Könnyen lehet, hogy az a bercelen autózó vétlen fiatalember az olaszliszkai tragédia körüli hírverésnek köszönheti az életét. Emlékeztetőül: a Nógrád megyei Bercelen egy autós elgázolt két szánkózó kisgyereket, mire a közelből odasereglő rokonok és ismerősök majdnem agyonvertek egy fiatalembert, akinek az egészhez semmi köze nem volt, csak éppen arra autózott. A lincselés megkezdődött, ütötték az autóját, öt magát is, de végül a tömegből valaki leállította az akciót, a fiatalembert elengedték. Talán az illető hallott Olaszliszkáról, és felfogta, hogy éppen ugyanaz a tragédia zajlik.
Rendőrségi információk még nincsenek a tragikus baleset körülményeiről, de a híradókban bemutatott helyszíni felvételek alapján elég jól megbecsülhető, hogy mi történt: a gyerekek egy dombról csúsztak le az útra. Egyes hírek szerint oldalról mentek neki az úton haladó autónak, amelynek hátsó kereke gázolta el őket. A tragédiában a sofőr felelőssége szinte biztosan kizárható.
Az eset a telepi cigányság (nevezzük az egyszerűség kedvéért így a cigányságnak azt a részét, amely elkülönült telepeken, elkülönült kultúrában él) viselkedésének súlyos torzulásaira szolgáltat újabb bizonyítékot.
Az egyik torzulás a bűnös felelőtlenség: egyenesen büntetőjogi tétel eltűrni, hogy gyerekek a kocsiútra csúszva szánkózzanak. A cigányok gyakran és szívesen hivatkoznak arra, hogy az ő kultúrájuk mennyire gyerekszerető. Ez igaz is: a cigány család a gyerek körül szerveződik, a házasság a gyerek születése után válik igazivá, gyerek nélkül számukra üres az élet. Csakhogy ezzel szorosan összenőve ott van az észbontó felelőtlenség is: a gyereket nem nevelik, hanem szeretik és hagyják menni a maga feje után. Amit a jog így nevez: kiskorú veszélyeztetése. A telepi cigány kultúra jószerével nem ismeri a gyerek iránti felelősséget. Félek, azért, mert általában nem ismeri a másik ember iránti felelősséget.
Ismeri viszont a féktelen, kirobbanó agressziót. Ne kerteljünk: ez jellegzetes telepi cigány magatartásminta, az ottani szociokulturális konstrukció része. Nincs más nép Európában, amely ennyire hajlamos volna erre a csoportos, brutális, gyilkos indulatra akár ok nélkül is. A telepi cigányság valójában az agresszió csapdájában van, és nem képes kitörni onnan. Agresszív szülők nevelnek agresszív gyerekeket, akik agresszív felnőttekké nőnek. Ráadásul azt tapasztalják, hogy ez az agresszió rendkívül sikeres. „Az ő védekezésük a támadás” – mondja a berceli polgármester – „mindent kiabálással akarnak megoldani, akkor is, ha segélyosztásról van szó vagy ha késve érkezik a pénz”. A kiabálás, a másik megfélemlítése rövid távon nagyon is sikeres, ám a telepi cigányok nem fogják fel, hogy ugyanezzel az agresszivitással kizárják magukat a társadalmi együttműködésből, beszorulnak a maguk telepi világába. Minél hangosabban kiabálnak, minél durvábban akarják megtorolni vélt vagy valós sérelmeiket, annál reménytelenebbül.
Hogy vezet innen út kifelé? Talán az egyházaknak van ehhez tudásuk és képességük. Talán azok képesek ezekhez az emberekhez eljuttatni azt a felismerést, hogy a felelősségteljes, cselekvő szeretet és a szelídség a telepről való kiszabadulásuknak, az emberi élet lehetőségének nélkülözhetetlen eszköze. Talán nekik sikerül.
Végül egy játékos kép, telepi cigányokról. A képeslap 1916-ban futott postán. De hogy hol készült a fénykép, nem tudom. (Ha valaki tudja, kérem írja meg.) A szereplők szemlátomást vígan vannak – de azért ez már a megromlott kultúra, a kiteljesedő nyomor dokumentuma. A képen már a „felesleges nép” gyermekei láthatók, még ha a maguk módján fittyet is hánynak erre a helyzetre.
