Vonjuk le a hírekből az ilyenkor szokásos túlzásokat. Akkor is mellbevágó, amiről olvasni lehet: hogy most már pályázaton elnyert közpénzekből, a szegények bankja hiteleiből megy az uzsorázás, a legfőbb uzsorások pedig a kisebbségi önkormányzati vezetők. Az ember azt hinné, hogy ilyesmi csak Szomáliában esik meg, az ilyen-olyan hadurak ott adják pénzért a segélyként küldött élelmiszert saját éhező honfitársaiknak. Ha eddig nem tudtuk volna, most már nem lehetnek kétségeink: nem csak Szomáliában esik ez meg.
Amiből több dolog is következik. Az első, hogy fel kell végre fogni: a cigányság körében mutatkozó különböző devianciáknak (agresszivitás, bűnözés) elsősorban maguk a cigányok az áldozatai. A bűnöző nem válogat származás szerint, hanem megy a legkönnyebb ellenállás irányába. A jómódúak általában képesek megvédeni magukat, többek között azzal is, hogy tudnak kettőig számolni, és nem vesznek fel kölcsönt havi száz százalékos kamatra. A védtelenek általában a nyomorultak, a butaságba beleragadt, iskolázatlan szegények, az uzsorások őket sarcolják a legkönnyebben.
A második, nem kevésbé fontos tanulság, hogy széplelkű altruizmussal könnyebb ártani, mint használni. Pakisztánban működhet a szegények bankja, mert ott a gazdaság egészének szerkezetével van baj, nem az egyes közösségekkel. A magyarországi cigány kisebbségi rendszerben viszont a nem nagyon szigorúan ellenőrzött pénzek jelentős része egészen rövid idő alatt a bűnözőknél köt ki. A helyi cigány önkormányzatoknak nem elhanyagolható része valójában a helyi maffia pontos leképeződése, legitim megnyilvánulási formája keresztapával, alfőnökökkel, behajtókkal. És ez a maffia elsősorban a saját közösségén élősködik. A felelőtlenül odaengedett pénz a maffia struktúráját erősíti, és ezzel többet árt, mint használ.
A cigány kisebbségi önkormányzati rendszer a jelen formájában megbukott, visszacsinálni mégsem lehet, mert az még többet ártana. Egy megoldás van: minden fillért szigorúan nyomon követni, és minden törvénytelenséget durván megtorolni. A cigányság ellen követte el a legnagyobb bűnt a mindenkori kormányzat, amikor kiengedte a cigánypénzek gyeplőjét a kezéből, amikor gyakorlattá tette, hogy a lenyúlások, síbolások vagy egészen egyszerű, direkt lopások felett szemet huny. Ennek nagyon határozottan véget kell vetni, a sikkasztó kisebbségi vezetőket börtönbe kell juttatni – ha több százat, hát több százat.
A „rasszista magyarok bántják a szegény cigányokat” korszaka szerencsésen lezárult. De nem hogy előre nem jutunk, inkább még rosszabb helyzetbe kerülünk, ha az arrogáns liberalizmus helyébe a felelőtlen széplelkűség lép, naposcsibékkel, ellenőrizetlen kölcsönökkel.
Továbbra is meggyőződésem, hogy érdemi eredményt csak a helyszínekre telepített koordinátorokkal lehetne elérni, olyan helyben lakó emberekkel, akiknek egyetlen feladata a cigány ügyek vitele, napi nyolc órában, és akik erre nagyon alaposan fel is vannak készítve. Annak örülnék, ha egy állami intézmény szervezni ezt a munkát, de akár az egyházakat is meg lehetne bízni vele. Azoknak ugyanis vannak már igen értékes tapasztalataik.
Képünkön a letelepedés kezdeti fázisában élő cigány közösség látható, a képeslap Nagyszebenben készült Emil Fischernél, 1910 körül. Ez a társaság még nem a megroppant társadalom képviselője, a képen világosan érzékelhető a modernitás előtti korszak rendezettsége. Erdélyben a cigányok mindig is más körülmények között éltek, mint akár a Királyhágón inneni Magyarországon, a modernitás nem olyan drasztikus módon lépett át rajtuk. Ennek köszönhetően a mai napig élnek ott cigány közösségek a hagyományos életkereteik között, a többi etnikumhoz illeszkedő módon, őrizve saját kultúrájukat, életmódjukat, viseletüket.
