Látom a reggeli tévéműsorban, hogy a nézők 93 százaléka felháborodott a Cozma-gyilkosság elkövetőit sújtó ítéletek másodfokú enyhítésén. Én viszont azt gondolom, hogy a bíró bátor ember volt, amikor nem engedett a közvélemény nyomásának, és Bocskai István erdélyi fejedelem szavával élve „a dolgot őt magát”nézte. Először is: akkor is írtam, most is mondom: ez nem cigány ügy volt, még ha tudjuk is, hogy a rontott cigány kultúrában nagy a valószínűsége ilyen ragadozó személyiségek kialakulásának. Egy ország szellemi fejlettségét méri, hogy milyen mértékben tud ellent állni a bosszú csábításának. Az első fokú ítélet bizonyos mértékig válasz volt a közvélemény várakozásaira, és példát akart statuálni a cigánysággal, legalább annak bűnöző részével szemben. Rosszul tette, rossz érzelmekre reflektált, rossz meggyőződéseket erősített, és ha rövid távon egyfajta elégtétel-érzést hozott is, hosszú távon erősítette a szembenállást, hogy mást ne mondjunk, a rasszizmust.
Ugyanis, másodszor, a tett nem az volt, aminek az első fok ítélte. Nem akarategységben, előre megfontoltan, aljas szándékból elkövetett gyilkosság volt – egyebek mellett ennek a büntetési tétele az életfogytiglan –, hanem állati, agresszív ösztönök elszabadulása. Ennek a büntetési tétele pedig 16-18 év. Cigánynál is, másnál is. Bele lehetne menni egy kriminológiai vitába arról, hogy ez elegendő-e, a lényeg azonban az, hogy a hatályos törvények szerint ez a helyzet.
Az, hogy a gyilkosok és hozzátartozóik megtapsolták az ítélet enyhítését, fájt minden jóérzésű embernek. A jognak azonban akkor is érvényesülnie kell. Ha 93 százalék felháborodik miatta, akkor is. Ez az egyetlen jogalap, amelyre támaszkodva kimondhatjuk a fájó igazságokat is. Például azt, amit a 2011. 6. 23-i bejegyzésben írtam (A Cozma-gyilkosok): „A megroppant cigány társadalom sokkal nagyobb eséllyel bocsát ki magából ilyen fiatal, morál nélküli, csak a banda torz belső értékeihez igazodó ragadozókat, mint amelyik nagyjából rendben működik. Gazemberek finom úri családból is kikerülnek, de nem annyi. És a mennyiség sajnos nagyon is számít. Emberéletekben mérhető.”