet provokálni a falusiak haragját, és még erősebbé lehet tenni a cigányellenességet. Nem gondolom, hogy a kormány szándékosan akar rosszat, de a torz eredmény nem volna kétséges, ha nem hullana a semmibe ez a kezdeményezés is, ahogy annyi elődje. Így járunk jobban.

A telepeket amúgy tényleg fel kellene számolni. Csakhogy ehhez a betegséget kellene gyógyítani, nem a tüneteket elfedni. A telep szörnyű, embertelen, bővítve újra termeli a nyomort, melegágya a bűnözésnek. Csakhogy alapvetően téved, aki azt hiszi, hogy a telepet a házak teszik azzá, ami, és ha a házakat (utakat, közműveket) kicseréljük, ezzel a telepi életforma is megszűnik.

A cigánytelepet a lakói, és nem a holt falak teszik azzá, ami. Van értelme annak a vitának, hogy a telepeken élők miért olyanok, amilyenek, felelősek-e a sorsukért, vagy sem, azt azonban ostobaság képzelni, hogy ha legalább falusi szinten korszerű házakba költöztetik őket, akkor ezzel érdemben előre lehet jutni. Nem lehet. A szociokulturális értelemben lepusztult emberek pusztán a környezet megváltozásának hatására nem képesek megváltozni, inkább magukhoz formálják, magyarán lepusztítják a környezetüket. Nem eleve elrendelésről beszélek, nem azt állítom – sőt minden erőmmel tagadom –, hogy a cigányok nem alkalmasak a civilizáció befogadására. A cigányság lepusztult része (ez a kisebb, bár szem előtt lévő hányad) igenis kihozható a telepi putrilétből. De ez rettenetesen sok energiát és odafigyelést igényel. Ráadásul úgy kell csinálni, hogy mindez (a ráfordított sok pénz, figyelem, kedvezés) ne keltsen ellenérzést a többségi társadalomban, azokban az emberekben, akik az életüket tisztes, dolgos szegénységben élik le, és ezért sem pénzt, sem figyelmet, sem kedvezést soha nem kapnak.
Szóval nem a házakkal kell kezdeni, hanem a benne lakókkal.
 
Eheti képünkön vándor csoport (talán két testvér és feleségük) látható egy képeslapon, amelyet 1914-ben adtak fel Zágrábban. Ha jól tudom, a képen olvasható „Cigani” horvátul van, eszerint is Horvátországban készült valahol a felvétel.

A férfiak viseletén nem látszik jellegzetes vonás, az asszonyoké azonban jellegzetes balkáni cigány viseletnek tűnik. Hozzá kell számítani, hogy a színezés utólag történt, teljesen függetlenül az eredeti színektől, fekete-fehér kép alapján, ám feltehető, hogy a színező ismerte a vidék cigány női viseletét. A lovakon furcsa nyakhám látható, ezt nem tudom értelmezni, ismerni kellene hozzá a korabeli horvát szerszámozási módokat. Az is lehet, hogy a szügyhámot vetették rájuk ilyen lazán, amíg legelnek.

1 komment

A roma integráció programja 7.

Bencsik Gábor 2009.09.28. 15:06

Munka 3.

Az előző részben arról volt szó, hogy a problémára hogyan hat a többségi társadalom hozzáállása. Most nézzük a cigányokét.

Állíthatjuk azt, hogy nincs semmi különbség a cigányoknak és a nemcigányoknak a munkához való hozzáállása között, ami politikailag nagyon korrekt volna, és el is nyerné a fősodratú szociológia helyeslését – csak éppen nem volna igaz. A népek szociokulturális öröksége a munkához való viszonyban is különbözik. Szicíliában is vannak szorgalmas emberek, és Svájcban is vannak lusták, az átlagot illetően azonban világos különbség mutatható ki: Szicíliában lényegesen alacsonyabb a munka hatékonysága, mint Svájcban. Magyarország ebből a szempontból nehezen belőhető pozícióban van – a magyarok hajlandók nagyon sok feladatot (pluszmunkát) vállalni, munkaintenzitásuk azonban valószínűleg elmarad a nyugat-európai átlagtól, miközben minden bizonnyal felülmúlja a délkelet-európait. Legalábbis valahogy így néz ki az önképünk.

A munkaintenzitásnak egyik fontos, noha nem egyedüli eleme a fegyelmezettség: az adott munka előre megszabott időben, előre megszabott módon, előre megszabott minőségben, előre megszabott keretek között való elvégzése. És a cigányság valószínűleg itt van a legnagyobb hátrányban a többségi társadalommal szemben. A cigányok között az átlagnál többen vannak azok, akik nehezen viselik, ha előre megszabják nekik a munkavégzés idejét, módját, minőségét, kereteit. Ehelyett az olyan munkát részesítik előnyben, amelynek során maguk alakíthatják ki a munkaidőt, a munkatempót és a többiekhez való viszonyt. Van ilyen munka, de kevés. Kosárfonásból, gombaszedésből, lomozásból, régiség-kereskedésből egy egész nép nem tud megélni.

Azt szokták mondani, hogy a cigányság szabad nép, nehezen tűri a kötöttségeket. Csakhogy a modern társadalomban nem lehet nem tűrni a kötöttségeket, mert éppen azok által válik a társadalom modernné. A 19. század folyamán a világ fejlettebb felének lakossága egyfajta alkut kötött önmagával: elfogadja a korábbiaknál sokkal kötöttebb, hierarchizáltabb társadalmi-termelési viszonyokat, a meghatározott munkaidőt, a főnök-beosztott viszonyt, a mindenféle előírásokat – cserébe viszont megkapja a jólétet.

