Természetesen Bessenyei Györgynek „Bétsben”, 1790-ben megjelent füzetére utal a cím, arra a programadó írásra, amelyben a szerző a magyar tudós társaság megalakítását szorgalmazza. Végső soron sikerrel: 1827-ben megalakult a Magyar Tudós Társaság, későbbi nevén az Akadémia.

A magyar reformkor nagy pillanata volt ez. Összegyűjteni a kor legjobb elméit, kapcsolatot teremteni közöttük, együtt, összefogva folytatni azt a munkát, amelyet addig szanaszét lakó és működő egyesek végeztek, csekély hatékonysággal. A legjobbak egybegyűjtése: ez volt a lényeg. Ma is az. Egyetlen közösség, egyetlen nép sem lehet sikeres, ha legjobbjait nem képes egybegyűjteni.

A magyarországi cigány közélet egyik súlyos tehertétele, hogy erre az összefogásra képtelen. Szervezetben nincs hiány, annyi az egyesület, társaság és szövetség, mint égen a csillag. Nekem közel háromszázas listám van bejegyzett cigány szervezetekből, és messze nem teljes. Márpedig ezen a területen a sok a kevés, minél több, annál kevesebb.

A magyarországi cigány értelmiség döntő többsége képtelen az összefogáshoz szükséges alázatra, vagy legalább szerénységre. Mindenki elnök akar lenni, ezért aztán minden posszibilis ember saját szervezetet gründol magának, amelyben elnök lehet. Ezeknek a szervezeteknek két fontos funkciójuk van: elnököt (társelnököt, alelnököt, elnökségi tagokat) állítanak, és pályázati pénzeket szereznek. Nagyjából ennyi – valóban tisztelet a kínosan kevés kivételnek.
És ezzel még nincs vége. A cigány közélet valójában nem szakterület, nem politikai nézetek, sem pedig programok alapján szerveződik, hanem rokonság szerint. Ha valakinek elnökké sikerül lennie, evidenciának tekinti, hogy legelőször is a saját gyerekeit, azután a rokonai táguló körét bevegye a „jóba”. Rongy ember, aki a rokonait kihagyja a tutiból, és mindenféle idegenekkel áll össze. Rendes családfő gondoskodik a családjáról, lehetőleg még az elnökséget is a gyerekeire örökíti.

Márpedig ez egy modern társadalomban nem megy. Pénzeket lehet szerezni, névjegyeket lehet nyomatni, rendezvényeket lehet szervezni, olykor az újságba és a tévébe be lehet kerülni, de áttörést, igazi integrációt háromszáz családi alapon összehozott szervezettel nem lehet csinálni.

Egy Cigány Akadémiára van szükség, nem pedig háromszázra. És abban az egyben tényleg a legjobbaknak kell taggá lenniük, nem pedig a rokonoknak és barátoknak. Ez a magyarországi cigány értelmiség nagy próbatétele. Ha képesek a valódi összefogásra, a türelmes és alázatos munkára, a kölcsönös viszonosságok rendszerétől való elszakadásra, akkor belátható időn belül lesz magyar cigány reformkor. Ha nem, akkor marad a jelenlegi maszatolás. Csak ne tessék miatta reklamálni.

Mostani képünk az első nemzetközi hírű magyar cigányt, Bihari Jánost ábrázolja, ki a kép tanúsága szerint „Magyar Czigányok közt Orpheus” vala. Életéről a legfontosabb megtalálható minden lexikonban (természetesen a wikipédián is). Most inkább öltözetéről essék szó, erről a fantázia-nemesi mentéről (felsőkabát) és dolmányról (alsókabát).

Talán már volt szó erről a jelenségről, hogy abban a korban, amikor a társadalmi rétegek csak a maguk státuszának megfelelő, szigorúan megszabott viseletet hordhatták, a magyar cigány zenészeknek megengedtetett a nemesi viselet. Ebben alighanem valamiféle aszimmetrikus fraternizálás játszotta a döntő szerepet.

Utóvégre a tekintetes úr a cigánnyal együtt mulatott, és ha jól berúgott – ami esélyes volt már akkor is –, mégsem komázhatott valami gatyás paraszttal. Ami azt illeti, Bihari nem tekintetes, hanem inkább méltóságos uraknak játszott, olykor egy-egy kegyelmesnek is, ahol a részeg bratyizás már nemigen fordult elő. Biharinak már a maga jussa volt a nemesi viselet.