Könyvkiadóként öt napon át, nyitástól zárásig kint voltam a könyvhéten. Többtízezer ember ment el a pavilon előtt, több ezer állt le nézelődni, forgatni a kirakott könyveket. Nálam négy cigány tárgyú kötet is volt a pulton, persze figyeltem, jönnek-e cigányok, vesznek-e belőle. A végét mondom: nem jöttek, nem vettek.
Hozzá kell tennem, csak arcról (és kisebb részben habitusról, viselkedésről, öltözetről) tudtam ítélni, de mindnyájan tudjuk, hogy arcról elég nagy találati pontossággal meg lehet mondani, ki cigány. Eszerint – nem számítva azokat, akik szemlátomást véletlenül keveredtek oda, és lassítás nélkül átsiettek a téren – az öt nap alatt összesen öt cigányt láttam. Egy házaspárt kamasz lányukkal, ők vettek egy leértékelt, száz forintos könyvet. Minden nap ott volt továbbá egy igen rossz arcú férfi, aki reggelenként kiültetett egy tízéves forma kislányt egy adag pereccel, időnként odajött elszedni a bevételt, este pedig elvitte a maradékot. Ennyi.
Magyarország lakosságának legalább öt százaléka cigány. Ezerből ötven, tízezerből ötszáz. A könyvhéten (az én standom előtt) megjelent három. Ez tragikus.
Tudom, hogy a magyarázat legalábbis kétfelé ágazik. A többség rögtön rávágja, hogy naná, majd pont a cigányok mennek könyvhétre, ilyenek ezek, civilizálatlan banda, és így tovább. A másik ágon diszkriminációt, elnyomást, hátrányos megkülönböztetést emlegetnek, a rasszista többség erővel tartja távol a cigányokat a kultúrától, satöbbi, satöbbi. Őszintén szólva nincs kedvem szálazni ezeket a magyarázatokat. A tény éppen eléggé lesújtó anélkül is. Hogy még a cigány értelmiségiek sem jöttek, legalább pofafürdőre, mint a politikusok (amúgy politikusból is feltűnően kevesebb volt, mint korábban). Úgy látszik, a magyarországi cigányok mindenestül egy kulturális szakadék túloldalán élnek. Még az értelmiségiek is.
Amúgy ne tessék azt hinni, hogy a könyvhéten csupa elit értelmiségi forog. Egészen elrugaszkodott alakok is előfordulnak ilyenkor, alköltők a nyakukba akasztott tálcáról kínálják verseskönyveiket, a dedikáló asztalok jó részénél érdektelen kötetek érdektelen szerzői próbálják saját hiúságukat kiélni, égő szemű őrültek keresik azokat a könyveket, amelyekben saját fixa ideáikat visszaigazolva találják, beszélgetőbácsik és beszélgetőnénik fognak maguknak madarat, akinek lélegzetvétel nélkül mondhatják végtelen monológjaikat, okoskodók fumigálják a kirakott könyveket, dicsekvők büszkélkednek azzal, hogy nekik ugyanez sokkal jobb/szebb/régibb/nagyobb kiadásban már régen megvan (vajon miért tartozik ez egy eladóra?), sznobok jönnek minden mennyiségben – a pult előtt elvonulóknak tán a fele valódi könyvkedvelő.
De az lényeges, hogy a könyvhéten való megjelenés önmagában pozitív minta, még ha valódi tartalom sokszor nincs is mögötte. A többségi társadalom jelentős hányada úgy gondolja, hogy a könyvvel való kapcsolat értékes dolog. A cigány társadalomban ilyen hányad – úgy látszik – nincs.
A képen egy mára zsákutcává lett kulturális úton járók láthatók. Sajnos a fényképhez nincs írott adat, így csak becsülni lehet, hogy a harmincas években készülhetett, kerthelyiségben játszó cigányzenekarról. Valaha tízezer cigány családot tartott el ez a rangos munka, és Rácz Aladártól Cziffra Györgyig százak számára volt ugródeszka az elit kultúrához, mára azonban kihaló szakmává vált, lassan eltűnik a színről (mint a könyvkiadók?).
