Vasárnap délben a brnoi Bratislavská utcában, az óvárostól egy kőhajításnyira csillogó hajú vékony fiúk, kövér férfiak ácsorognak, beszélgetnek. A nyitott ablakokból asszonyveszekedés hangjai szűrődnek ki. Az egyik ablakpárkányon tízéves forma fiú üldögél, megbámul minket, ahogy megbámuljuk őt, kiabál valamit befelé a lakásba, aztán játékautóját tologatja a párkányon. Megáll egy fekete Audi, két kövér férfi ül benne. Az egyik ácsorgó férfi a kocsihoz lép, egy köteg papírpénzt ad be, beszélnek valamit. A leparkoló magyar rendszámú autót megnézik, de különösebb érdeklődés nélkül.

 

Igen: a brnoi Bratislavksá utcában cigányok laknak. És itt van a világ talán egyetlen cigány múzeuma. Van ugyan még néhány valami (egy-két szobányi, néhány tablós kezdemény), ami cigány múzeumnak nevezi magát, de komolyan vehető csak ez az egy működik. A helyzet azonban az, hogy sajnos ezt sem lehet komolyan venni.

 

Ha az ember kritikát ír mások munkájáról, nem árt, ha láng betűkkel írja maga elé az ARC kiállítás néhány évvel ezelőtti plakátszövegét: fikázni könnyű, alkotni nehéz. A fölényeskedés, poénkodás, nagyképűsködés megbocsáthatatlan. A másik munkáját tisztelni illik.

 

Ennek a brnoi, állami múzeumnak is kijár a tisztelet. A dolog szemlátomást komolyan van véve, az intézmény egy háromszintes épület egészét betölti, itt egy csomó pénz van elköltve (ha jól értem a cseh nyelvű évkönyvet, az intézménynek harmincöt munkatársa van), egy csomó energia van beleölve. Az eredmény azonban, legalábbis ami látható belőle, siralmas. 

 

Az lehet véletlen is, hogy nyitvatartási időben csupán a mi kedvünkért keresik elő a kulcsokat, nyitják ki a termeket, kapcsolják fel a villanyt (és kapcsolják le, amint kilépünk). De az is lehet, hogy ez a rendes üzletmenet: alapesetben egy lélek sem tér be ide. 

 

A múzeum kiállítótere három szinten egy-egy nagy teremből áll, ebből kettő állandó kiállítás, egy konferenciaterem, illetve időszaki kiállítások tere. A legfelső szinten egy néprajzi-történeti kiállításféle található, benne parasztruhás próbababa mellett egy falusi kovácsműhely néhány szerszáma (közte nincs egyetlen darab sem a cigány vándorkovács amúgy azonosítható szerszámkészletből), egy törött lábú vastűzhely, egy rozoga, a két háború közötti időből származó falusi konyhaszekrény, egy nagybőgő két cigányosan öltözött próbababával, egy vitrinben romani nyelvű, gépelt papírok, a plafontól pedig nagy, romani nyelvű szövegeket tartalmazó táblák lógnak. A csehen és a romanin kívül más nyelvű felirat nincs. Egy magnóról egy férfi cseh nyelvű monológja hallható, a hanghordozásból ítélve talán mesét mond. 

 

A középső szint a két háború közötti időszaknak van szentelve. Benne érdekes félhomály, nádszövet mögé rejtett lámpák, a terem közepén, lépcsős emelkedőn kocka alakú ülőalkalmatosságok – ez bizonyára egyfajta előadótér –, vitrinben fonott kosarak, hegedű, fakanalak, cigányos viseletű próbababa, két falon az elmaradhatatlan amatőr festmények. Ezen a szinten egy oldalterem a cigány holokausztot mutatja be, egészen professzionális színvonalon. Itt is minden felirat cseh és romani nyelvű.

 

A legalsó szinten egy 50-60 fős konferenciaterem van, tele székekkel, a falakon körben pedig Lukáš Houdka fotói az indiai dom cigányokról. Itt végre van egy angol nyelvű szöveg is. Sajnos ebből sem derül ki, hogy kik is ezek a domok, hol, hogyan élnek. Pedig ez nagyon is érdekes lenne.

 

A fogadótér kulturált, a pénztáros kisasszony kedves, mosolygós, a csehen kívül más nyelvet ugyan nem beszél, de kézzel-lábbal mutogatva, orosz tudásunkat mozgósítva megérti, milyen kiadványokat szeretnénk búcsúzóul megvenni a rendkívül gazdag kínálatból. A vitrinben látható könyvek döntő többsége cseh nyelvű ugyan, de akad egy-két kétnyelvű is, Jana Horváthová nagyalakú albumában (Devleskere chave – válogatás régi képeslapokból) pedig a cseh, romani és angol mellett magyar nyelvű szöveg is van. 

 

Szóval a vége jó. A lényegen azonban ez sem változtat. A Muzeum Romské Kultury valójában egy alibi-múzeum: csupán arra alkalmas, hogy a munka elvégzésének politikailag korrekt látszatát keltse, anélkül, hogy a funkcióját képes volna betölteni. A fényképeken, híradókban jól mutat, olyankor tele is lehet rakni csillogó szemű diákokkal, de ha elmennek az újságírók, marad a fizikai és szellemi üresség. A professzionális cigány múzeum megalapítása még hátravan.

 

Végül a kép a múzeum képeslapja: Pozdrav z muzea romské kultury – üdvözlet a cigány kultúra múzeumából. És az adatok:

Bratislavská 67, Brno 602 00

 

Czeh Republic

+42-0545-5671-798

www.rommuz.cz