Naptár

december 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Friss topikok

  • Dread Naughty: Csak jelzem, hogy a cigányság nem egységes forrásból származik(ahogy pl. a zsidók sem). Vannak az ... (2018.11.18. 18:13) Gének
  • HargitaIhenrIK: Csak mondom. Olyan megnyitojuk volt hogy csuhaj.. nmaahc.si.edu/ (2016.11.06. 03:21) Cigány múzeum
  • Szúrófény: Papír kell, bizonyítvány! Papír kell: bizonyítvány Azzal virít, aki hitvány! Tanult ő, férges esz... (2015.01.24. 07:59) Hócipő
  • Szúrófény: Munkanélküli fia verse (Ady Endre Proletár fiú verse, ma) Az én apám reggeltől estig, Reménytelen... (2015.01.24. 07:55) A pártok cigány-programja 3. – Jobbik
  • Szúrófény: Ég a hazugságtól, Ég a hazugságtól, a kopár szik, Álmodozó marha, hiába igyekszik, Nem jut előre,... (2015.01.24. 07:52) A düh piramisa

Roma integráció

Bencsik Gábor 2009.08.12. 15:54

Roma integráció

 

Vannak bíztató jelek. Például, hogy a romákkal kapcsolatos közbeszédben mind nagyobb teret nyer az árnyalt fogalmazás. Kikopóban a „gonosz többség bántja a szegény kisebbséget” szemlélet, a jelenségek cigány szenvedéstörténetként való ábrázolása. Ilyen szellemű az erdélyi Bíró Bélának az És idei 32. számában megjelent, Autonómia alulnézetből című írása is. Nem átallja például közhírré tenni, hogy annál az orvosnál, akihez a szerző magyar, román és cigány honfitársaival jár, a magyarok és a románok kivárják a sorukat, a cigányok nem. Bíró empátiával fordul a cigányok felé, megérteni és megértetni igyekszik, hogy miért olyanok, amilyenek, de már nem vitatja, hogy olyanok. Mi több, különbséget tesz előítélet és rögeszme között, és nem fél kimondani, hogy az előítélet az élet természetes, sőt szükséges velejárója, „előítéletek nélkül az emberi élet sem képzelhető el”. Szóval nem fél megfogalmazni, hogy ez az egész nagyon bonyolult dolog.

 

Bíró a megoldás felé vezető javaslatokat is tesz, melyek lényege, hogy a cigányoknak cigányként kellene integrálódniuk. „Érdemes volna elgondolkodni rajta, vajon a megtagadás alternatívájával szemben nem a roma közösségek valódi önrendelkezése, a roma identitás öntudatos vállalása volna-e a valóságos megoldás?” Hát persze, hogy de igen, erre vezet a kibontakozás útja. „A romák fegyelmezetlensége, civakodásai, agresszivitása, egyszóval az, amit a többség «cigánykodás» gyanánt bélyegez meg, minden kétséget kizáróan abból fakad, hogy a többségi társadalmak felszámolták az önszerveződés feltételeit, de a roma közösségeket nem voltak képesek új szervezeti formákba betagolni. A romák nem bízhatnak meg a többségi állam intézményeiben, saját intézményrendszerrel pedig nem rendelkezhetnek.”

Minden kétséget a társadalomtudományban soha nem lehet kizárni. Most sem. Ezt a problémát ugyanis nem a politika állította elő. Ha az tette volna, könnyű dolgunk lenne, mert ugyanaz helyre is hozhatná. A politika azonban csupán a rossz orvos szerepét játssza, a bajt sokszor félrekezeli, ezáltal súlyosbítja, de nem okozza. 

 

A jelen egyik örök tulajdonsága, hogy erőszakosan az előtérbe tolakszik, önmagát öröktől fogva létezőnek tolja előre. Ezért az ember jól teszi, ha mögé néz a jelennek, és a dolgok múltbéli gyökereit is felkutatja. Például némi kutakodást végez a roma történelemben.

A cigányok (történeti összefüggésben inkább a cigány, jelenidőben inkább a roma kifejezés látszik használatosnak) közel félezer éves vándorlás után Zsigmond király uralkodásának legelején, 1400 körül lépték át a keleti és a nyugati kereszténység határát Magyarország éppen nyitva álló déli végein. Fontos és értékes tudást hoztak magukkal, a fémmegmunkálás, elsősorban a vasművesség tudományát, mellékesen pedig a muzsikálásét. Az új hazában örömmel fogadták mindkét ismeretet, különösen a kovácsságot, a cigányok gyakorlatilag azonnal bekapcsolódtak a társadalmi termelésbe. 