A jólét és a fegyelmezett munkavégzés egymástól nem választhatók szét. Először a cigány értelmiségnek, aztán az egész cigányságnak le kell számolnia azzal az illúzióval, hogy megőrizhetik kötöttség-mentességüket, és ugyanakkor részesülhetnek a jólétből is. Vagy ez, vagy az, mondhatnánk, de még ez az alternatíva is hamis: nem működhet úgy a közlekedés, hogy mindenki jobbra hajt, de a taxiknak a balra hajts is megengedett. Fegyelmezett iskolába járás, fegyelmezett munkahelyi munkavégzés, fegyelmezett társadalmi együttműködés – e nélkül nincs jóléti társadalom.

Ezúttal egy új kép, de régi tárgyról. A képeslap hátoldalán olvasható szöveg szerint ez a „guruló otthon” 1880 körül készült, és egy bizonyos Phoebe királynő nevű cigány asszony tulajdonában volt (aki, bár a lap nem írja, valószínűleg tenyérjós asszony lehetett, hangzatos „művésznévvel”), jelenleg pedig az USA New York államában lévő Stony Brook település múzeumában látható.

Angliában a 19. században ilyen díszes kocsikkal vándoroltak a jobb módú cigányok. Az angolszász országokban a mai napig ismertek ezek a járművek (ottani romani nyelven vardák), és hozzá tartoznak a cigányságról alkotott képhez. Sokan arrafelé azt hiszik, hogy a cigányok kocsijai mindenütt ilyenek voltak, amerikai milliomosok olykor Kelet-Európában próbálnak (olcsón) ilyenekhez jutni abban a hiszemben, hogy itt még használatban vannak. A jelenség jó példája annak, hogy a világ különböző vidékeinek cigány-képe mennyire különböző, és az emberek mennyire nincsenek tisztában azzal, hogy másutt egészen mások a cigányok, mint amilyennek ott ismerik őket.

Címkék: munka roma jólét integráció

3 komment

Egy figyelemre méltó cikk

Bencsik Gábor 2009.09.24. 19:47

Most csak egy link, egy figyelemre méltó cikkre - Hírszerző: Kötéltánc az etnikai törésvonal fölött. Megjegyzéseket persze bőven lehetne hozzá fűzni, de most csak egy álljon itt: a magyarországi cigányság leszakadó része nem premodern zárványkultúrában él, hanem a premodern és a modern közötti senkiföldjén. A premodern társadalmak szociokulturális öröksége teljes értékű lehet, a cigánysori cigányoké nem az, hanem egy roncskultúra, amely elvesztette kötődését a premodernhez, és alig van kötődése a modernhez.

A nehéz témához egy kedves kép. A metszetet O. Oakley rajzolta, T. Hollis metszette, és 1845-ben adta ki J. Hoggart Londonban. A címe The Gypsy Camp – még szerencse, hogy odaírták, mert különben ember nem volna, különösen a mi vidékünkön, aki megmondaná, hogy cigányokat ábrázol. Az emberek általában azt hiszik, hogy minden korok éppen úgy látták a világot, ahogy ők. Tévednek. A világ folyamatosan változik, és benne a cigányokról alkotott szó szerinti és átvitt értelmű kép is. Ami jó reményekre adhat okot.

 

 

 

 

1 komment

A roma integráció programja 6.

Bencsik Gábor 2009.09.23. 10:59

Munka, 2. rész.

(A munkanélküliség) „nem romaprobléma? Amikor az összlakossághoz viszonyított arányukhoz képest tízszer több náluk a munkanélküli? Ez nem szignifikáns összefüggés? Dehogynem.

A kérdés az, hogy ez a tízszeres szorzó mire vezethető vissza. „A” válasz: a többségi társadalom hátrányos megkülönböztetésére. „B” válasz: a cigányoknak a rendszeres munkavégzésre való alkalmatlanságára. Kézenfekvő volna azt mondani, hogy mindkettő rossz válasz. Pedig valószínűleg mindkettő, még ha végletekig leegyszerűsít is, jó válasz. Ha ezen a kettőn változtatni lehet, hatalmas lépést tehetünk az integráció felé.”

A fenti idézet az augusztus 7-i bejegyzésből való, ezzel fejeződött be a gondolatmenet a képismertetés előtt. Hát most folytassuk ezt a gondolatmenetet.
A száz éves magyarországi jezsuita rendtartomány nyilvános beszélhetést szervezett a minap a cigányságról, a vele kapcsolatos problémákról és megoldási lehetőségeikről. Hofher József atya, akit a barátai (van jónéhány) csak Józsinak szólítanak, felolvasta egy ismerőse levelét, aki azt írta, majd akkor jön, ha a magyarokért is szólnak, ha a magyarokat ért sérelmeket is szóvá teszik. Túl azon, hogy Józsi atya aztán igazán nem vádolható azzal, hogy hallgatna a magyarokat ért sérelmek ügyében, a levélírónak nincs igaza. Sérelmek a magyarokat is érik, de azért világosan ki kell mondanunk, hogy a cigányok sértettebbek cigányságukban, mint a magyarok magyarságukban.

