Én magyar vagyok. Te sváb vagy. Ő szlovák. Ti sokácok vagytok. Ők ruszinok.

Ha szigorúan vesszük a hatályos magyar (magyar?, vagy inkább magyarországi?) törvények betűjét és szellemét, a fenti kijelentések mind rasszisták. Más etnikai hovatartozását rajta kívül senki sem tarthatja számon. Mi több, nem is kérdőjelezheti meg. Ha egy Magyarországon élő, szőke, kékszemű, tejfehér bőrű finn egyetemista, aki nem hogy cigányul, de még magyarul sem tud, kijelenti magáról, hogy ő roma, ezt senkinek sincs joga kétségbe vonni. És ha követeli, hogy adják meg neki mindazokat a kedvezményeket, amelyek a magyarországi romákat megilletik, a hivatal csak egyet tehet: teljesíti a kérést.

Agyrém.

Amúgy persze hogy érti az ember. Senkit nem érhet hátrány (noch da zu előny sem, hacsak pozitív diszkriminációnak, illetve az eleve fennálló hátrány kompenzációjának nem nevezzük, de ebbe most ne menjünk bele) a származása miatt. Ennek pedig legbiztosabb módja, ha nem is tudjuk senkiről, ki fia-borja etnikailag. Csakhogy ezzel az elvvel a 21. századi európai szabadelvűség jó nagy csapdába szorította saját magát, és semmi jele annak, hogy ki tudna belőle kecmeregni.

A magyarországi cigányok létszáma körülbelül 4-600 ezer fő. Vagy kevesebb. Vagy több. Körülbelül. Ugyanis a cigány mivoltot számon tartani tilos, ilyenformán egzakt adatok sem nyerhetők. Itt van egy szép nagy, kövér probléma, és derék szabadelvűként megtiltjuk magunknak, hogy alapvető információkat szerezzünk erről a problémáról. Ugyanígy jár el az összes európai (európai kultúrájú) ország, a nem európaiak pedig sehogy. Szóval lehet, hogy a világon ötmillió cigány él, lehet hogy tíz millió, de az is lehet, hogy tizenöt. Vagy több. Vagy kevesebb. Aki megszámolja a cigányokat, az rasszista. Aki nem számolja meg, annak esélye sincs arra, hogy működőképes programot dolgozzon ki a bajok orvoslására.

Ebből tessék kijönni.

És akkor a cigányok bűnözése. Értem én: ha tíz megfogott tolvaj közül kettő cigány, akkor azt a kettőt az emberek tolvaj cigányként azonosítják, a másik nyolcat egyszerű tolvajként, etnikai hovatartozás nélkül. Szóval a látszat gyakran csal. Tények azonban mégiscsak vannak. Azt mondja a miskolci rendőrkapitány, hogy a miskolci utcai rablók egytől egyig cigányok. Alighanem százszor megrágta magában, mielőtt előjött ezzel a kijelentéssel.
Mármost a miskolci rendőrkapitány rasszista?

Azt mondják a hozzáértők, hogy a börtönökben lévő rabok hatvan százaléka cigány. Hiteles adat persze nincs, mert tilos nyilvántartani a rabok etnikai hovatartozását, elvileg tehát ezt az adatot nem is szabad tudnunk. Pedig ha igaz, akkor a viszonyok bármiféle javításának ebből kell kiindulnia. (Most abba se menjünk bele, hogy miért magas a kriminalitás aránya a cigányok között. Amúgy megér egy misét ez is.)

Vannak tehát ismeretek, amelyeket jól-rosszul mindenki tud, de nyilvánosan nem szabad bevallania ezt a tudást, és ha tenni akar valamit a helyzet javításáért, nem szabad a saját tapasztalataiból kiindulnia.

Itt ülünk ebben a jó kis no-win-game-ben. És csodálkozunk, hogy valahonnan a mocsárból előjönnek a vadak, akik köpnek a mi évszázadok alatt fényesre csiszolt szabad elveinkre, vaskos előítéleteikre támaszkodva állatságokat mondanak, és az emberek tátott szájjal hallgatják őket. Mert ők kimondják azt amit mindenki gondol.

Csak egy megoldás van. Nemes szabad elveink egy részéről ki kell mondanunk, hogy hülyeség. Én magyar vagyok. Te sváb vagy. Ő szlovák. Ti sokácok vagytok. Ők ruszinok. Amazok pedig cigányok. Mi mind magyarok vagyunk persze, a magyar állam derék polgárai, de van etnikumunk is. Ami nem valami titkos dolog. Hanem mindenkire tartozó tulajdonságunk. Legyünk rá büszkék és viseljük érte a felelősséget.