Rég nem tapasztalt csönd van most cigány-ügyben. A Jobbik ugyan futja ócska köreit, de ezt már nem veszi komolyan senki. Sem a cigányok, sem más. Az Országos Cigány Önkormányzatban lezajlott a hatalomváltás, Farkas Flórián átvette az ügyeket, de hogy milyen ügyeket, arról nem hallani. Talán az erőgyűjtés időszaka ez, bizonyos dolgok a szőnyeg alá kerülnek, más dolgok pedig az ügyészségre, attól függően, hogy milyen személyi alkuk köttetnek. Készül a nagy európai romastratégia, de erről sem szivárog ki egy hang sem, még azt sem tudni, kik forgolódnak benne. Nincsenek nagy kriminális szenzációk, hallgatnak a jogvédők – mintha az egész ügy szépen, csöndben megoldódott volna.
Pedig úgy tűnik, hogy a lényeget illetően ugyanott tartunk, ahol egy-két éve. A rossz folyamatok ugyanúgy folytatódnak. Vagy lehet, hogy mégis elindult valami? Pusztán azzal, hogy lecsillapodtak az indulatok, és egyre többen próbálnak értelmesen viszonyulni a helyzethez, már a jó irányba fordultunk? Egyáltalán, merre megyünk? A cigánysággal kapcsolatos problémahalmaz csökken, stagnál vagy növekszik?
Vegyünk néhányat. Kezdjük a munkával kapcsolatos ügyeket. Ha Magyarországon valóban sikerül növelni a foglalkoztatottságot, az teljesen egyértelműen elhat a cigányságig is, ott is megnő a munkába állók száma. Ez szoros megfelelés, és kedvező irány – ha megvalósul. De vajon a leszakadó cigányság munkával kapcsolatos mentalitása változik-e? Legalább az 1930-as évek, a francia Annales történelmi folyóirat működése óta tudjuk, hogy a történelmet formáló erők között a társadalom mentalitásának változása a legelsők között van. Vajon a cigányságnak a munkához való viszonya romlik, stagnál vagy javul?
Aztán itt van a sok gyerek. A leszakadó cigányság sajátos társadalmi viszonyok között él: az embereknek nincs kamaszkoruk, a gyerekkor után rögtön a felnőttkor következik – minthogy 15-17 évesen már gyerekük születik. Ez nem azért baj, mert a cigányok „túlszaporodják” a többieket, hanem mert a szegénységbe korán született gyerek konzerválja, állandósítja a szegénységet, hiszen kényszerpályára állítja a szülőket: nem tanulhatnak tovább, nem gyűjthetnek pénzt az életük megalapozására, nem költözhetnek a munkalehetőségek után, nem kereshetik a helyüket a világban.
Értékek és minták. Vajon a cigányság körében nőtt, csökkent vagy stagnált-e azok száma, akik a többség számára pozitívnak tartott értékeket, mintákat követik? Nyugat-Európa lassan felébred a multikulti színes kábulatából, és immár az első emberek, Sarkozy, Merkel, Cameron mondják ki, hogy minden kisebbségnek el kell fogadnia a többség alapértékeit. A cigányok persze nem új jövevények, ők tág értelemben mi magunk vagyunk, de közülük nagyon sokan vannak, akiknek értékrendje számunkra, a többség számára elfogadhatatlan. Nőtt vagy csökkent-e a számuk?
Merre megyünk? Nem tudom. Persze azt remélem, hogy a vonalak összefelé tartanak, és még ha a távoli jövőben is, de találkoznak. De az is lehet, hogy szétfutnak ezek a vonalak, és utódainkra súlyosabb gondokat hagyunk, mint amilyeneket mi örököltünk az elődeinktől. Ha így van, az elég nagy szégyen mindnyájunkra nézve.
Egy fénykép a két háború közötti évekből, hátoldalán a Magyar Filmiroda pecsétjével. Magyari Imre prímás (1894-1940) játszik rajta zenekarával a Szabadság-téren. Magyari valóságos sztárja volt a maga korának, csak úgy akármiért aligha vonult ki a térre népes zenekarával.
Minthogy ott voltak egykor az irredenta szobrok, könnyen lehet, hogy valamilyen irredenta ünnepségen léptek fel, esetleg lord Rothermere vagy a fia tiszteletére. Mindenesetre ez még az a kor, amikor a cigányzenét a magyar lélekhez egészen közelállónak, a magyar identitás fundamentális elemének tekintették. És cigányzenét szigorúan csak cigányok játszhattak. Érdekes eleme ez a magyar mentalitástörténetnek.