Ez is megtörtént: egy roma csoport rasszista támadást intézett egy főiskolás diák ellen, magyarán jól megverték pusztán azért, mert nem cigány létére ott mert sétálni az „ő utcájukban”. Őszintén szólva nincs ebben semmi meglepő. A cigányok éppen olyan emberek, mint bárki más, közöttük ugyanúgy vannak rasszisták, mint bármely etnikum soraiban. A kizárólagosan áldozati szereppel, a cigány szenvedéstörténettel – amelyet olyan szívós, kitartó munkával formált egyedül üdvözítő tanná a politikai liberalizmus – ideje végleg leszámolni. Ebből a szempontból a változás csupán annyi, hogy az államigazgatás emberei immár nevén merik nevezni a cigány rasszizmust is. Egy-két évvel ezelőtt még nem merték volna: A rendőrségi szóvivő minden bizonnyal kijelentette volna, hogy a magyar rendőrség nem tartja nyilván sem az elkövetők, sem az áldozatok származását, itt egyébként is egyszerű garázdaság történt, az a rasszista, aki emiatt a cigányokat hibáztatja.
Most nem ezt mondták. Ez tehát új fejlemény. Amúgy fölösleges túlságosan fönnakadni az eseten. Mondom, a cigányok ugyanolyan sokaság, mint bármelyik másik, az volna a meglepő, ha közöttük nem volna rasszista. Legföljebb eddig nem mertek előhozakodni vele, most meg került olyan, aki mer. Romlott viszonyok romlott történéseket generálnak, ennyi az ügy, és nem több.
Illetve egy szempontból mégis több. Amennyire a híradásokból kikövetkeztethető, a cigány viselkedéskultúra egyik súlyos torzulása lépett megint működésbe. Leírtam már, de talán nem árt az ismétlés: Veszprémben a gyilkosok nem azért viselkedtek úgy, ahogy, mert cigányok voltak, hanem azért, mert bűnözők voltak. Származásuk a bűncselekmény szempontjából irreleváns volt. Olaszliszkán viszont szociokulturális katasztrófa történt, az ottani lincselők pontosan azért viselkedtek úgy, ahogy, mert ez következett torzult magatartásmintáikból. A csoportos agresszióról van szó. Az agresszivitás minden etnikumban jelen van, minden nemzetiség tagjai között vannak szelídek és agresszívek, szentek és gyilkosok. Azonban Európában a cigányság az egyetlen közösség, amelynek agresszivitása a közbeavatkozók hatására nem fékeződik, hanem robbanásszerűen megsokszorozódik. Arról van szó, hogy amikor egy cigány ember konfliktusba kerül, a perpatvarba beavatkozó társai hatására ez a konfliktus nem csillapul, hanem pillanatok alatt a végletekig felerősödik. A beavatkozók nem fékezik a társaikat (mint minden más etnikum esetében), hanem tovább hergelik. A hangos szóból másodpercek alatt üvöltözés lesz, a verbalitásból tettlegesség, a lökdösődésből ökölcsapások, az ökölcsapásokból késelés és fejberúgás.
Ez bizony cigány sajátosság. Ami nem azt jelenti, hogy minden cigány ilyen, hanem azt, hogy a cigány szocializációban ez benne van. Az esetek többségében a robbanás nem következik be, nagyon sokszor megesik, hogy a konfliktust éppen cigány ember csillapítja, lefogja társait, fékezi az indulatokat. De a kiáradó, a résztvevők számával együtt növekvő agresszivitás kevés alkalommal sem tűrhető. A magyarországi cigányságnak szembe kell néznie ezzel a rossz kulturális örökséggel, és le kell számolnia vele. A szembenézés a cigány értelmiség feladata, a leszámolás mindannyiunké.
Mostani képünkön három férfi látható, a felvétel 1911-ben készült. A hátlapon lévő feliratot sajnos nem tudtam kiolvasni, alább közlöm, ha valakinek sikerül, és megírja, azt megköszönöm.
A viselet alapján nem tudom megmondani, hová valósiak, milyen törzsbeliek a férfiak. A hajviseletük nagyon érdekes, a homlokon viselt varkocs magyaroknál is előfordult, de a 20. század elején már igen ritka.