Cigányok és nemcigányok ma messzebb vannak egymástól, mint húsz évvel ezelőtt, és ebben a többségi társadalom cigányellenességének nem kis szerepe van. Persze, meg lehet fejteni ennek a cigányellenességnek a főbb eredőit, könnyű szerrel ki lehet mutatni a politikai liberalizmus véleménydiktátumainak ellenhatását, az őszinte beszéd elfojtását, továbbá nem lehet nem észrevenni azt, hogy a társadalom általános értékvesztésének következtében megnőtt a cigányok között a deviancia, sőt a bűnözés. Ám ez sem mentség.

A magyar többségi társadalomnak vissza kell építenie önmagában az elfogadás, a másféle népek iránti nyitottság, ha úgy tetszik, a tolerancia évszázados hagyományait, amelyeket lerombolt az elmúlt két évtized. Nem az előítélet-mentességről beszélek, hiszen az előítélet a legtöbbször generációk által leszűrt tapasztalat. Nem az a baj, ha valakinek fenntartásai vannak általában a cigányokkal szemben, hanem az, ha fenntartásai vannak konkrét személyekkel szemben anélkül, hogy az illetőnek esélyt adott volna tisztessége bizonyítására.

Orsós Julianna írja a Magyar Nemzet szeptember 10-i számában (6. oldal: Nem beszél mindenki salgótarjáni tájszólásban), hogy a veszprémi Cozma-gyilkosság után lényegében számon kérték rajta, az egyetemistán a történteket, és akadt, aki komolyan kifejtette, hogy immár megingott a hite a cigányokban. Hát erről beszélek. Túl azon, hogy a veszprémi ügy etnikai szempontból nem értelmezhető (szemben az olaszliszkaival), Veszprémben olyan cégéres bűnözők bűnöztek, amilyenekből sajnos minden nép között akad fölös számmal, az igazi kérdés az, hogy mi köze ehhez Orsós Julianna egyetemistának? Semmi.
 
Kedves olvasó, ha úgy általában rossz véleménnyel vagy a cigányokról (olaszokról, franciákról, németekről, hottentottákról), az bocsánatos bűn, azzal együtt lehet élni. De ha látatlanban rossz véleménnyel vagy Rostás Benedekről és Kalányos Éváról, ha emiatt hátraszorítod őket olyan ügyekben, amelyeknek az eldöntésében szereped van, az már nagy baj. Ha anélkül utasítod el a munkahelyre való felvételüket, hogy esélyt adnál nekik, azzal növeled az egész ország baját.
Igen, számottevően több cigány embernek volna rendes munkája, ha azok, akik ilyesmiről döntenek, legalább ugyanolyan esélyt adnának nekik, mint másnak. Pedig egy kicsivel még több esélyt is kellene adni. Ez mindnyájunk közös érdeke.

De persze kettőn áll a vásár. A cigányság is ludas a dologban. Hogy miként, arról legközelebb.


Végül a kép. Az előző századfordulón kilenc lapból álló képeslap-sorozatot (legalábbis eddig nekem ennyit sikerült fellelnem) adott ki a Rigler Részvénytársaság Budapesten, Czigányéletből Zigeuner-typen címmel. Évszám a lapokon nincs, az én sorozatomból a legkorábbit 1899 február 9-én adták postára. A képek az addigra már rögzült képi közhelyeket, idegen kifejezéssel vizuális toposzokat gyűjtötték össze, köztük a kártyavető cigányasszonyét. Érdekes, hogy a jóslás és varázslás tudományát már a cigányok első európai megjelenésekor, a 12. századi Bizáncban hozzájuk kapcsolták. Ebből a „tudományból” évszázadokon át a tenyérjóslás tartotta magát, erről rengeteg leírás és ábrázolás maradt fenn. A kártyajóslás újkori fejlemény, csak a 19. század végén jelent meg. Kezdetben az öregasszonyokhoz kapcsolták (afféle boszorkányságnak tartva a dolgot), de a 20. század elejére a képi közhely módosult, és kialakult az igéző tekintetű, hollófekete hajú, hófehér fogaival a nézőre mosolygó, blúzát a vállán izgalmasan lecsúsztató vagy kigomboló cigánylány vizuális toposza, és a kártyajóslás is őhozzá kötődött.
 

4 komment

Roma járőrök

Bencsik Gábor 2009.08.19. 17:12

Amikor a dolgok nagyon rosszul mennek, előbb-utóbb a megjavításukra tett lépések is balul sülnek el. Most éppen annak kell drukkolnunk, hogy az önvédelemre berendezkedő romák buzgalmukban meg ne lincseljenek valami terepjáróst. Az esély nem kicsi. És ha megtörténik a tragédia, azért megint súlyos árat kell fizetnünk.

Az egész onnan indult, hogy a közhatalom képviselői húsz éve nem hajlandók szembenézni a közbiztonság és a cigányság összefüggéseivel. A balliberális oldal meggyőződésből, a jobb pedig a balliberális nyomásnak engedve megalkuvásból, vagy legalábbis politikai pragmatizmusból. Húsz év óta romlik a közbiztonság, és közben húsz éve megy a papolás arról, hogy a gonosz, náci, fasiszta magyarok hogy elnyomják a szegény szenvedő cigányokat.

Félreértés ne legyen, ez egy cigánypárti blog, azért íródik, hogy értelmes tettek révén és következményeképpen jobb életre juthassanak a magyarországi cigányok, mindnyájunk hasznára és örömére. Szerző eleget kap az ismerőseitől: ezeket akarod te felemelni, le kellene géppuskázni az összeset, költözz közéjük, ha annyira szereted őket, kutyából nem lesz szalonna, és így tovább, és így tovább.

