Akit a dolog érdekel, ma már tudhatja, hogy a hagyományos cigány társadalom különböző csoportokra tagozódott, és némileg ma is tagozódik. Az egyes csoportok körül azonban nagy a bizonytalanság. Ez részben a cigány társadalomnak abból a jellegzetességéből fakad, hogy nincsenek benne erős kontúrok, a mai napig formálódik, alakul. Részben a fogalmak tisztázatlanságára vezethető vissza, végül bűnös benne az egyszerű tudatlanság is.

Foglaljuk hát össze, amit tudunk. A magyarországi cigányság főcsoportjai közül az egyik a beás. Ez a csoport önmagát világosan megkülönbözteti, a többi cigányok őket szintúgy, részben mert a nyelvük nem cigány (romani), hanem román. A beásoknak három alcsoportjuk van, a Tisza mentén lakó ticsánok, és a zömmel Dél-Dunántúlon lakó muntyánok és árgyelánok. (Románul muntean = hegyi, ardelean = erdélyi, a ticsán szó gyökerét nem tudom, tán a Tisza neve rejtőzik benne.)

A másik főcsoport az oláh, vagy oláhcigány. Ez már nehezebb ügy. A lényeg, hogy nem a nyelvtudás (a román szavakat tartalmazó romani ismerete) a döntő, és nem is az életmód, hanem az identitás. Az oláhcigány főcsoport több alcsoportra oszlik, ezek közül Magyarországon a legnagyobb a lovári, emellett van cerhás (cerhári), kherár, curár(i), gurvár(i), kelderás – a lovárin kívül az összes többinek rohamosan csökken a létszáma, egyre kevesebben tartják a csoporthoz tartozást. Ugyanakkor az oláhcigánysághoz tartozás, mint identitás-elem elevenen él. De hangsúlyozzuk: nem a nyelvtudás a döntő, az oláhcigány identitású emberek többsége ma már nem beszéli a cigány nyelvet.

A harmadik főcsoport volna a romungró, ez azonban valójában nem főcsoport, hanem a kívülállók által konstruált, bár a cigányok által is elfogadott, meglehetősen bizonytalan kategória. Egyik értelmezése szerint azok a romungrók, akik már nem beszélik a cigány nyelvet – ez az értelmezés azonban semmiképpen nem áll, hiszen ma már mind a beások, mind az oláhcigányok többsége csak magyarul beszél, ráadásul néhány ezren beszélik még a kárpáti cigány nyelvjárást is. Egy másik értelmezés szerint azok a romungrók, akiknek az ősei hatszáz éve, de legalábbis nagyon rég óta Magyarországon élnek – ez viszont túl bizonytalan meghatározás. A legközelebb akkor jutunk, ha azt mondjuk, hogy romungró az, aki őrzi ugyan cigány identitását, de végleg elszakadt a hagyományos cigány életmódtól és szokásoktól, a magyar (többségi) társadalom normái szerint él. De vigyázat: az oláhcigányok között városi értelmiségiek is vannak – ők őrzik az identitásukat, miközben elszakadtak a hagyományos életmódtól.

Van még egy negyedik főcsoport is, amelyről alig vesz tudomást a közélet és a szakirodalom: a kárpáti cigányok. Az ő közös jellemzőjük, hogy a román szavakat nélkülöző, szláv és magyar szavakat viszont használó kárpáti nyelvjárást beszélik, vagy olyanoktól származnak. Ők tehát valóban az évszázadok óta közöttünk élő cigányok leszármazottai. Legnagyobb csoportjaik a Pilisben, Nógrádban és Somogyban élnek. A somogyiak köszörűsnek, esetleg vend köszörűsnek nevezik magukat.

Ide mellékelek egy rövid szójegyzék-tesztet, aminek segítségével percek alatt eldönthető, hogy valaki kárpáti vagy oláh romanit beszél-e. A második oszlopban Győrffy Endre kárpáti szójegyzékéből vannak a szavak, a harmadikban somogyi köszörűsöktől, a negyedikben Sztojka Ferenc oláhcigány szótárából, az ötödikben pedig a román megfelelőjük. Természetesen még sok hasonlóság és különbözőség fellelhető, hiszen mint mondtam, ebben az ügyben az erős kontúrok nem használhatók.

Ezúttal két fénykép zárásul. A mindkét fényképet ismeretlen német katona készítette a második világháború idején, bizonyára a megszállás utáni nyáron Nagykanizsán. A kevés képi információ alapján nehéz megállapítani, hogy beások vagy kárpáti cigányok szerepelnek rajtuk. A távlati képen az egész telep látható. Talán akad még, aki emlékszik erre a telepre, és tud is róla valami közelebbit – ha megosztja velünk, azt megköszönöm.