„Egy 15 éves fiú volt a megkérdezett, aki kijelentette, hogy több a konfliktus maguk a cigányok között, mint a magyarok és cigányok között. Lehet, hogy több van, nem vagyok biztos benne. De a puszta tény, hogy egyáltalán van, arra enged következtetni, hogy komoly akadályok állják útját a cigányok általános felemelkedésének. Nem úgy tűnik, hogy a cigányok egységes népnek tartják magukat, amennyiben társadalmi összefogásra van szükség. Azonban az az igazság, hogy a legtöbb magyar nem lát különbséget az egyes cigányok között. Megkülönböztetésben részesítik őket tekintet nélkül arra, hogy csoportról vagy törzsről van-e szó. Másrészt a cigányok, ha hinni lehet ennek a fiatalembernek, nem egységesen válaszolnak erre a differenciálatlan megkülönböztetésre, hanem egyénenként és teljesen különböző módon reagálnak a magyarok velük szemben tanúsított bánásmódjára. Ha ez igaz, akkor biztos, hogy addig nem lesz ebben az ügyben előrelépés, amíg a cigányok nem egységes népként kezdenek fellépni az ellenük, mint egységes nép ellen alkalmazott megkülönböztetés ellen.”

Térjünk most ki a megkülönböztetés elemzése elől. A rövid szövegben ennél sokkal fontosabb, lényegbe vágóbb probléma is rejtőzik. A többségi társadalom érthető módon a saját társadalom-értelmezésének keretei között értelmezi a cigányságot is, ugyanolyan népként fogva fel, mint bármely más népet, kisebbséget, etnikumot – csakhogy a cigányok nem ilyenek. Nem egységes nép. Az még hagyján, hogy a kárpáti, beás, oláh és romungró csoportok jelentősen különböznek egymástól. Ennél sokkal fontosabb, hogy még ezek a nagycsoportok sem egységesek. Másik idézet ugyanonnan:

„Nem volt közösségi szervezet, sőt még azt sem érezték, hogy egy közösséghez tartoznak egy adott társadalmi, politikai és kulturális szinten. … Ezt a tényt, nevezetesen a közösségi szervezés és a közösségi érzés hiányát már számos felmérő észrevette.”

Ma már vannak közösségi szervezetek, több száz. Hatékonyságuk viszont a nullához közelít, pontosan azért, mert nem áll mögöttük közösségi érzés. A cigány társadalomból – akár beás, akár oláh – strukturálisan, évszázadok alatt rögzült módon hiányzik a közösségi érzés. Ez volt a kulcsa annak, hogy cigánynak megmaradhattak. Ahogy korábban írtam, a történelem során úgy viselkedtek, mint a homok a gereblye fogai között: utána ugyanazok maradtak, mint előtte, éppen azáltal, hogy egymással össze nem szerveződő egységekben éltek, a hatalomnak nem volt mibe beleakadnia.

Ez a magyarázat arra, hogy a különböző választásokon miért nem érnek el mérhető eredményt az újabb és újabb cigány pártok és cigány jelöltek még azokban a körzetekben sem, ahol jelentős arányú cigányság él. A cigány társadalmi struktúra nem egyszerűen mellőzi az összefogást, hanem egyenesen elutasítja, negálja. Ez a tulajdonság viszont mára kontra-produktívvá vált, akadálya annak, hogy a cigányság önszerveződéssel találjon megoldásokat a problémáira. És emiatt illúzió a valójában soha nem létezett vajdarendszer felélesztése.

Egy probléma megoldásának keresése közben az egyik tipikus hiba, ha nem tudunk kilépni saját értelmezési kereteink közül, és nem fogjuk fel, hogy a probléma értelmezési keretei mások. Amíg a többségi társadalom a saját fogalmai szerint próbálja megérteni a cigányságot, amíg abból indul ki, hogy az adott helyzetben ő és a vele azonos társadalmi struktúrában élők mit és hogyan tennének, kudarcra van ítélve. A cigánysággal kapcsolatos problémák megoldásának sarokköve tehát a legkevésbé sem az előítéletek elleni küzdelem. Hanem a cigányságnak a maga valóságában való megértése.