Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a cigányság körüli bajok orvoslásának egyik legfontosabb eszköze az oktatás. Az iskolázott ember belátóbb, mint az iskolázatlan, jobban képes felfogni a saját hosszú távú érdekeit, jobban elfogadja a közösség normáit, együttműködőbb, emellett versenyképesebb a munkaerő-piacon, hosszú távon mindenképpen sikeresebb.
Tehát tanulni kell, a lumpenizálódott cigányokat rá kell venni arra, hogy a gyerekeiket iskolába járassák, mi több, hogy ügyeljenek is a gyerek iskolai előmenetelére, ellenőrizzék, támogassák őket. Ehhez azonban valamit meg kell érteni.

Idős tanító mesélte, hogy a cigány asszony a szeme láttára tépte darabokra a fia jó bizonyítványát. Mikor a tanító döbbenten kérdőre vonta, azt válaszolta az asszony: tanító úr, ha ez a fiú tovább tanul, akkor elveszítem. Nem akarom elveszíteni.

A putrilétből kiemelkedő cigányok nagyon könnyen köztes világba kerülhetnek, sem a kibocsátó közösségbe nincs már visszaútjuk, sem az új közeg nem fogadja be őket. Az utóbbi sem könnyű eset, de az első igazi dráma. Megszületsz egy családba, egy közösségbe, apád-anyád szeret téged, vannak játszópajtásaid, gyerekkorod tele élményekkel, és egyszer csak mindez messzebbre kerül tőled, mint ha Ausztráliába költöztél volna.
A szegény cigányok élete meglehetősen zajos, agresszivitással terhelt, mégis sokkal bensőségesebb, mint azt a kívülálló gondolná. Nagyon erős érzelmi kötődés szövi át a cigány családot. Ezt az érzelmi kötődést nem könnyű szétvágni. Sem az anyának, aki szíve szerint az egész pereputtyát a szoknyája körül tartaná, sem a gyereknek, aki örökre elveszítheti a családi hátteret.

Ha azt akarjuk, hogy a cigány gyerekek tanuljanak, ezzel a problémával is kezdenünk kell valamit. A kulcs az anyák kezében van. Őket kell meggyőzni arról, hogy a tanulás a gyerekük érdeke, hogy a veszteségük az ára a gyerekük boldogulásának. Nem reménytelen ez az érvelés, Hofher József jezsuita atya például elég sikeresen visz olyan asszony-tanfolyamokat, ahol erről is szó van.

Szóval empátia, empátia, empátia. Segíteni csak az tud, aki felfogja a bajok rejtett okát. De az tud.

Búcsúzóul ismét egy kép: kunyhólakó beások az előző századfordulón. Első ránézésre a mélynyomor dokumentuma, de ha jobban megnézzük, nem az. Az emberek rendesen vannak öltözve, szegények, de nem nyomorultak, van tartásuk. Ez még a lumpenizálódás előtti időszak, de már nem sokkal korábbi, hiszen, ami nem látszik a képen, a többségi társadalom ekkor már egészen más körülmények között élt.