Rosta Andrea rövid tanulmányt közöl az „Ami rejtve van és ami látható” című, a 65 éves Gereben Ferencet köszöntő kötetben (Pázmány Társadalomtudomány 10. Piliscsaba 2008, 427-440. oldal). A „Gondolatok a kisebbségek bűnözéséről a hazai tudományos kutatások tükrében” című tanulmány elsősorban a roma kisebbség bűnözésével kapcsolatos kutatásokat igyekszik rendszerbe foglalni, emellett említést tesz a bevándorlók, külföldiek és vendégmunkások kriminalitásának kutatásáról is. Ez utóbbiak nálunk nem relevánsak, inkább a nyugat-európai párhuzam miatt érdekesek.
A tanulmány igyekszik érzékeltetni a probléma bonyolult voltát, de ezen az érzékeltetésen valójában nem lép túl. Mint aki tojásokon lépked, olyan óvatosan fogalmaz, ezért aztán kevés érdemi információval szolgál azon túl, hogy 1974 és 1989 között a bűnügyi statisztikákban számon tartották a cigány származást, azután viszont nem. Annál meglepőbben fogalmaz az alábbiakban:
„Követve a téma egyik hazai klasszikusát (és összhangban a nemzetközi szakirodalommal) a kisebbségek bűnözésével kapcsolatos problémák hagyományosan három megközelítésben kerülnek tárgyalásra. Ezek a kategóriák nem képezik – szigorú értelemben – a téma önálló értelmezéseit, hanem jellemzően összefonódnak, egymás átfedik. A három kutatási megközelítési irány:
- a rasszista, faji megközelítés,
- a bevándorlók kriminalitásának vizsgálata,
- illetve a külföldiek, vendégmunkások és a bűnözés viszonyának kutatása.”
Ezek szerint tehát a honos etnikai kisebbség és a bűnözés kapcsolatának vizsgálta kizárólag rasszista, faji megközelítés lehet. Amiből logikusan következik, hogy aki nem akar rasszista lenni, az ezt a vizsgálatot nem folytathatja le. Ha a nemzetközi szakirodalom valóban ezt a tilalmat állítja föl, az elég nagy baj a nemzetközi szakirodalomra nézve. Valószínűbb azonban, hogy a tilalom nem létezik, csupán a fősodratú szociológia konstrukciója.
Gondolhatnánk, hogy a szerző a „rasszista” kifejezést ezen a helyen morális tartalom nélkül alkalmazza, meglepődésünk tehát alaptalan. A következő sorok azonban sietnek eloszlatni a kétségeket. „A rasszista, faji megkülönböztetés lényege, hogy az emberek egyes csoportjait a többitől külső, öröklött fizikai jellemzők (hajszín, bőrszín, szemek színe) alapján különbözteti meg, és e csoportokat a bűnözéssel kapcsolatos előítéletekkel sújtja, stigmatizációs mechanizmusokkal terheli.” (A szerző itt lábjegyzetelve Tauber István: A deviancia mint kisebbség, a kisebbségek devianciája című tanulmányát idézi.) A rasszista megközelítés egyenlő előítéletekkel sújtás. Pont.
Be vagyunk kerítve. Ha összefüggést keresünk az etnikai hovatartozás és a bűnözés között, akkor a vizsgált etnikumot stigmatizációs mechanizmusokkal terheljük – mivel ilyet értelmes ember nem tesz, egyetlen lehetősége marad: nem kutatja az összefüggéseket.
Ebből a zsákutcából ki kell végre farolni. Még akkor is, ha elfogadjuk a szerző azon állítását, mely szerint „bizonyítást nyert az is, hogy a cigányság bűnözése rétegspecifikus, és arányában nem tér el a vele azonos szinten élő társadalmi csoportok kriminalitásától.” Az embernek kétségei vannak azt illetően, hogy ez tényleg bizonyítást nyert-e, különösen annak fényében, hogy 1989 óta nincs adatgyűjtés a bűnelkövetők etnikai hovatartozásáról. Te tegyük félre ezeket a kétségeket. Arról még így is bőven volna mit beszélni, hogy a cigányság körében miért olyan kiugróan magas a kriminalitással terhelt társadalmi rétegbe való tartozás, és miért megy olyan nehezen az onnan való kiemelkedés. Az nem válasz, hogy a hátrányos megkülönböztetés az oka, magyarán hogy a gonosz többség oda szorítja az előítéletességet elszenvedő cigányságot.
Végül egy kép egy olyan cigányról, aki aligha volt halmozottan hátrányos helyzetűnek nevezhető. Rigó Jánosról van szó, a híres Rigó Jancsiról, akinek románca bejárta a korabeli világsajtót. Történt, hogy egyik párizsi turnéja során, 1896 nyarán Rigó Jancsi elszerette a belga Chimay herceg feleségét, egy amerikai milliomos leányát. Az ifjú asszony elvált főúri férjétől, és feleségül ment a fekete szemű magyar prímáshoz. Tíz éven át járták együtt a világot, a hírek szerint ezalatt elköltöttek nyolc millió dollárt (ez ma dollárban is milliárdos nagyságrend lenne – ha igaz), ám a szerelem kihűlt, az asszony Nápolyban elhagyta Rigó Jancsit egy még feketébb szemű olasz pincérért, azt nemsokára egy hotelportásért. A családja kitagadta a nyughatatlan természetű asszonyt, aki elszegényedve halt meg. Rigó Jancsi életpályája is megtört, éttermi muzsikálásból igyekezett megélni itthon és külföldön, egyre kisebb sikerrel. Fényképünk a fénykorból való, a hátlapján olvasható felirat szerint Aradon készült 1905. augusztus 7-én, „az aradi híres Rigó est” alkalmából.