Nagyon-nagyon sötét erők léptek működésbe Gyöngyöspatán. Itt már nem egyes emberek ostoba politikai haszonszerző akcióiról van szó, itt most a történelemben olyan sokszor szerephez jutó „rossz” ördögi köre ragadja magához a szereplőket. Akik csak hiszik, hogy tetteiket maguk irányítják. Valójában önpusztító örvényben forognak, amíg csak az államhatalom képes nem lesz megállítani.
Súlyos hiba volt, hogy a kormány nem talált idejében egyértelmű megoldást a Jobbik különféle néven futó rohamcsapatainak demonstrációira. Igen, a jogállam rövid távon mindig nehézkes, bonyolult – a lagymatag rendőrségi beavatkozást, öt masírozó előállítását a bíróság most is elmeszelte. De ez nem azt bizonyítja, hogy semmit nem lehet tenni, hanem azt, hogy a belügyminiszter csapata nem volt képes megfelelő megoldást találni.
Most a nyakunkon a következmények.
Az persze világos, hogy a cigányok rettegése és evakuálása ugyanolyan politikai haszonszerző akció, mint a náci fazonú jobbikosok masírozása. Nem bántja a cigányokat senki, legalábbis tettleg nem. Viszont ott a világsajtó, a diplomáciai kar, és mire a magyar kormány elmagyarázza, hogy itt roma jogvédők rendeznek rettegés-műsort a külföld számára, hogy ezzel nyomást gyakoroljanak a magyar kormányra – nos, addig már régen rossz nekünk. A politikai hisztéria-produkciók még hagyján. Ám Hans Binder Frankfurtban, vagy John McDonald Aberdeenben így szól majd a felségéhez: anyukám, az idén ne menjünk Magyarországra nyaralni, ott most a fasiszták masíroznak, menjünk inkább a Maldív-szigetekre, ott nyugalom van. És valami hasonló jár az alabamai bróker fejében, amikor arról kell döntenie, hogy az általa kezelt befektetési alap számára cseh vagy magyar állampapírt vegyen. Inkább csehet vesz, mit lehet tudni. És a svájcifrank-alapú lakáshitelek kamata megint elkezd kúszni felfelé.
Nagyjából ez a tét. Most a magyar kormányon a sor, hogy keményen odacsapjon. Ezt az eszement jobbikos randalírozást, véderőstül, csendőrségestül nagyon sürgősen be kell szüntetni. Nagyon sürgősen szálljanak le a cigányokról. Már eddig is túl sokba vannak nekünk.
Valentiny János (1842-1902) képének „Az utolsó kívánság” a címe. A magyar nóta-beli vén cigány van itt megföstve, mérföldekre a való élettől. Tiszta képi közhely az egész, a közönség ízlésének megfelelve. A képről leolvasható attitűd viszont figyelemre méltó: a szemlélet sokkal inkább együtt érző, mint elutasító. A lány szép, a szituáció harmonikus, a jelenet megható. Hol vagyunk ma ettől?