Nem kell ahhoz cigánykedvelőnek lenni, hogy az ember úgy érezze, valami nincs rendben a sajóbábonyi perrel kapcsolatban. Emlékeztetőül: 2009 november 14-én a Magyar Gárda, gyakorlatilag a Jobbiknak kampányolva tagtoborzó gyűlést rendezett a településen. Már itt ordibálásba torkollt a dolog a gárdisták és helyi cigányok között, de a rendőrség közbelépett, tettlegesség nem történt. A gárdisták másnap ismét megjelentek, lényegében erődemostrációt tartottak, az egyik cigányok lakta körzeten át vezető mellékúton azonban egy csapat feldühödött cigány férfi botokkal, baltákkal nekiesett az egyik gárdistákat szállító autónak, és azt szétverték, miközben ezt kiabálták: “Meghaltok, büdös magyarok!” “Megölünk titeket!” “Megdöglötök!”.
Az elkövetőket szinte azonnal elfogták, azóta is (tizennégy hónapja) előzetesben ülnek, most kezdődött meg a tárgyalásuk. A kilenc vádlott többsége a cigányságról alkotott legrosszabb sztereotípiák megtestesítője: három-négy elemis, többszörösen büntetett előítéletű, kihízott, izomagyú agresszív bunkók, akiknek lételme a balhé, a verekedés, a mások megfélemlítése.
És mégsem stimmel a dolog. A Magyar Gárda és a nyíltan vele összefonódó Jobbik vezetői büntetlenül provokálhatnak, büntetlenül mérgezhetik a magyar cigányság és a többségiek közötti viszonyt, büntetlenül politikai és ebből fakadóan anyagi hasznot húzhatnak a cigányság ellen uszító demagógiából. Akiknek meg erre elborult az agyuk, és szétvertek egy autót, azok több mint egy éve előzetesben ülnek. És nagyon úgy fest, hogy még jó néhány hónap vagy akár év jön rá erre az előzetesre.
Nagyon úgy fest, hogy itt most az igazságszolgáltatás – akarva-akaratlan – egy bizonyos társadalmi elvárásnak készül megfelelni. Ráadásul úgy, hogy ezzel saját elfogulatlanságát, egyenlő mércével mérését szándékozik bizonyítani. A szigorú eljárás (éven túli előzetes), a várható szigorú ítélet (tavaly októberben hasonló ügyben 41 évet osztottak ki tizenegy cigány támadó között) látszólag azt bizonyítja, hogy a magyar igazságszolgáltatás a rasszizmus minden megnyilvánulását keményen megtorolja, jöjjön az bárhonnan. A társadalom pedig azt akarja kihallani az ítéletből, hogy a cigányok is rasszisták (sőt valójában ők azok igazán), a többségiek cigányellenessége csupán természetes reakciója ennek az agresszív rasszizmusnak.
Egyik sem igaz. Először is: a sajóbábonyi támadók nem rasszisták, hanem balhékereső, többé-kevésbé bűnözésből élő agresszív férfiak, akik kapva kaptak az alkalmon, hogy kitombolják magukat. Amit elkövettek, nem etnikai közösség elleni támadás, hanem garázdaság, még akkor is, ha a Magyar Gárda etnikai provokációját elfogadva etnikai köntöst húztak is erre a garázdaságra.
Másodszor: tudom, sokaknak ez nem fog tetszeni, mégis fontos eleme a társadalmi igazságosságnak, hogy a kisebbség rasszizmusát más mércével kell mérni, mint a többségét. Mert más a hatásuk, mások a következményeik.
És végül harmadszor: nem igazságos, ha a primitív bunkók éveket ülnek egy elborult agyú délutánon összetört autóért, uszítóik pedig megússzák. Ha a magyar igazságszolgáltatás a sajóbábonyi cigányokkal akarja demonstrálni, hogy nem mér kettős mércével, akkor elég súlyos hibát követ el. Régi igazság, hogy ha két ember mondja ugyanazt, az nem ugyanaz. A sajóbábonyi törő-zúzó cigányok nem rasszisták, hanem garázdák, akik azt hitték, hogy ha magyaroznak, akkor az erkölcsi igazság védernyője alatt balhézhatnak.
A mostani kép új szerzeményem. Eredetileg igen nagy méretű, 52x32 cm, ezért ráklikkelve nagyobb méretben is megnyitható. A német Illustrierte Zeitung 1892. évfolyamában jelent meg, a 96-97. oldalpáron, a címe Die Taufe eines Zigeunerkindes im Hildesheimer Wald, Nach dem Leben gezeichnet von T. Grote; magyarul: Egy cigánygyerek keresztelése a hildesheimi erdőben, élet után rajzolta Grote . Két kultúra találkozása látható rajta. Hogy a cigányok mit tudtak a németekről, nem tudjuk, de hogy herr Grote nem sokat tudott a környékbeli cigányokról, az elég jól látszik.
A kép, melynek előterébe a rajzoló önmagát is elhelyezte, csupa képi közhelyekből, idegen kifejezéssel vizuális toposzokból építkezik. Ezek a toposzok ráadásul felettébb zavaros eredetűek. A jobb alsó sarokban ülő férfi viselete, különösen a sapkája német földön 17. századi gyökerű magyar viseleti közhely, az egykori veduták, várábrázolások előterében forgolódó staffázsfigurákról ismerős, csakhogy akkor végvári katonák hordták.
A mellette ülő alak különböző elemekből összehordott 19. század végi magyar paraszti díszviseletet hord. A háttérben a két muzsikus osztrák ruhát visel, az asszonyokon a magyar, spanyol és román cigányok viseleti elemei keverednek. Bal szélen a tolvaj kisfiú szintén a 17. század óta ismert vizuális toposz, a hátán a gitár spanyol jellegzetesség, a rajzoló mögött a férfi bőszájú magyar parasztinget hord, a szekéren ülő lány spanyolos ruhát, keze ügyében a csörgődob szintén spanyol képi elem. Alatta pipázó nő, ez a cigányokhoz kötődő közép-európai vizuális toposz. Lehetne még tovább is elemezni a részleteket (a majom, a szekér, a sátrak, és így tovább), de így is egyértelmű, hogy ha Grote úr látott is valamit, nem azt rajzolta le, hanem saját vizuális toposz-készletéből konstruált valami naivan bájos és teljesen hamis kompozíciót. Summa-summárum: a két kultúra a legkevésbé sem találkozott. Ma már tudjuk: nem is olyan egyszerű dolog az.