Nézi az ember a focivébét. Nézi a játékosokat. Az hagyján, hogy egyik-másik európai ország játékosainak a fele sötét bőrű, afro eredetű (ha jól mondom). Hja, az egykori gyarmatbirodalom. De törökökből, arabokból, mindenféle más nációból is van bőven. Ha máshonnan nem tudnánk, itt is világosan megmutatkozik, hogy új népvándorlás kellős közepén vagyunk éppen. Új barbár hadak ostromolják a jó öreg Európát. Csak most nem lóháton jönnek, hanem autóval, vonattal, repülővel. Azelőtt karddal, nyers erővel hódítottak, most a demokrácia jogvédői által ácsolt trójai falóba ülnek bele, saját fegyverét fordítják Európa ellen.
A barbár jelzővel nem minősíteni akarok. Mi magyarok is egykori barbár hódítók leszármazottai vagyunk – ha a római birodalom sikeresen megvédte volna magát a népvándorlás népeitől, ma nem lennénk. Germánok (németek, angolok, skandinávok, hollandok) sem lennének, és a többi ország is másképp nézne ki. Jól járt-e a világ velünk, hódítókkal, vagy rosszul? Ezt ma már nem lehet eldönteni. A lényeg: „Róma” limeseit időnként megostromolják és áttörik a barbár hadak. Most is ezt teszik. A bevándorlók első generációja még identitást akart váltani, franciává, angollá, németté szeretett volna válni. A mostani második generációnak már eszében sincs az ilyesmi. Ők Németországban akarnak törökök lenni, Franciaországban arabok. Nemrég még kértek, most már követelnek. És ha elég sokan lesznek, meg is kapják.
Sokan a magyarországi cigányokat tudva-tudatlanul összekeverik ezekkel a hódítókkal. Mert hogy magukat liberálisnak gondoló jogvédők őket is beültették a demokrácia trójai falovába, mondván: az állam köteles őket tűrni, sőt támogatni olyanként, amilyenek, és aki ezt elvitatja, az rasszista. A faló stimmel, a barbárság azonban nem.
A magyarországi cigányok a mieink. Ez nagyon fontos. Közös a történelmünk, közös a kultúránk, ugyanannak a focicsapatnak drukkolunk, ugyanazt a csirkepaprikást esszük (uborkasalátával). Az új hadak egyelőre elkerülnek minket, de majd ha minket is ostromolnak (ez csak idő kérdése), együtt próbáljuk megvédeni közös hazánkat.
Innen lehet és kell tehát elindulni. Magyarország a magyarországi cigányoknak éppen úgy hazája, mint bármelyikünknek. Ez az a fundamentum, amire építhetünk. Ettől még nem kell eltagadni, hogy különbözőek vagyunk, hogy a mi cigányaink sok tekintetben lemaradásban vannak, és nekik is jócskán erőlködniük kell, hogy csökkentsék ezt a lemaradást. De mindnyájan egyformán „rómaiak” vagyunk. Ha az európai, azon belül a magyar civilizáció érték – természetesen azt gondolom, hogy az –, akkor érdekközösségben vagyunk ennek megvédésében.
Mostani képünk az Illustrirte Welt című német újság illusztrációja 1891-ből, a címe A hercegnő reggeli sétája. A metszet Karl Böker 1886-ban készült festményének reprodukciója. A kép a vizuális toposzok gazdag, ámde zavaros gyűjteménye. A leterített szőnyegen táncoló cigánylány karakteres, mondhatnánk kiírt nyugat-európai toposz, de egyértelműen a spanyol cigányokhoz kötődik. A két zenész hangszerét nem tudom azonosítani, a háttérben lévő család tagjai viszont határozottan magyar ruhát viselnek – a magyar cigány a német nyelvterület másik jellegzetes képi toposza.
Természetesen képi közhelyekkel telt a hercegnő csoportja is: az agár évszázados arisztokrata képi elem (ellenpontozva a cigányok borzas kutyájával), a néger fiú a napernyővel szintén, a dámák bőrének vakító fehérsége, különösen a cigányok barna bőrének kontrasztjával nemkülönben. Magyarán ez egy képi közhelygyűjtemény, a megrendelő ideáinak hű kiszolgálása. Éppen ezért figyelemre méltó, hogy a cigányokat nem nyomorult páriaként ábrázolja, hanem inkább valamiféle idealizált szabadság-helyzetben. Az úri dámáknak eszükbe sem jut félni a vad cigányoktól, a találkozás békés, harmonikus. A kép megrendelője (efféle szalonfestmények vásárlója) bizonyára nemigen érintkezett cigányokkal, a valóságot, annak durvaságát nem ismerte, a cigányokkal kapcsolatos ideáiról azonban sokat elárul a kép.
Ps: Sólyom for president!
Utólagos kiegészítés: hát ez a vonat elment. Kár.
