Szó volt már itt is a cigány gazdálkodó programról. Arról, hogy telepen élő cigányok vetőmagot, naposcsibét, malacot, kisnyulat kapnak, talán így rákapnak a háztáji gazdálkodásra, megtermelik az élelemnek legalább egy részét. A magam részéről nem nagyon hiszek ebben, de erősen drukkolok a sikernek – ha bejön, az igazi áttörés lehet.
Azért tamáskodom, mert a paraszti gazdálkodás szerintem strukturálisan idegen a cigány kultúrától. Nem arról van szó, hogy nem szokta a cigány a szántást, hanem arról, amit a nemrég közölt tanulmány-félében igyekeztem megfogalmazni: hogy ugyanis a földhöz, a földműveléshez való kötődés elutasítása tette lehetővé a cigányság megmaradását. Ezért ez az elutasítás egyfajta életmód-irányító programmá vált.
A vadnövény-gyűjtés viszont nagyon is illeszkedik a cigány életmódhoz. Sokan ma is érdemleges jövedelmet szereznek belőle, például a bodza, tájnyelvi nevén a csete virágjának és bogyójának gyűjtéséből. Ha több bodza lenne, több bevétel lenne.
És miért ne lehetne több bodza? Miért ne lehetne kifejezetten telepíteni ezt az igényesnek aligha mondható növényt? Miért ne lehetne akár közmunkában ültetni annyit, hogy abból jelentős bevétel származhassék? Én bizony nagyon tudnék támogatni egy cseteprogramot.
Látom az aggályokat is persze. A legfőbb ezek közül, hogy vajon nem ad-e a társadalom rossz jelzést ezzel a dologgal? Egy nép hosszú távon nem élhet gyűjtögetésből, a cigányságnak a premodernitás és a modernitás közötti senkiföldjéről át kell érniük a modernitásba, ahol az ember alapvetően munkahelyen, beosztottként, kötött munkaidőben, szakmai ismeretek birtokában szerzi a jövedelmét. A rövid távú haszon azonban – azt hiszem – megéri a dolgot. Akár pártízezer ember jövedelmi viszonyai javulhatnának ezáltal, olyan munka révén, amit szívesen csinálnak, örömük telik benne.
Mostani képünk egy 1833-ban megjelent francia újságból (Musée des Familles) való, felirata szerint a 15. században ábrázolja a cigányokat. Valójában a 19. század elejének képi felfogása látható rajta, még ha a dáma hiteles középkori öltözetet visel is. A cigányokhoz köthető képi toposzok közül a sátor és a mezítlábasság mellett a tenyérjóslás az igazán hangsúlyos. Nyugat-Európában (Spanyolországot nem ide véve) egyértelműen ez a legerősebb cigány toposz, képben és szövegben egyaránt.