 

Nagyjából az akkori Magyarország nyugati határán húzódott az a vonal, amelytől keletre a cigány vasművesség releváns, a helyi iparral versengő, azt sok tekintetben felül is múló volt, attól nyugatra viszont nem. Ez az oka annak, hogy Nyugat-Európa nagyon gyorsan szembefordult a cigányokkal, visszalökte, elüldözte őket, arányuk egészen a közelmúltig egy ezrelék alatt maradt. Egy százalék feletti arány csupán Európa két végén, Spanyolországban és a történelmi Magyarország, román fejedelemségek, Szerbia és Bulgária által lefedett körzetben maradt – az utóbbiban a 19. század derekáig az európai cigányság kilencven százaléka élt.

A mi szempontunkból ez utóbbi, a keleti vég az érdekes. Itt a cigányság termelési ismeretei birtokában sajátos, párhuzamos, de illeszkedő társadalmi struktúrában élt, egy a befogadó társadalmak körében is elfogadott modus vivendi keretében. Ehhez a termelési ismereteken kívül még az kellett, hogy a cigányok a premodern Európa két, egymással összefüggő legfontosabb közjava, a föld és a hatalom birtoklásában le legyenek versenytársak. Ez úgy volt lehetséges, hogy a cigányok a földhöz sem materiális, sem spirituális értelemben nem kötődtek, társadalmuk pedig hatalmi szempontból nem volt strukturált, senki nem rendelkezett közöttük a jutalmazó és büntető hatalommal, a bannummal, ilyet mástól sem ismertek el, és maguk sem kívánták azt másokra kiterjeszteni.

 

Nem valószínű, hogy ez a cigányok tudatos választása volt, inkább arról lehet szó, hogy az Európába érkező számos nép közül az ő társadalmi berendezkedésük volt az, amely a párhuzamos társadalom, azaz a be nem olvadás lehetőségét spontán módon megadta. (Magyar földön a közel kortárs betelepülő jászok és kunok nem ilyen szociokulturális örökséggel érkeztek – szinte nyomtalanul be is olvadt mindkettő.)

 

A cigányok föld(birtok) iránti passzivitása mára jelentőségének nagy részét elveszítette, ahogy a föld maga is háttérbe szorult mind megélhetési forrásként, mind a hatalom forrásaként. A társadalmi hierarchizálatlanság azonban súlyos bajok gyökere lett. A modernitásnak ugyanis éppen ez a lényege: az alá- és fölérendeltségi viszonyoknak a mindennapi életbe való betüremkedése, kezdve az oktatástól, folytatva a munkahelyi kapcsolatokig, fel egészen a közélet legmagasabb szintjeiig, ami által a termelésszervezés hatékonysága megtöbbszöröződött.

 

Európa premodern lakosságának kilencvenöt százaléka gyakorlatilag önállóan tevékenykedve élte le az életét: a paraszt maga osztotta be a munkaidejét (persze a termelési kényszereknek megfelelően), a polgár szintén, gyerek tanult az apjától, és továbbadta tudását a gyerekeinek. A hierarchizálatlan cigány társadalom ehhez jól illeszkedett. Az iparosodás gyökeresen változtatott a viszonyokon, létrehozta a formális közoktatást, ahol órarend szerint kellett a feljebbvaló tanár által előírt feladatokat elvégezni, megszületett a munkaidő, kialakult a főnök és a beosztott soklépcsős viszonya, ezek hatására megszülettek a társadalmi szervezetek, majd a pártok tagjaik érdekeinek képviseletére. Ha a cigányság képes lett volna követni a befogadó társadalmakat ezen az úton, ha lett volna affinitása a társadalmi hierarchizálódáshoz, már rég nem létezett volna cigányság. De azzal is zsákutcába futott, hogy nem volt képes rá.

 

A cigányságnak erre a hatalmas, toynbee-i értelemben vett kihívásra nem volt jó válasza, öt évszázadon át működő stratégiája a megváltozott körülmények között gyenge hatékonyságúnak bizonyult. Ráadásul az ipari tömegtermelés ugyanekkor kirántotta a szőnyeget a hagyományos cigány háziipar alól. Kelet-Európában, elsősorban Magyarországon még erre is rátett egy lapáttal, hogy a két román fejedelemségben az 1850-es évek elején, négyszázötven év után eltörölték a cigány rabszolgaságot, és milliós cigány népesség kapta meg a szabadságot – önálló életfeltételek nélkül. A vándorlás azonnal megindult nyugat felé, amelyet elősegített Erdély román-magyar kétnyelvűsége. Az 1851-es népszámlálás szerint 140 ezer cigány élt a történelmi Magyarországon. Az 1893-as cigányösszeírás már 290 ezer cigány lakost talált ugyanott, több mint dupláját a negyven évvel korábbinak, és ez a többlet nagyrészt a Romániából bevándorlókból adódott. A vándorlás az első világháború végéig a korábbihoz hasonló intenzitással folytatódott, a cigányok létszáma addigra valószínűleg a félmillió főt is elérte.