Hát nem, semmi gettó, gumibottal ez a probléma nem kezelhető, empátia, megértés nélkül egy tapodtat sem jutunk előre. De ettől még az igazság igazság marad: a cigányok között kiugróan magas azok aránya, akik agresszív állatokká züllve terrorizálják a környezetüket. És a közhatalom húsz éven át még lovat is adott alájuk.

A bili azonban – ahogy a bilikkel történni szokott – az idén kiborult. A romák körül felkavarodott a poshadt állóvíz. Tragédiák sora kellett ehhez, annak idején a zámolyi gyilkosság még nem volt elég, nem indította be a láncreakciót. Most azonban már túlcsordult a pohár itt is, ott is, és kiderült, hogy úgy nem mehetnek tovább a dolgok, ahogy eddig mentek.

Itt vannak ezek az eszelős sorozatgyilkosságok. Minden felmérés azt mutatja, hogy az emberek többsége szerint vagy magyar, vagy külföldi titkosszolgálat csinálja. Nem tudom. Talán mégis eszelős sorozatgyilkosok, akik az amerikai krimik igazságosztóinak szerepébe képzelik magukat. Akárhogy is, szörnyű ügy, elfogadhatatlan, aljas, ha nem volnék elvi ellenfele a halálbüntetésnek, kötelet követelnék a gyilkosoknak. De azért ne legyenek kétségeink: ezekben a gyilkosságokban benne van az elmúlt húsz év hazug, sumák, lapító politikája is, amely lehetővé tette, mi több, kiprovokálta az emberekben a szörnyű indulatokat, és egy aljas bandát átbillentett a verbális gyűlölködésből a tettlegességbe.

És erre most jönnek a roma önvédelmi csapatok. A dolog logikus és támogatható – lenne, ha nem tudnánk, hogy az egész egyenes úton száguld a következő tragédia szakadéka felé.
Mi sül ki abból, ha egy csomó cigány férfi, akiknek jó része már régóta a kriminalitás határán él, akik beleszocializálódtak az agresszivitásba, akiknek kezében egyszer-kétszer már eddig is megvillant a kés, most karhatalmat kezd játszani? Már ez a terepjáró dolog is kozmás. Nagy összeget mernék feltenni arra, hogy a gyilkosok nem fekete terepjáróval járnak (és nincs az arcukon keresztbe ragtapasz, Zorro álarcot sem viselnek és nem cipelnek a hátukon zsákot). Az lehet, hogy őrültek, de nem hülyék, a maguk őrült világán belül nagyon is logikus módon gondolkodnak – ergo olyan autót használnak, ami a legkevésbé feltűnő, amiből a legtöbb szaladgál az utakon.

Azt gondolom, hogy a fekete terepjáró csak azoknak a romáknak a képzeletében létezik, akik szemtanúk szerettek volna lenni, de sajnos nem láttak az égvilágon semmit. A képzelt ellenség azonban képes testet is ölteni. A cigányok egy sor faluban nekibuzdulva ellenségképet kreáltak maguknak, és egyszer aztán meglincselnek valakit, akiknek a gyilkosságokhoz ugyan semmi köze, de véletlenül éppen olyan, amilyennek a gyilkost elképzelték. És akkor csak az Isten a megmondhatója, mi következik.

Amúgy persze senki nem vitathatja el senki jogát, hogy magát és hozzátartozóit megvédje. Ehhez a cigányoknak is joguk van. Karhatalmasdit játszani azonban veszélyes dolog, még akkor is, ha a durungos, baltás cigány férfiak a sértett fél helyzetében gondolják magukat. A lerohadt vidéki közbiztonság helyrebillentésére nem az önbíráskodás bevezetése a megoldás. A rend fenntartásának szigorúan állami monopóliumnak kell maradnia. Ezt a roma rendőrösdit nagyon gyorsan le kell állítani.

Ma egy képeslappal zárjuk az írást, Mérei Ignác adta ki 1908-ban Keszthelyen, postán 1915-ben futott.

Teknővájó beás cigányok láthatók rajta. Róluk tudjuk, hogy két törzsük, a muncsán és az árgyelán évszázadok, de legalábbis a 17. század vége óta élt a Dél-Dunántúlon, a Dráva mentén, és olykor-olykor a Balatontól északra is elkalandoztak. Erdőben épült telepeikről egy-két napos, esetleg hetes kalandozásokra indultak, amelyekre csak a szerszámokat vitték magukkal, fát mindig a megrendelt munkának megfelelően vettek vagy szereztek. A háttérben álló sátor azért ilyen kicsi, mert csak ideiglenes szállásul szolgál, a kolónia állandó szállása valahol a Mecsekben vagy a somogyi erdőkben lehet.

Címkék: roma tragédia olaszliszka önbíráskodás járőr

1 komment

Roma integráció

Bencsik Gábor 2009.08.12. 15:54

Roma integráció

 

Vannak bíztató jelek. Például, hogy a romákkal kapcsolatos közbeszédben mind nagyobb teret nyer az árnyalt fogalmazás. Kikopóban a „gonosz többség bántja a szegény kisebbséget” szemlélet, a jelenségek cigány szenvedéstörténetként való ábrázolása. Ilyen szellemű az erdélyi Bíró Bélának az És idei 32. számában megjelent, Autonómia alulnézetből című írása is. Nem átallja például közhírré tenni, hogy annál az orvosnál, akihez a szerző magyar, román és cigány honfitársaival jár, a magyarok és a románok kivárják a sorukat, a cigányok nem. Bíró empátiával fordul a cigányok felé, megérteni és megértetni igyekszik, hogy miért olyanok, amilyenek, de már nem vitatja, hogy olyanok. Mi több, különbséget tesz előítélet és rögeszme között, és nem fél kimondani, hogy az előítélet az élet természetes, sőt szükséges velejárója, „előítéletek nélkül az emberi élet sem képzelhető el”. Szóval nem fél megfogalmazni, hogy ez az egész nagyon bonyolult dolog.

