Nemrég egy kedves, jó szándékú cigány házaspárnál jártam, a mama is velük lakott. A házuk a cigánysoron áll, kis kert veszi körül. A mama nyugdíjból, a házaspár segélyből és lomizásból él. Ruházatuk átlagos, semmi különös. A házuk környékén azonban kaotikus rendetlenségben fadarabok, szakadt fotel, valami vasak, lyukas vödör, ilyesmi. Odabent apró szobák. Amiben laknak, az zsúfolt ugyan, de nagyjából rendben van, amiben viszont nem laknak, az közeli bombázásra emlékeztet. Fölszedett, szétrohadt padló, hámló vakolat, törött ablak, egymás hegyére-hátára szórt lomok. Idejük éppen volna, hogy legalább összepakoljanak, de úgy látszik, ez eszükbe sem jut.

Két éve próbálom megérteni és megfogalmazni, hogy milyen okai vannak ennek. De elfogadni akkor sem tudom. Ez így nincs rendben. Még akkor sem lehet kulturális sajátosságként tekinteni, ha ki lehet bogozni azokat az évszázados gyökereket, amelyekből fakad. Nem igaz, hogy szükségszerű dolog koszban élni.

Ezért maradéktalanul egyet kellene értenem azzal, hogy újabban egyre több önkormányzat a lakókörnyezet rendben tartásához köti a segélyt. Ha a közösség pénzt ad valakinek, joggal igényelhető, hogy a megsegített legalább minimális erőfeszítéseket tegyen ezért. Legalább a saját életfeltételeit próbálja rendezni. Ez igazán a minimum.

Vannak azonban aggodalmaim is. Nem kerekedik ki ebből a mindenféle hatóságok túlhatalma? Nem fognak az erre felhatalmazottak rákapni a parancsolgatásra? Nem avatkozik be az állam túl mélyen a magánéletbe? Megáll ez a dolog a tényleg elvárható rend előírásán?

Nem tudom. Egy azonban biztos: semmiért adni a segélyt tovább nem lehet. A telepi cigányságnak meg kell tanulnia, hogy a boldoguláshoz erőfeszítéseket kell tenni. Például rendbe kell tenni az udvart, ki kell takarítani a szobát. Hát majd meglátjuk.

A képen romániai üstfoltozó cigányok láthatók, a felvételt a harmincas években készítette Martin Block (utóbb a néprajz professzora Magdeburgban), megjelent a Zigeuner című kötetében 1936-ban Lipcsében, aztán angolul és franciául is. A szerző szerint egész évben ebben a sátorban laktak. Valóban elég nagy sátor, sokkal nagyobb, mint azoké a magyarországi cigányoké, akik a telet valami épített kunyhóban húzták ki, és csak tavasztól őszig vándoroltak.