Engedelmükkel egy kissé hosszú idézet a HVG legfrisebb (47.) számából, a Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannal készült interjúból. Az olaszliszkai ítéletről van szó. „Szociológiai kutatásokat igényelne, mitől vadult meg ennyire egy alapjában véve egyszerű emberekből álló közösség, mi a háttere ennek a tragédiának. A mostani elítéltek úgy látták, valaki elütött egy kislányt, és talán úgy gondolták, nekik senki sem fog igazságot szolgáltatni. Megkerülhetetlen az a kérdés, miért pont roma emberek jutottak ide. Ostobaság kulturális vagy éppen genetikai okokat keresni. Az állam egyes funkciói annyira meggyengültek, hogy feltételezni lehet, vannak olyan, nem csak roma közösségek, amelyek már egyáltalán nem számítanak a védelmére.”
Ha egy meghatározó roma értelmiségi a fenti következtetésre jut, akkor elég nagy a baj. Ez azt jelenti, hogy a roma értelmiség továbbra is makacsul elzárkózik attól, hogy szembenézzen a valósággal. Mohácsi Viktória a Szempont című tévéműsor november 19-i adásában „megfejtette”, miért nincs jelentős számú roma diplomás. Szerinte azért, mert a roma gyerekeket szándékosan kisegítő iskolákba küldik, és aki ezt elkerüli, azt szegregálják, pedagógiai gettóba zárják. Ő erről meg van győződve. Ami azt jelenti, hogy a valódi problémáról még csak tudni sem hajlandó, nem hogy a megoldást keresné.
Az olaszliszkai gyilkosok esete könnyen lecsapható magas labda. Ennek a tragédiának az állam funkcióihoz semmi köze. Normális ember – hadd használjam ezt a kifejezést, teljesen tudatosan –, ha elgázolják a gyerekét, első reflexével azt igyekszik menteni, tőle a fekete ördögök is táncolhatnak körülötte, addig nincs más gondolata, amíg a gyereket biztonságban, orvos kezében nem tudja. De még ha vadidegent gázolnak el, akkor is először az áldozattal törődik. Az olaszliszkai gyilkosok azonban nem ezt tették, különben rögtön rájöttek volna, hogy az állítólagos áldozatnak kutya baja. Semmilyen megfontolással nem lehet mentegetni azt az embert, aki abban a tudatban, hogy a gyereke az autó alatt fekszik elgázolva, nem azt igyekszik menteni, hanem több mint fél órán át egy őrjöngő lincselésben vesz részt.
A gyilkosokat nem az motiválta, hogy az államtól nem remélhettek segítséget. A fékevesztett agresszió áradt ki, ez az agresszió régtől fogva benne volt abban közösségben. És ráadásul nem csak abban a közösségben. Igenis kulturális okokat kell itt keresni. A cigányság egy részének rossz kulturális örökségét, romlott magatartásmintáit, értéknélküliségét. A népek között kulturális különbségek vannak, és ezek között minőségi sorrendet lehet felállítani. Hogy a magyarországi svábok munkája hatékonyabb, mint a magyaroké (nem vagyok sváb), nem azért van, mert a magyarokat elnyomják, hanem a szociokulturális örökség különbözőségéből fakad. Hogy a szlovénok társadalma hatékonyabb, mint mondjuk a koszovói albánoké, ugyanerre vezethető vissza. A szociokulturális örökség persze nem Istentől elrendelt valami, változtatni lehet rajta. De ennek a változásnak az első feltétele, hogy tudomásul vegyük, szembenézzünk vele.
Egy dologban igaza van az ombudsmannak. „Megkerülhetetlen az a kérdés, miért pont roma emberek jutottak ide.” Így van. A kérdés csak az, hogy kerül-e olyan cigány értelmiségi, aki a választ is ki meri mondani.
A végére egy fénykép. Hátoldalán ez olvasható: „Csókol szeretettel Bözse, Pilis, 1914 V/8-án”. Vajon a képen maga Bözse látható, vagy – ami hihetőbb – egy bizonyos Bözse ezzel a fotólappal (fényképi úton sokszorosított képeslappal) küldi sejtelmes üdvözletét?
Szempontunkból a lényeg az évszázados képi sztereotípia, a kártyavető cigánylány megjelenítése. A baloldalon a virágkosár talán arra utal, hogy valójában virágárus lányról van szó, de az is lehet, hogy csak egyszerű díszítő elem. Érdemes megjegyezni, hogy a képről semmiféle negatív attitűd nem olvasható le, inkább a semleges-pozitív tartományba esik. Aki ezt a képet készítette, aki megvásárolta és elküldte, annak a cigányokkal bizonyára semmi baja sem volt.