 

Bíró a megoldás felé vezető javaslatokat is tesz, melyek lényege, hogy a cigányoknak cigányként kellene integrálódniuk. „Érdemes volna elgondolkodni rajta, vajon a megtagadás alternatívájával szemben nem a roma közösségek valódi önrendelkezése, a roma identitás öntudatos vállalása volna-e a valóságos megoldás?” Hát persze, hogy de igen, erre vezet a kibontakozás útja. „A romák fegyelmezetlensége, civakodásai, agresszivitása, egyszóval az, amit a többség «cigánykodás» gyanánt bélyegez meg, minden kétséget kizáróan abból fakad, hogy a többségi társadalmak felszámolták az önszerveződés feltételeit, de a roma közösségeket nem voltak képesek új szervezeti formákba betagolni. A romák nem bízhatnak meg a többségi állam intézményeiben, saját intézményrendszerrel pedig nem rendelkezhetnek.”

Minden kétséget a társadalomtudományban soha nem lehet kizárni. Most sem. Ezt a problémát ugyanis nem a politika állította elő. Ha az tette volna, könnyű dolgunk lenne, mert ugyanaz helyre is hozhatná. A politika azonban csupán a rossz orvos szerepét játssza, a bajt sokszor félrekezeli, ezáltal súlyosbítja, de nem okozza. 

 

A jelen egyik örök tulajdonsága, hogy erőszakosan az előtérbe tolakszik, önmagát öröktől fogva létezőnek tolja előre. Ezért az ember jól teszi, ha mögé néz a jelennek, és a dolgok múltbéli gyökereit is felkutatja. Például némi kutakodást végez a roma történelemben.

A cigányok (történeti összefüggésben inkább a cigány, jelenidőben inkább a roma kifejezés látszik használatosnak) közel félezer éves vándorlás után Zsigmond király uralkodásának legelején, 1400 körül lépték át a keleti és a nyugati kereszténység határát Magyarország éppen nyitva álló déli végein. Fontos és értékes tudást hoztak magukkal, a fémmegmunkálás, elsősorban a vasművesség tudományát, mellékesen pedig a muzsikálásét. Az új hazában örömmel fogadták mindkét ismeretet, különösen a kovácsságot, a cigányok gyakorlatilag azonnal bekapcsolódtak a társadalmi termelésbe. 

 

Nagyjából az akkori Magyarország nyugati határán húzódott az a vonal, amelytől keletre a cigány vasművesség releváns, a helyi iparral versengő, azt sok tekintetben felül is múló volt, attól nyugatra viszont nem. Ez az oka annak, hogy Nyugat-Európa nagyon gyorsan szembefordult a cigányokkal, visszalökte, elüldözte őket, arányuk egészen a közelmúltig egy ezrelék alatt maradt. Egy százalék feletti arány csupán Európa két végén, Spanyolországban és a történelmi Magyarország, román fejedelemségek, Szerbia és Bulgária által lefedett körzetben maradt – az utóbbiban a 19. század derekáig az európai cigányság kilencven százaléka élt.

A mi szempontunkból ez utóbbi, a keleti vég az érdekes. Itt a cigányság termelési ismeretei birtokában sajátos, párhuzamos, de illeszkedő társadalmi struktúrában élt, egy a befogadó társadalmak körében is elfogadott modus vivendi keretében. Ehhez a termelési ismereteken kívül még az kellett, hogy a cigányok a premodern Európa két, egymással összefüggő legfontosabb közjava, a föld és a hatalom birtoklásában le legyenek versenytársak. Ez úgy volt lehetséges, hogy a cigányok a földhöz sem materiális, sem spirituális értelemben nem kötődtek, társadalmuk pedig hatalmi szempontból nem volt strukturált, senki nem rendelkezett közöttük a jutalmazó és büntető hatalommal, a bannummal, ilyet mástól sem ismertek el, és maguk sem kívánták azt másokra kiterjeszteni.

 

Nem valószínű, hogy ez a cigányok tudatos választása volt, inkább arról lehet szó, hogy az Európába érkező számos nép közül az ő társadalmi berendezkedésük volt az, amely a párhuzamos társadalom, azaz a be nem olvadás lehetőségét spontán módon megadta. (Magyar földön a közel kortárs betelepülő jászok és kunok nem ilyen szociokulturális örökséggel érkeztek – szinte nyomtalanul be is olvadt mindkettő.)

 

A cigányok föld(birtok) iránti passzivitása mára jelentőségének nagy részét elveszítette, ahogy a föld maga is háttérbe szorult mind megélhetési forrásként, mind a hatalom forrásaként. A társadalmi hierarchizálatlanság azonban súlyos bajok gyökere lett. A modernitásnak ugyanis éppen ez a lényege: az alá- és fölérendeltségi viszonyoknak a mindennapi életbe való betüremkedése, kezdve az oktatástól, folytatva a munkahelyi kapcsolatokig, fel egészen a közélet legmagasabb szintjeiig, ami által a termelésszervezés hatékonysága megtöbbszöröződött.

