Ezúttal a kép nem illusztráció, hanem a bejegyzés fő tárgya. Illetve nem is a kép, hanem az ahhoz tartozó szöveg. Sztereófényképet már közöltem a Nem lát, nem hall, nem beszél című posztnál (2010 január 8.), most nem ismétlem meg a műfajról ott elmondottakat. A kép hátoldalán található szövegből nézzünk egy részt.

Az ismeretlen szerző sajnos nem jelöli meg a saját leírásába iktatott hosszú idézet forrását, de valószínűleg az angolszász kultúrkörben legnagyobb hatású korai cigányságkutató, George Borrow valamelyik kötete az: az 1841-ben megjelent The Zincali, az 1851-es Lavengro, esetleg az 1857-es The Romany Rye. Nézzük tehát a szöveget: „Mindent figyelembe véve úgy kell tekintenünk a cigányokra, mint a Föld legegyedülállóbb, legfigyelemreméltóbb népére. Anélkül, hogy történelmük, tradícióik, vallásuk, irodalmuk vagy írott nyelvük volna, anélkül, hogy bármi összetartaná őket vérüknek kitörölhetetlen, megváltoztathatatlan szilaj vadságán kívül, a rassz felül nem múlt állandóságát mutatják.« Amit ötven évvel ezelőtt írtak a cigányokról, ma is igaz, és ma alig tudunk többet ezekről a romániai nomádokról.”

Eddig a szöveg. A fénykép közlése óta eltelt száz évben azonban figyelemre méltó változások történtek. Már nem hisszük sem azt, amit a szerző állít, sem azt, amit tagad. Ma már tudjuk, hogy a cigányoknak van történelmük (már hogy ne volna), vannak tradícióik, mindig is volt népköltészetük és most már van írott nyelvük is (nem is egy). Továbbá tudjuk azt is, hogy „vérüknek” egyáltalán nincs kitörölhetetlen, megváltoztathatatlan szilaj vadsága, a cigányok tulajdonságainak gyakorlatilag semmi közük a „vérhez”, magyarán a genetikához. És hellyel-közzel már elég sokat tudunk is róluk. Azért ez haladás. Szóval van remény.

A képet eredeti formájában és egy kis trükk alkalmazásával is közöljük, hogy sztereónéző nélkül is érzékelni lehessen a térhatást.