Hatvan-nyolcvan roma vonult az utcára vasárnap este a Győr-Moson-Sopron megyei Ivánban, mert állításuk szerint egy autóból valaki rasszista kifejezéseket kiabált és fenyegette őket – írja az Index tudósítása. A rendőrség vizsgálódik, de a dolgot bonyolítja, hogy egyesek fehér autót láttak, mások viszont pirosat. Az egésznek az az előzménye, hogy egy nappal korábban valakik betörtek a kocsmába, elvittek egy gázpalackot meg két hordó sört. A romák félnek, mondta valaki, ezért mentek botokkal az utcára.

Mi van? Az van, hogy egy nagyon is jellegzetes roma cselekvéssor zajlott Ivánban. Ennek a cselekvéssornak mély, sok évszázados történelmi gyökerei vannak, ugyanakkor jellemző példája annak, hogy melyek azok a roma tradíciók, amelyek nem folytathatók tovább.

A dolog lényege a legkisebb (akár utóbb vaklármának bizonyuló) sérelem azonnali, csoportos, agresszív megbosszulása. A történelmi háttér érthető: a cigányok kis, tíz-harminc fős csoportokban éltek, mindenkor kiszolgáltatva a környező többségnek.

Önmaguk megvédésének legjobb módja az volt, ha a legkisebb támadást is azonnal teljesen kontrolálatlan, szabadjára engedett agresszióval verték vissza, ezzel elriasztva a lehetséges támadókat. A módszerrel azt érték el, hogy nem érte meg beléjük kötni.

Ez a magatartásminta aztán mélyen beivódott szociokulturális örökséggé vált. A hagyományos életmódban élő cigányok ma is így tesznek. Az asszonyok torkuk szakadtából óbégatnak, a férfiak kaszára-kapára kapnak, a gyerekek visítanak – egy ilyen helyzetből minden ép érzékű ember fejvesztve menekül, még akkor is, ha történetesen ő a sértett. Rövid távon tehát ez a magatartás nagyon hatékony, megvédi a cigány közösséget bármilyen külső behatolástól.

Hosszú távon viszont kontraproduktív, a cigányok sokszor magukat szegregálják ezzel a magatartással. Minden közösségben keletkeznek konfliktusok, de a modern társadalmak ezt önkorlátozó módon kezelik, a sérelemmel arányos védekezést és megtorlást alkalmaznak, így megőrzik az együttműködés lehetőségét a konfliktus elcsitulta utánra. Egy viharos cigány reakció azonban évekre elzárja az együttműködés útját. Aki egy ilyenbe belekeveredik, talán soha többet nem akar cigányokkal bármilyen formában együttműködni, sőt érintkezni sem nagyon.

Az iváni vonulókban a régi cigány reflexek működtek. Valaki kikiabált valamit az autóból. Naponta legalább százezer ember anyázza a másikat az autó fedezékéből, ez együtt jár a mai élettel, az emberek többségének eszébe sem jut, hogy emiatt szervezett megtorlásba kezdjen. Az iváni cigányok azonban percek alatt felhergelték magukat. Jó, ha azt a kiabálást két ember hallotta, de öt perc múlva már nyolcvanan állították eskü alatt, hogy mind hallották, és ha a kiabálót történetesen meg tudták volna állítani, tán agyon is verik.
Ez történt Olaszliszkán is. A lincselők többségének valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy mi a vita tárgya, csak azt látta, hogy óbégatnak az asszonyok, visítanak a gyerekek és ütnek a férfiak, tehát ők is ütöttek. Igen, a kirobbanó, mértéktelen, teljesen fékjét vesztő agresszivitás cigány jellegzetesség.

Amire rárakódott egy modern fejlemény: a sértett fél helyzeti előnyének megszerzése. Politikai haszonlesők elhitették a cigányokkal, hogy ők üldözöttek, hogy a rasszista többség áldozatai, és joguk van jóvátételt, de legalábbis a törvénysértések után enyhébb elbírálást követelni ezért az üldöztetésért. Egyre több cigány tehát azt látja, amit látni előnyösnek gondol: nagy fekete terepjárókban cigányokra vadászó szkinhedeket, amint Molotov-koktélokat hajigálnak. Már a nagy fekete terepjáró is gyanút kellene hogy keltsen: a tervezett bűncselekményhez nem ilyen feltűnő autót szoktak használni, ez inkább úgy hangzik, ahogy Móricka vagy Lajcsika a rasszistákat elképzeli.

Ivánban sikerült lecsillapítani a botokkal felfegyverzett tömeget. Olaszliszkán nem sikerült. És sok helyen nem sikerül. Ami nem mehet tovább. Az államnak kutya kötelessége, hogy a fékevesztett agressziót békés és karhatalmi eszközökkel letörje, és ha kell jó szóval, ha kell „kényszerítő eszközökkel” megértesse a cigányokkal, hogy ez így tovább nem mehet. Egy beszólásra nem tódulunk az utcára lincselni, egy apró balesetért nem ölünk embert, a minket ért sérelmek miatt nem üvöltözünk állati hangon, hanem megtanuljuk az arányos válasz szabályát.