"Mit vársz tőlük, hatszáz év alatt sem tudtak integrálódni, miért éppen most lennének képesek rá?"
Ebbe a kérdésbe mindig belebotlik az ember, ha a magyarországi cigányság integrációja mellett érvel. A kérdésbe foglalt állítás azonban hamis. Nem arról van szó, hogy a cigányság évszázadok óta képtelen integrálódni, hanem arról, hogy ez a legutóbbi időkig nem állt egyik fél érdekében sem. A cigányság olyan életformával érkezett Európába, amely a számos betelepülő nép között egyedüliként lehetővé tette számára, hogy párhuzamos kultúrában éljen, autonómiáját megőrizze.
Nagyon izgalmas kérdés, hogy ez hogyan volt lehetséges. Miért idomultak a görög-római örökséghez a kelták, germánok, szlávok, magyarok, a kisebb népek, mint a jászok és a kunok, ez a sokféle gyökerű népség miért olvadt össze egységes európai kultúrközösséggé, és egyedüli kivételként a cigányok hogyan voltak képesek a nyomásnak ellenállni?
Az egyetlen elfogadható válasz az, hogy a hagyományos cigány életforma úgy illett az európai kultúrába, mint a kulcs a zárba. Ez az illeszkedés a legkevésbé sem tudatos döntés eredménye volt, hanem merő véletlen, de akkor is igaz. Azok a népek, amelyek rossz kulccsal jöttek, saját életformájuk és kultúrájuk feladására kényszerültek. A cigányok kulcsa azonban működött. Tehát maradhattak olyanok, amilyenek voltak.
Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás. A jó öreg Marxnak alighanem igaza van, amikor a történelem legfőbb mozgatóerejét a termelésben látja. A cigányok univerzális kulcsa is egy sajátos gazdálkodási forma volt: az a képesség, hogy vándor kézművesként, elsősorban kovácsként képesek voltak az olyan csekély értékű árú termelésére, amely még egy falusi kovácsnak is túl kevés volt a megélhetéshez. A társadalmi termelés legalsó szintjén piaci rést találtak, és ezt teljes mértékben kihasználták, kitöltötték. Ezt a képességüket azonnal elveszítették volna, ha áttérnek az európai életmódra – ami az általuk ellátott falusi közösségeknek sem volt érdeke. A cigányság cigányként való megmaradása tehát össztársadalmi érdek volt – ezért buktak meg Mária Terézia és II. József nagy ívű reformjai. A falvaknak szegkovács, teknővájó, és nem mellesleg muzsikus cigányokra volt szükségük, nem pedig újabb parasztokra. Ennek egyébként írásos dokumentumai is vannak, falusi bírók a megyei hatóságoknál instanciáztak, hogy hagyják már békén az ő cigányaikat, ne akarják átnevelni őket.
A cigányság tehát európai története során aktív résztvevője volt a közösségi termelésnek, nyugaton kisebb létszámban és hatékonysággal, keleten nagyobb létszámmal és nagyobb gazdasági súllyal. Élősködésről azonban szó sincs. Aki azt képzeli, hogy Európa hatszáz éven át eltűrte, hogy egy egész nép ingyen élősködjék rajta, annak fogalma sincs a középkor és az újkor államainak és hatóságainak kíméletlenségéről. A cigányokkal sok baj volt – különösen nyugaton, ahol a termelésbe való illeszkedés a magasabb szintű termelés-kultúra következtében akadozott –, de Európának olyanként volt rájuk szüksége, amilyenek. Ezért nem integrálódtak.
Az ipari forradalom azonban kirántotta a cigányok alól a szőnyeget. Az olcsó tömegtermeléssel, valamint a kereskedelem logisztikai képességének ugrásszerű javulásával, magyarán azzal az ismerettel, hogy miként kell az árukat gyorsan és költséghatékonyan teríteni a piacon, a cigányok által addig kihasznált és betöltött piaci rés néhány évtized alatt eltűnt. A cigányság felesleges néppé vált. Ha ez kétszáz évvel korábban történik, Európa vagy kiirtja, vagy tűzzel-vassal beolvasztja a cigányokat, a huszadik században azonban ez már nem történhetett meg. A szerep nélküli nép azonban itt maradt, és helyét keresi. Ez a helykeresés mutatkozik meg előttünk a legkülönfélébb problémák és feszültségek formájában.
Ezúttal egy képpár a cigány társadalom megroppanásának korából. A földesúr összefut egy vándor kompániával (az egyik képen jobbra hátul ott a szekér, feltehetően a családfővel), incselkedik a cigánygyerekekkel, aprópénzt szór nekik, mulattatja magát velük. Mint egy angol katonatiszt az indiai bennszülöttek között. A két lapot Oldal István "festész és fényképész" (1826-1916) készítette és adta ki Nagybecskereken, az egyik 1917-ben járt postán, a másikat nem adták fel, nincs datálva.