 

Európa premodern lakosságának kilencvenöt százaléka gyakorlatilag önállóan tevékenykedve élte le az életét: a paraszt maga osztotta be a munkaidejét (persze a termelési kényszereknek megfelelően), a polgár szintén, gyerek tanult az apjától, és továbbadta tudását a gyerekeinek. A hierarchizálatlan cigány társadalom ehhez jól illeszkedett. Az iparosodás gyökeresen változtatott a viszonyokon, létrehozta a formális közoktatást, ahol órarend szerint kellett a feljebbvaló tanár által előírt feladatokat elvégezni, megszületett a munkaidő, kialakult a főnök és a beosztott soklépcsős viszonya, ezek hatására megszülettek a társadalmi szervezetek, majd a pártok tagjaik érdekeinek képviseletére. Ha a cigányság képes lett volna követni a befogadó társadalmakat ezen az úton, ha lett volna affinitása a társadalmi hierarchizálódáshoz, már rég nem létezett volna cigányság. De azzal is zsákutcába futott, hogy nem volt képes rá.

 

A cigányságnak erre a hatalmas, toynbee-i értelemben vett kihívásra nem volt jó válasza, öt évszázadon át működő stratégiája a megváltozott körülmények között gyenge hatékonyságúnak bizonyult. Ráadásul az ipari tömegtermelés ugyanekkor kirántotta a szőnyeget a hagyományos cigány háziipar alól. Kelet-Európában, elsősorban Magyarországon még erre is rátett egy lapáttal, hogy a két román fejedelemségben az 1850-es évek elején, négyszázötven év után eltörölték a cigány rabszolgaságot, és milliós cigány népesség kapta meg a szabadságot – önálló életfeltételek nélkül. A vándorlás azonnal megindult nyugat felé, amelyet elősegített Erdély román-magyar kétnyelvűsége. Az 1851-es népszámlálás szerint 140 ezer cigány élt a történelmi Magyarországon. Az 1893-as cigányösszeírás már 290 ezer cigány lakost talált ugyanott, több mint dupláját a negyven évvel korábbinak, és ez a többlet nagyrészt a Romániából bevándorlókból adódott. A vándorlás az első világháború végéig a korábbihoz hasonló intenzitással folytatódott, a cigányok létszáma addigra valószínűleg a félmillió főt is elérte.

 

Íme a száz évvel ezelőtti helyzetkép: a modern kor szociokulturális változásait követni nem tudó cigányság, amely éppen elveszíti megélhetése forrásait, miközben százezres újonnan érkezett népesség csatlakozik hozzá, olyan népesség, amely még csak most tanulja az új viszonyokat. Ami mindebből kikerekedett, az nem más volt, mint egy megroppant társadalom. 

A válságot azonban ekkor még elfedték az Európában dúló viharok, a konfliktusokat pedig elnyomta az autoriter rendszerek közigazgatása. A szocialista rendszer pedig egyszerűen nem vett tudomást a cigányság különbözőségéről, nyűgjeiről és bajairól. Magyarországon az 1960-as években végleg fölszámolták a cigány háziipar utolsó maradványait, és a cigányságot mérlegelés nélkül belepréselték a társadalmi hierarchiába, annak legalacsonyabb presztízsű szegmensébe, építőipari segédmunkássá degradálva le az egész népet (az ötvenes években finom kezű prímásokkal is maltert hordattak). Ezzel a probléma nem megoldódott, csupán frizsiderbe került, hogy a rendszerváltás után frissen, ereje teljében jöjjön elő ismét. A cigányság leszakadó része nem a premodern viszonyok között maradt, hanem a modern és premodern közötti senkiföldjén. Ahol rajtuk kívül szinte senki nem jár.

 

A cigányságot nem a politika fosztotta-fosztja meg attól, hogy saját szervezeteikben kiteljesítsék önmagukat. Nem a többségi társadalmak (voltak) azok, amelyek felszámolták-felszámolják az önszerveződés feltételeit, és nem azok hibája, hogy a roma közösségeket nem voltak képesek új szervezeti formákba betagolni. Hanem saját szociokulturális örökségük csapdája. Ami nem azt jelenti, hogy ez nem értékes örökség. Igenis értékes, de meg kell tanulni új módon élni vele. Ahogyan az egyesülő Európának a nemzetek együttműködésének új minőségét kell most kiizzadnia magából, a cigányságnak is új megoldást kell találnia arra a problémára, hogy szellemi-társadalmi-kulturális örökségük hogyan illeszthető össze a modern ipari társadalom követelményeivel.

 

A cigányságnak valószínűleg „minden kétséget kizáróan” cigányként kell újjáépítenie önmagát, az asszimilációt elutasítva az integrációban keresnie a megoldást. De a történelem kihívására nem lehet válasz az, hogy a többségiek a bűnösök, és a kisebbség az ártatlan szenvedő. Széchenyi Istvánt aligha tisztelnénk a legnagyobb magyarként, ha életművét annak igazolására szentelte volna, hogy az osztrákok elnyomják a magyarokat. Azért tiszteljük, mert a mi feladatainkra, hibáinkra és erényeinkre, a mi lehetőségeinkre nyitotta rá a szemünket. Bizonyára minden népnek megvan a maga Széchenyije. Jó volna, ha a cigányság is rálelne a magáéra.

 

Mostani képünk a témához kapcsolódik. népszerű képes hetilap, a Vasárnapi Újság 1861-ben Képek a hazai népéletből címmel sorozatot indított, melyet több megszakítással két éven át folytatott. Ebben a sorozatban hét cigányábrázolás is megjelent, mindjárt az első a Czigány-gazdaság címet viseli.

