Először is fejezzük ki örömünket afelett, hogy a magyarországi cigányságról szóló irodalom egy újabb testes kötettel gyarapodott. Másodszor szögezzük le, hogy a kötet – címe után bármily meglepő is ez – nem a magyarországi cigányok történetéről szól. Még csak nem is az utolsó 125 év történetéről, ahogyan a szerző az előszó egy mondatában pontosít. És még ennél is tovább mehetünk: ez a könyv nem is a cigányokról szól. Hanem arról, hogy hogyan tekintettek a magyarok a cigányokra az elmúlt 125 évben. Harminc oldal erejéig a szerző az előző évszázadokat is sorra veszi, kilencven százalékban a kitűnő Nagy Pál munkássága alapján. Ami a sajátja ebből a történeti részből, az viszont nemigen megy túl a középiskolai tankönyveken, évtizedes paneleket alkalmaz (a honfoglaló magyaroknak nem volt írásbeliségük, a jobbágyokat Dózsa miatt kötötték röghöz, stb.)
A fősodorban vagyunk tehát, amelyet idegen szóval szeretnek mainstreamnek is nevezni. A fősodor esetünkben azt jelenti, hogy a cigánysággal kapcsolatos problémahalmaz gyökerét a többségi társadalomnak a cigányság iránti attitűdjében keressük. Ennek a megközelítésnek a leegyszerűsített, de korántsem ritka változata az, amely a cigányság történetét szenvedéstörténetként beszéli el, minden bajok okának a többség előítéletességét nevezi. Dupcsik könyve nem ezt teszi, ennél sokkal árnyaltabb képet fest. Egy dologban azonban hűséges a fősodorhoz: még csak kísérletet sem tesz arra, hogy a másik irányból is megközelítse a témát, a cigányoknak a többségi társadalom felé irányuló attitűdjét vizsgálja. Annyi más könyvhöz hasonlóan a cigányok ebben is úgy jelennek meg, mint akiknek nincs véleményük a körülöttük lévő világról, nincs hozzáállásuk a többi emberekhez, nincs elgondolásuk a többségi normákról, egyáltalán teljesen passzív szereplői a lepergő évszázadoknak.
Különös, kifordított atyáskodás ez, amely a segíteni, támogatni szándékozott népet kizárólag a történések alanyának hajlandó elfogadni, még ha szenvedő alanyának is. Ráadásul dupla fenekű okoskodás. Látszólag azt a többséget marasztalja el, amelybe maga is tartozik, valójában azonban azt mondja: ti, a többi többségiek előítéletesek vagytok, de én, a különb többségi megvédem tőletek ezeket a szegény elnyomottakat.
Nem kisebb horderejű hiányosság, hogy a kötet éppen csak felületesen érinti a gazdasági tényezőt. Nem árt tudnunk, hogy az emberi civilizáció legfőbb mozgatója a gazdaság (money makes the world go ’round), és ez természetesen igaz a cigányokra, a cigányok és a körülöttük lévő többségi társadalmak viszonyára is. A kulcs a cigányok részvétele a társadalmi termelési folyamatokban, termelési képességeik releváns vagy irreleváns volta. Nos, erről megint nem tudunk meg semmit.
Szerencsésebb lett volna, ha Dupcsik könyve „A cigányokkal szembeni előítéletek nyomában” címet kapja. Ilyen könyvet sokan írtak már, és bizonyára sokan is írnak még, nincs is ezzel semmi baj. Éppen csak a legfontosabb kérdésekre nem kapunk belőlük választ.
Képünkön spanyol cigányok láthatók, a felirat szerint „Granada – Tipos de gitanos en la puerta de su cueva”. Dátum nincs a képeslapon (postán nem futott), de az hiszem, hogy az első világháború előttről való, 1900 és 1914 közötti időből.
A 15. században körülbelül 50-100 ezer cigány lépte át a keleti és a nyugati kereszténység határát Magyarország déli végein. Ez a népesség pár évtized alatt bekóborolta Európát, de nyugtot csak annak két végében talált: az Észak-Balkán és a Kárpát-medence térségében, valamint Spanyolországban. Ennek két okát gondolom. Az egyik, hogy ezen a két végen voltak hozzászokva az emberek a kultúrák sokféleségéhez (a keleti végen a keleti keresztény, muszlim, sztyeppei nomád népekkel voltak érintkezésben, a nyugatin a muszlim és a zsidó kultúrával), emellett a cigányok termelési képességei és ismeretei ezen a két végponton voltak relevánsak a befogadó társadalmak számára. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a cigány kovácsművesség és egyéb kézművesség ezen a két területen számított versenyképesnek a helybéli, honos tudással, a kettő között nem.
Spanyolországban tehát jelentős cigány népesség alakult ki, amely sajátos spanyol cigány kultúrát hozott létre. Ennek egyik, világszerte ismert eleme a flamenco tánc. Nyugat-Európában évszázadok óta romantikus rokonszenv övezi ezt a cigány kultúrát, pontosabban annak idealizált változatát. Képünk szerencsére nem ezt az idealizált cigányképet tükrözi vissza, hanem – még ha kissé beállítva is – a valóságról szól, többek között az ott is ismeretes barlanglakásokról.
