Jó ütős címmel közölt írást az Index a minap. „Megalázták a Prima Primissima-díjra jelölt romát”. Ez nem tréfadolog. A szövegből aztán megtudhatjuk, hogy az információ a nol.hu-ról való, ott eredetileg „Visszalépett a Prima Primissima-díjra jelölt roma vándorasztalos” címmel jelent meg.

Néhányszor volt alkalmam fiatal újságíró-jelölteknek órát tartani. Egyik tanácsom ilyenkor az volt, hogy legyenek óvatosan minden olyan esetben, amikor egy sérelemről egyedül a sértettől vannak információk. Ez nem azt jelenti, hogy ne higgyenek neki, hanem azt, hogy alaposan gondolják végig a dolgot, és ha módjukban van, próbáljanak máshonnan is információt szerezni. Mert az is megeshet, hogy csúnyán jégre viszik őket.

Az Indexnek úgy látszik eszében sem volt, hogy végiggondolja. A cikk lényegét hadd idézzem: „Rostás Árpád  a nol.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy "az önbecsülésem többet ér, mint pár millió forint". Bár konkrétumokat nem akart azzal kapcsolatban elárulni, hogy miért lépett vissza a Prima Primissima-díj jelölésétől, azt elmondta, nem kér a bántásból, mert származása miatt eddig is bőven jutott neki, például nem szolgálták ki egy presszóban, leköpték az utcán, és elzavarták, amikor roma gyerekek érdekében támogatásért pályázott.”

Hogy ezek miatt miért kellett visszalépni, azt nehéz megérteni. Amúgy ismerek határozottan cigánynak látszó cigányokat, de még egy sem mondta, hogy nem szolgálták ki a presszóban, hogy leköpték volna az utcán, vagy bármi ilyesmi atrocitás esett volna velük. Valami Isten háta mögötti, cájgos-gumicsizmás kocsmában megeshet, de gondolom, hogy Rostás Árpád oda nem jár. Így aztán nekem nem igazán hiteles ez a dolog, amellett, hogy semmi köze a Prima Primissimához.

Rostás Árpádot történetesen ismerem, egy cigány kulturális rendezvényen futottunk össze. Amennyire tudom, kitűnő műbútorasztalos, ilyenből legföljebb ha néhányszáz akad. Hogy mit csinált Versailles-ban, az nem derült ki számomra sem, de biztosan valami fontos munkát (vagy nem). Mondjuk úgy, hogy érvényesülni törekvő ember. Elég nehezen fogadta el, hogy a lap, amelynek dolgozom, bármennyire is szorgalmazta, nem közöl vele interjút: többször telefonált, emaileket, sms-eket írt, míg végül feladta. Tudom, másutt több szerencsével járt.

Mindebből egy fontos tanulság leszűrhető: ha a hazai cigány értelmiség – soroljuk ide Rostás Árpádot is – makacsul az áldozat szerepében értelmezi magát, és ha a fősodratú média kritika nélkül szekundál ehhez, akkor itt egyhamar nem lesz kibontakozás.