Erről a képről azt feltételezzük, hogy jó képességű műkedvelő, tehát nem hivatásos művész munkája. Nyilvánvaló, hogy a kompozíciót a kor gyakorlatának megfelelően utólag alakította a rajzoló, a képen mégis, a mérsékelt rajztudás ellenére, vagy éppen azért átüt a hitelesség: készítője valami nagyon hasonlót láthatott maga is. A kép központi szereplője a kovács, aki épített tűzhely előtt dolgozik, körülötte a háziállatok szintén többé-kevésbé letelepedett életmódra utalnak. Egészen sajátos viszonyokra utal, hogy a család sátorban lakik, a tűzhelyet azonban téglából rakták. Egyetlen forrás alapján felettébb kockázatos a következtetések levonása, mégis úgy érezzük, hogy itt a vándor-cigány-fémműves életmód jelentős dokumentumával van dolgunk. Azt gondoljuk, hogy a sátor – épített tűzhely ellentét nem az átmeneti kor tükröződése, hanem évszázados gyakorlaté. Nagyobb vasdarab megmunkálásához ugyanis elegendő hőmennyiséget és hőfokot földön rakott tűzben még fújtatóval sem lehet előállítani, miközben tudjuk, hogy a cigányok már a 16. században kisebb ágyúkat voltak képesek előállítani, amihez épített tűzhellyel kellett rendelkezniük.

Szólj hozzá!

A roma integráció programja 5.

Bencsik Gábor 2009.08.07. 13:02

Munka.
Tehát lépjünk túl a napi szörnyű ügyeken, próbáljunk meg tovább menni az értelmes célhoz vezető úton. És vessünk egy pillantást a cigányok és a munka viszonyára.
Közkeletű vélekedés, hogy a cigányok lusták. Ez azonban nem igaz. A világ egyik legnehezebben megtanulható hangszere a hegedű – most akkor hogy van az, hogy több száz roma ember virtuóz mestere ennek a hangszernek? És a tanuláshoz nem csak a gyerek szorgalma és kitartása kell, hanem még inkább a szülőé. Kemény munka-befektetés olyan tevékenységbe, amely csak hosszú távon térül meg – ennél pozitívabb hozzáállásuk a dánoknak sincs.

És mégis százezrek napi tapasztalata, hogy a cigány emberekkel nem lehet rendesen dolgozni. Ha olyan a kedvük, be sem mennek a munkahelyükre, lógnak, amikor csak lehet, ha kerestek egy kis pénzt, hetekre eltűnnek, és egyébként is jobban szeretnek a tévé előtt az ágyon heverni, mint például rendet csinálni a saját udvarukon.
Most akkor hogy van ez?

Az nem válasz, hogy azok közt is van rendes ember. Én is ismerek nagyon keményen dolgozó cigány embert, de ettől a probléma még kemény valóság. Azt mondja a nyilatkozó a liberális hetilapban: nem igaz, hogy a munkanélküliség romaprobléma, a jelenleg munka nélkül lévőknek (ez nem azonos a regisztráltakkal) csupán harminc-negyven százaléka roma. Nem romaprobléma? Amikor az összlakossághoz viszonyított arányukhoz képest tízszer több náluk a munkanélküli? Ez nem szignifikáns összefüggés? Dehogynem.
A kérdés az, hogy ez a tízszeres szorzó mire vezethető vissza. „A” válasz: a többségi társadalom hátrányos megkülönböztetésére. „B” válasz: a cigányoknak a rendszeres munkavégzésre való alkalmatlanságára. Kézenfekvő volna azt mondani, hogy mindkettő rossz válasz. Pedig valószínűleg mindkettő, még ha végletekig leegyszerűsít is, jó válasz. Ha ezen a kettőn változtatni lehet, hatalmas lépést tehetünk az integráció felé.
Hogy hogyan, arról gondolkodjunk legközelebb. Ha valakinek ötlete van, ne tartsa vissza magát.

Most négy képet is ajánlok szíves figyelmükbe. Az alkotó, Neuhauser Ferenc Bécsben született, ott is tanult rajzolni. Húsz éves korától haláláig Nagyszeben élt és alkotott. Testvére (vagy unokatestvére), József itt készítette el Benigni József Versuch über das siebenbürgische Costüm című sorozatának két füzetéhez a képeket, az egyikben hat cigány-ábrázolást. A szakirodalom gyakran Neuhauser Ferenc művének tartja a sajnos mára nyomtalanul elveszett lapokat, az Allgemenine Literatur-Zeitung 1807. évfolyamának 639. oldalán található recenzió azonban világosan megmondja, hogy József készítette az eredetieket, és ezek alapján készült Ferenc négy képe valamikor 1810 körül.

A zenész cigány magyar kisnemesi öltözetet visel, környezete azonban hangsúlyozottan falusi. Erős hangsúlyt kapott a veres nadrág, amelyről ismételten említik a források, hogy a cigányokra nagy hatást gyakorolt, igyekeztek rá szert tenni.

A „cigány lovag vagy vajda” feliratú kép alakja vas tűzi szerszámokat tart a kezében, feltehetően eladni viszi azokat. A pirospozsgás kerek arc és a gömbölyödő has bizonyára a konszolidált jómódot hivatott kifejezni. A vajda jómódú paraszt ruháját viseli, rajta semmi „cigányos” nem figyelhető meg. Ha a képaláírás nem igazítana útba, senki meg nem mondaná, hogy a kép cigányt ábrázol. Mindez világosan jelzi azt, hogy a kor embere nem is látta a többiektől jelentősen eltérőnek a cigányokat, számára egy ennyire általános megjelenítés elfogadható volt.

