Az első lépések már megtörténtek a cigányok integrációja felé. Az úgynevezett jogvédő politika, a cigányságot üldözött, sértett kisebbségként felfogó, a felelősséget következetesen a többségi társadalomra hárító gyakorlat megbukott, és vele bukott a cigányságról szóló közbeszéd kanonizálása, egyes nézetek tiltása és más nézetek kötelezővé tétele is.
A következő lépés a dolgok kimondása volt. Az őszinte beszéd, még akkor is, ha ez az őszinteség sokszor elfogult, előítéletektől terhelt. A gátak felszakadtak, a politikai liberalizmus már csupán utóvédharcait vívja – nem teljesen eredménytelenül, és olykor nem is szükségtelenül. Az őszinteség azonban önmagában semmit sem ér, legföljebb néhány politikusnak hozhat átmeneti sikereket. Eljött az ideje a harmadik lépésnek: program kell, szilárd elméleti alapvetés.
Mielőtt a nagyképűség bűnébe esnénk, szögezzük le: egyre többen végeznek egyre értékesebb munkát ezen a területen. Önzetlen emberek dolgoznak keményen azon, hogy a cigányság leszakadó részét segítsék a felzárkózásban. Úgy látszik azonban, hogy ez a sok munka még nem állt össze elméleti egésszé. Ilyet nem is lehet egyedül megfogalmazni. Sok-sok gondolatkísérlet vezethet el a továbblépéshez feltétlenül szükséges társadalmi konszenzushoz, az elméleti alapok letisztulásához.
Az alábbiakban ilyen gondolatkísérlet következik.
1. A magyarországi cigányok három fő etnikai csoportja ma is különböző társadalmi helyzetben van, az integrációnak ezt figyelembe kell vennie.
A; Érzékelnie és kezelnie kell azt a tényt, hogy a romungró közösség döntő hányada integrálódott, a zömmel közülük származó zenészek egy része a magas kultúra művelője, a magyarországi elit tagja. 1990-ig a vékonyka cigány közéletnek a romungró gyökerű értelmiségiek voltak a meghatározói. A hagyományos romungró életmód a kárpáti romani nyelvjárással együtt eltűnőben van (kisebb közösségek élnek még a Pilisben és Nógrádban), ez tehát egy veszélyeztetett kultúra, amire figyelemmel kell lenni.
B; A beások hagyományos életmódja felbomlott ugyan, de ez a közösség kevéssé konfliktusteremtő, ráadásul közülük egyre több humán értelmiségi kerül ki. A beás nyelv veszélyeztetett, de már tudományos igényű művelése is megkezdődött. Bármilyen integrációs törekvésnek figyelemmel kell lennie a cigányságon belüli beás identitásra.
C; Magyarországon a legnagyobb cigány közösség az oláhcigány, a leszakadók döntő többsége közülük kerül ki. Ugyanakkor a cigány közéletben (valamint a sajtóban, irodalomban, képzőművészetben) az oláhcigány gyökerű értelmiségiek dominálnak. Az oláhcigány romani nyelvjárások közül a román jegyeket is magán viselő lovári visszavonhatatlanul átvette a közös nyelv szerepét.
2. Téves az az alapállás, amely a cigány kultúrát egészében mint megőrzendő, támadott értéket tekinti. Az integráció egyedüli útja a többségi társadalom kultúrájának átvétele (hasonlóan ahhoz, ami a honfoglaló magyarsággal történt a 10. század folyamán).
A; A magyarországi cigányság leszakadó része rontott kultúrában él, más megfogalmazás szerint kulturális senkiföldjén. Noha igaz az a tétel, hogy a kultúrák között nincs értékhierarchia, a teljes értékű, a csonka és a rontott kultúrák között van.
B; A hagyományos cigány kultúra megromlása döntően a befogadó társadalmak gazdasági viszonyainak megváltozásából fakad. A többségi társadalomban kétségkívül meglévő elutasító attitűd (rasszizmus, kirekesztés) a helyzetnek nem kiváltó oka, hanem tünete, amely azonban visszahat a helyzet romlására.
C; Aki a cigányok közül integrálódott, valójában maradéktalanul átvette a többségi társadalom kultúráját, még akkor is, ha őrzi cigány identitását. A leszakadók számára az integráció csak a teljes kultúraváltáson át lehetséges, a hagyományos cigány kultúra nem támasztható fel, mert az azt létrehozó társadalmi viszonyok gyökeresen megváltoztak.
D; A többségi társadalomnak joga és kötelessége ennek a kultúraváltásnak az elősegítése. Ehhez meg kell teremteni az új cigány identitás elméleti alapjait.
Igen, ez az egyik kulcs: az új cigány identitás. A többségi társadalom értékeivel, de cigány önbecsüléssel. A továbbgondoláshoz ajánlom Tóth Kinga Dóra Sikeres cigányok identitása című kötetét (L’Harmattan, 2008).
Mostani képünk az integráció korai dokumentuma. Sajnos semmi adat nem szerepel rajta azon kívül, hogy Kis Pál készítette, akinek a VII. kerületi (nyilván budapesti) Király utca 51. szám alatt volt műterme.
A viseletekből ítélve a két világháború között készült (minthogy az utca 1951-ben Majakovszkij nevét vette fel, ennél biztosan korábbi), középen bizonyára a tanárnő ül, körülötte a tanulói – cigányok és nemcigányok vegyesen. Ha valaki azonosítani tudja a felvételt vagy valamelyik szereplőjét, megköszönöm.