Készül az európai roma stratégia. Ez jó. A fundamentuma az lesz, hogy a problémák nem etnikailag, hanem társadalmilag meghatározottak. Ez már nem annyira jó. Úgy tűnik, hogy ismét sikerül politikailag korrekt módon mellé lőni a céltáblának.
A történelem tele van kényszerű cselekvésekkel. A résztvevők egyszerűen nem tehetnek mást, mint amit tesznek, kényszerűen és szükségszerűen rohannak saját vesztükbe – ahogy azt már a régi görögök is megírták a sorstragédiákban. Úgy látszik, most ilyen történelmi kényszer, hogy a cigányság problémáit ne nevezzük etnikailag meghatározott problémának. Tisztességes ember nem helyezkedhet etnikai alapokra, mert ott tisztességtelen emberekkel kerül össze. Ráadásul a társadalmi alapra helyezkedve a cigányok pozitív megkülönböztetésével szemben is érvelni lehet. Miért csak a cigányokat támogassuk? A nemcigány szegények nem ugyanolyan rászorultak? Dehogynem. Hát ne legyen cigánypolitika, hanem legyen szegénypolitika.
Ez így igaz – csakhogy az igazságnak csupán az egyik fele. A másik fele az, hogy a cigány társadalomban igenis benne rejlenek olyan jellegzetességek, „programok”, amelyekből együttélési problémák fakadnak. A hivatalosságok félnek kimondani, hogy a cigánysággal mint nemzetiséggel – nyelvi-kulturális közösséggel – is bajok vannak, mert attól tartanak, hogy rasszizmussal vádolják őket. A cigány értelmiség pedig köti az ebet a karóhoz: nem bennünk, nem a mi népünkben van a hiba, hanem a környezetünkben. És az európai értelmiségi közvélemény előtt aligha áll meg, aki azt meri mondani nekik: nincs igazatok. A rasszizmust elítélni derék dolog, a gyenge, elesett cigányokat védeni szintén az, bennük hibát lelni viszont csupán egy lépés a nácizmustól. Jobb helyre az olyat be sem engedik.
A történelmi kényszer így hát arra szorít, hogy politikailag korrekt, támadhatatlan és feddhetetlen módon tovább csépeljük az üres szalmát, és továbbra se vegyünk tudomást a cigányság szociokulturális struktúráinak cigányságukból fakadó súlyos működési zavarairól. Ennek folyományaként pedig tovább tűrjük, hogy az igazság bátor kimondása címén vérbeli rasszisták harsogjanak ökörségeket a cigányok genetikai degenerációiról, koncentrációs lágerekről és a cigány nők sterilizálásáról.
Az árnyalt, bonyolult igazságokra pedig nemigen vevő senki. Talán mert árnyaltak és bonyolultak, és komoly szellemi erőfeszítést igényel a befogadásuk, még komolyabbat a képviseletük a „politikailag korrektekkel” és a pedigrés rasszistákkal szemben. Talán nincs is értelme az egésznek. Az élet majd megoldja, végül is előbb-utóbb mindent megold. Vagy így, vagy úgy. Csupán a gyerekei jövendő Magyarországáért aggódik egy kicsit az ember – de hát annyi aggódnivaló van, miért éppen ezzel kelljen küszködni?
A képen cigány szekér látható, a képeslapot a Rotophot Társaság adta ki Budapesten, postán 1909-ben futott. A fénykép finom részletei a sokszorosítási technika akkori korlátai következtében sajnos elvesztek, de az összbenyomás így is hiteles.