 

Íme a száz évvel ezelőtti helyzetkép: a modern kor szociokulturális változásait követni nem tudó cigányság, amely éppen elveszíti megélhetése forrásait, miközben százezres újonnan érkezett népesség csatlakozik hozzá, olyan népesség, amely még csak most tanulja az új viszonyokat. Ami mindebből kikerekedett, az nem más volt, mint egy megroppant társadalom. 

A válságot azonban ekkor még elfedték az Európában dúló viharok, a konfliktusokat pedig elnyomta az autoriter rendszerek közigazgatása. A szocialista rendszer pedig egyszerűen nem vett tudomást a cigányság különbözőségéről, nyűgjeiről és bajairól. Magyarországon az 1960-as években végleg fölszámolták a cigány háziipar utolsó maradványait, és a cigányságot mérlegelés nélkül belepréselték a társadalmi hierarchiába, annak legalacsonyabb presztízsű szegmensébe, építőipari segédmunkássá degradálva le az egész népet (az ötvenes években finom kezű prímásokkal is maltert hordattak). Ezzel a probléma nem megoldódott, csupán frizsiderbe került, hogy a rendszerváltás után frissen, ereje teljében jöjjön elő ismét. A cigányság leszakadó része nem a premodern viszonyok között maradt, hanem a modern és premodern közötti senkiföldjén. Ahol rajtuk kívül szinte senki nem jár.

 

A cigányságot nem a politika fosztotta-fosztja meg attól, hogy saját szervezeteikben kiteljesítsék önmagukat. Nem a többségi társadalmak (voltak) azok, amelyek felszámolták-felszámolják az önszerveződés feltételeit, és nem azok hibája, hogy a roma közösségeket nem voltak képesek új szervezeti formákba betagolni. Hanem saját szociokulturális örökségük csapdája. Ami nem azt jelenti, hogy ez nem értékes örökség. Igenis értékes, de meg kell tanulni új módon élni vele. Ahogyan az egyesülő Európának a nemzetek együttműködésének új minőségét kell most kiizzadnia magából, a cigányságnak is új megoldást kell találnia arra a problémára, hogy szellemi-társadalmi-kulturális örökségük hogyan illeszthető össze a modern ipari társadalom követelményeivel.

 

A cigányságnak valószínűleg „minden kétséget kizáróan” cigányként kell újjáépítenie önmagát, az asszimilációt elutasítva az integrációban keresnie a megoldást. De a történelem kihívására nem lehet válasz az, hogy a többségiek a bűnösök, és a kisebbség az ártatlan szenvedő. Széchenyi Istvánt aligha tisztelnénk a legnagyobb magyarként, ha életművét annak igazolására szentelte volna, hogy az osztrákok elnyomják a magyarokat. Azért tiszteljük, mert a mi feladatainkra, hibáinkra és erényeinkre, a mi lehetőségeinkre nyitotta rá a szemünket. Bizonyára minden népnek megvan a maga Széchenyije. Jó volna, ha a cigányság is rálelne a magáéra.

 

Mostani képünk a témához kapcsolódik. népszerű képes hetilap, a Vasárnapi Újság 1861-ben Képek a hazai népéletből címmel sorozatot indított, melyet több megszakítással két éven át folytatott. Ebben a sorozatban hét cigányábrázolás is megjelent, mindjárt az első a Czigány-gazdaság címet viseli.

Erről a képről azt feltételezzük, hogy jó képességű műkedvelő, tehát nem hivatásos művész munkája. Nyilvánvaló, hogy a kompozíciót a kor gyakorlatának megfelelően utólag alakította a rajzoló, a képen mégis, a mérsékelt rajztudás ellenére, vagy éppen azért átüt a hitelesség: készítője valami nagyon hasonlót láthatott maga is. A kép központi szereplője a kovács, aki épített tűzhely előtt dolgozik, körülötte a háziállatok szintén többé-kevésbé letelepedett életmódra utalnak. Egészen sajátos viszonyokra utal, hogy a család sátorban lakik, a tűzhelyet azonban téglából rakták. Egyetlen forrás alapján felettébb kockázatos a következtetések levonása, mégis úgy érezzük, hogy itt a vándor-cigány-fémműves életmód jelentős dokumentumával van dolgunk. Azt gondoljuk, hogy a sátor – épített tűzhely ellentét nem az átmeneti kor tükröződése, hanem évszázados gyakorlaté. Nagyobb vasdarab megmunkálásához ugyanis elegendő hőmennyiséget és hőfokot földön rakott tűzben még fújtatóval sem lehet előállítani, miközben tudjuk, hogy a cigányok már a 16. században kisebb ágyúkat voltak képesek előállítani, amihez épített tűzhellyel kellett rendelkezniük.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ciganyokrol.blog.hu/api/trackback/id/tr661305304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.