A „Löfel-Zigeuner”, magyarul kanalas cigány esetében már legalább két képi toposzt azonosíthatunk: a mezítlábasságot és a szakadt, rongyos ruhát. Ezekhez járul, hogy a kutya megugatja a faművest, ami másutt ugyan nem fordul elő, mégis egyfajta szituációs toposzként értelmezhető. A másik három kép alapján nyilvánvaló, hogy Neuhausernek semmiféle negatív attitűdje nem volt a cigányokkal kapcsolatban, a kép kétségkívül valós tapasztalatokon nyugszik, a másik hárommal együtt kissé naivan bár, de képet ad a korabeli Erdély cigányságáról.


A cigány asszony vásznat visz a vállán, minden bizonnyal eladni. Más forrásból tudjuk, hogy ez ismert dolog volt, a cigányok máskor is kereskedtek vászonnal, amelyet nem maguk szőttek, hanem egyéb áruért, fémműves munkákért cserélték. Ha jól értelmezzük a képet, ez az egyik első magyarországi ábrázolás tehát a cigányok áruközvetítő kereskedelméről, amely ekkor még marginális jelenség volt, később azonban, különösen a 20. század második felétől sok család számára elsőrendű megélhetési forrás lett. Az asszony öltözete kifejezett jómódot sugall, a prémmel szegett zsinóros mente és a piros csizma nemesek viselete volt, nem nemesi sorban szinte csak a cigányoktól fogadták el a viselését.

 

Szólj hozzá!

Cigányvadászat

Bencsik Gábor 2009.08.03. 18:48

Ez valami egészen penetráns dolog. Most Kislétán lőttek agyon egy roma asszonyt, a lányát pedig életveszélyesen megsebesítették. Mindenki emlékszik a hátborzongató tatárszentgyörgyi esetre, Tiszalökön is agyonlőttek egy férfit, Nagycséscsen egy házaspárt, és a sornak még nincs vége.

Ez az egész valahogy nem stimmel. Éjszaka berúgni az ajtót, agyonlőni a bent lévőket, majd eltűnni – ennek sehogy sincs logikája. Mi az indíték? Mi ez a hidegvérű cigányvadászat?

Nem, ez nem rasszizmus, bármennyire is szeretnék annak értelmezni különféle cigány szervezetek és liberális jogvédők. Ami nem jelenti azt, hogy az elkövetők nem cigánygyűlölők – de ha azok, ha ez az indíték, akkor elmebetegekkel van dolgunk, nem pedig rasszistákkal. Volt már ilyen a történelemben: nappal, a külvilág számára dr. Jekyll, a köztiszteletben álló polgár, az éjszaka leple alatt azonban Edward Hyde, a gyilkos szörnyeteg. Mondhatnák persze – olykor mondják is –, hogy dr. Jekyllből az elharapózó rasszizmus hívja elő a szörnyeteget, hogy a társadalom ilyen irányú torzulása adja a végső lökést Mr. Hyde-nak, csakhogy ez nem így működik, a beteg léleknek nincs szüksége külső támogatásra, hogy a gonosz hatalmába kerüljön.

És valahogy ez az őrült-dolog sem áll össze. Az őrültségnek van ugyanis egy szétfeszíthetetlen ketrecként ráfeszülő rendszere, az őrült nem képes másképp viselkedni, mint ahogy a maga torz logikája kényszeríti. (Őrült beszéd, de van benne rendszer, mondá Polonius.) A őrült szörnyetegek rendszerint azon buknak le, hogy a nyomozók előbb-utóbb megfejtik ezt a rendszert. Itt azonban nem mutatkozik ilyesmi.

Nemrég egy írás kerek-perec a szlovák titkosszolgálatot gyanúsította meg a gyilkosság-sorozattal. Ebben volna logika: a két ország sok tekintetben verseng egymással, akadhatnak olyan szlovák politikusok, akik azt tartják, hogy Magyarországot hátrányos helyzetbe hozhatják ebben a versenyben, ha a rasszista gyilkosok országának sikerül beállítaniuk. Azért valljuk be, elég hajmeresztő ez a feltételezés. Akkor is, ha mondjuk román vagy szerb titkosszolgálat a gyanúsított. Vagy valamilyen délszláv katonai sejt, amely nem képes leállni a gyilkolászással.

Vagy lehet, hogy a magyar rendőrség téved, amikor azt állítja, hogy a gyilkosságok összefüggenek, és mind-mind a maga logikája szerinti, különálló gyilkosság, amilyenből sajnos kétszáz esik meg évente? Egyáltalán, el lehet-e még egy szavát hinni a magyar rendőrségnek, Draskovics ki tudja hányadik ócska blöffje után?


A mai napra egy kedves kép a nehéz téma után, Berner Ádám pozsonyi ügyész Csabai csárdás-kottájának címképe 1805-ből, rajta egy teljes cigányzenekar. A kép maga úgynevezett kompiláció, Stock János 1776-ban közreadott rézkarc-sorozatának alakjait hozta össze egyetlen kompozícióba az ismeretlen metsző. Érdekes megfigyelni, hogy a zenészek magyar nemesi öltözetet viselnek – a nem nemesek között ez csak a cigány muzsikusok számára volt megengedett.

Címkék: gyilkosság draskovics nagycsécs kisléta cigányvadászat

1 komment · 1 trackback

süti beállítások módosítása