Bontsuk akkor tovább ezt a sajókazai gubancot, higgadtan, hátha jutunk valamire. Először rögzítsük a tényállást. Sajókazán komoly feszültség van a cigányok és a nemcigányok között, ez egy régóta elromlott viszony, ami újabb és újabb konfliktusokat teremt. Ismerem a magyar vidéki embereknek a cigányokról alkotott véleményét: az előítéletesség ehhez túl finomkodó kifejezés. A parasztok lenézik, megvetik őket, többnyire úgy beszélnek velük, mint az állatokkal – cserébe a telepi cigányok sokszor tönkreteszik azoknak az életét, akik nem tudják megvédeni magukat. Ez egy klasszikus ördögi kör, a gonosz játszótere.
A cigányok ebben a konfliktusban minden látszat ellenére a gyengébbik fél, mert mellettük nincs ott sem az állam, sem a tudás hatalma. Segítségre szorulnak, ez nem is vitás. Úgy látszik azonban, hogy ennek a segítségnyújtásnak két útja alakult ki Magyarországon: a konfrontatív és a kooperatív.
A konfrontatív út lényege, hogy az elnyomott cigányokat fel kell szabadítani, meg kell ismertetni őket a jogaikkal, ki kell harcolni mindazt, ami jár nekik, vállalni kell velük és mellettük az ütközést az előítéletes, rasszista vagy legalább rasszizmusba hajló helyi és országos hatalommal. Aligha véletlen, hogy a sajókazai budhista iskola igazgatója, Derdák Tibor egy cikluson át SZDSZ-es képviselő volt – ez a szabaddemokraták ma is jelen lévő romapolitikája. Szerintem ez a téves út, amely növeli a cigányok elutasítottságát. Ezért téves, amit Horváth Aladár vagy Daróczi Ágnes képvisel és cselekszik – népüket bezavarják egy zsákutcába, ahonnan nincs tovább semerre. Ami Sajókazán történik, ennek a kulturális zsákutcának a kifejeződése.
A másik út szerint a cigányok ügye mellett elkötelezetten, de a többségi társadalom vélt vagy valós sérelmeit is figyelembe véve, tűrve és sérelmeket is nyelve lehet előre jutni. Ezt az utat járja például a kaposfői tanoda, ahol egy évtizede cigány gyerekek fölzárkóztató oktatása és nevelése zajlik. Egy percig sem állítom, hogy Kaposfő lakossága szereti a tanodát. A legtöbb helyi lakos szerint „ezek” nem érdemlik meg a törődést, nem érdemlik meg még a köves utat sem (az m1 hiradójában a napokban ország-világ láthatta a vadászdombi cigánysor utcájának sártengerét), de tudomásul veszik, hogy van tanoda, és eszükbe sem jut rendőrt küldeni rájuk. Nem mellesleg etnikai béke van Kaposfőn.
Reményre ad okot, hogy a konfrontatív út körül lassan elfogy a levegő, már csak a nyugati sajtót lehet belerángatni újabb és újabb cikkek írásába, de előbb-utóbb az is abbamarad. A magyar közélet pedig fokról fokra hozzászokik ahhoz, hogy a kooperatív úton kell tovább menni.
