Naptár

november 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Friss topikok

  • Frick László Intézet: @Pipas: Mitőllenne zavaros? A "cigányok"Magyarországon több korszakban többfelől,több okból és nem... (2021.04.11. 06:17) A vajda, aki nincs
  • csokosszaju: nem olyan sokára mi leszünk kevesebben...és akkor jaj nekünk (2020.05.28. 20:58) Gádzsóverés a Józsefvárosban
  • Dread Naughty: Csak jelzem, hogy a cigányság nem egységes forrásból származik(ahogy pl. a zsidók sem). Vannak az ... (2018.11.18. 18:13) Gének
  • HargitaIhenrIK: Csak mondom. Olyan megnyitojuk volt hogy csuhaj.. nmaahc.si.edu/ (2016.11.06. 03:21) Cigány múzeum
  • Szúrófény: Papír kell, bizonyítvány! Papír kell: bizonyítvány Azzal virít, aki hitvány! Tanult ő, férges esz... (2015.01.24. 07:59) Hócipő

Szavazzunk

Bencsik Gábor 2010.06.14. 12:03

A blog bejegyzéseihez mellékelt képek nagy része 1918 előtt készült képeslap. Körülbelül három éve gyűjtöm őket, és már a magyarországiakból is jóval száz fölött járok, még igencsak messze a teljességtől. Egy gyűjtőtársnak több mint háromszáz ilyen lapja van, és ő sem tudja, mennyi lehet még. Mint tudjuk, az első képes levelezőlapok az 1880-as években készültek, tömegesen 1900-tól forogtak. Hogy hányféle képeslap készült, ember meg nem mondja, mert a nagy kiadók mellett közepesek és egészen kicsik, falusi fényképészek és egyemberes vidéki nyomdák is beszálltak az üzletbe. Ha csak Magyarországot és az 1918-as időhatárt nézzük, akkor is százezres nagyságrendről van szó – nem ennyi darab, hanem ennyi féle készült, összesen sokmillió példányban. Kevesebb a rajz, több a fotó – az emberek vonzódtak az új médiumhoz, amely ekkoriban törte át az egyedi reprodukció korlátait, és jelent meg különféle sokszorosítási technikákkal. A legtöbb lap városrészletet, épületet ábrázol, de van mindenféle más is: gőzmozdony, kávéház, sóbánya, festői tájak, ipartelep, falusi lakodalom és ezer egyéb. Közte cigányok is.
   
Tessék belegondolni: a dualizmus korában az emberek egyebek mellett cigányokat ábrázoló képeslapokat vásároltak, és azokat el is küldték a barátaiknak, rokonaiknak. Ezek kevés kivételtől eltekintve nem gúnylapok, nem a címzett ugratását célozzák, hanem egyszerű képi közlések, afféle vizuális kijelentő mondatok. Azt hiszem, világos a következtetés: a kor emberei a cigányokat az élet természetes részének tekintették. Ma ezt úgy mondanánk, hogy elfogadók voltak a cigányok irányában. Tovább vizsgálható, hogy milyen is volt az a társadalmi helyzet, amit elfogadtak, a jelenség mégis szembeötlő.
   
Vajon ma vennének-e, küldenének-e cigányokat ábrázoló képeslapokat? (Ezúttal tekintsünk el attól, hogy a műfaj éppen megszűnőben van, kiszorítja az mms és az email). Szavazzunk. Nem azt a kérdést teszem fel, hogy a nagyra becsült olvasó tenne-e ilyet, hiszen aki ezen a blogon jár, cigány-ügyben aligha tekinthető átlagosnak. Inkább azt kérdezem, hogy Ön szerint, szerinted mások mit szólnának a dologhoz. Tehát:
   

Természetesen képeslap jön most is. Orsovában adták ki, 1915-ben járt postán, de szinte bizonyos, hogy a felvétel valamelyik dél-erdélyi (nagyszebeni) szász, vagy a szász kultúrkörhöz kapcsolódó fotográfus műtermében készült. Az erdélyi százságnak a cigányok iránti nyitott érdeklődése rendkívül figyelemre méltó, és másképp nem magyarázható, csak ha feltesszük, hogy a szászok és a cigányok alapvetően konfliktus nélkül éltek egymás mellett. Ennek pedig gazdasági alapjának kellett lennie (még a végén marxista leszek). A korabeli szász sajtót, levéltári anyagot ma szinte senki sem kutatja, pedig fontos információk lehetnek ott arról, hogy a cigányok és az Erdélyben a legmagasabb színvonalú termelési kultúrában élő szászok között volt-e gazdasági együttműködés.

Ez azért érdekes, mert a cigányság 20. századi talajvesztésének fő okozója a társadalmi munkamegosztásból való kihullás, a termelési folyamatba való illeszkedés képességének elveszítése. Vajon a szász vidékeken a cigányok a huszadik század elején még meg tudták tartani ezt az illeszkedést? Ha igen, hogyan lehet, hogy éppen a legfejlettebb területeken történt ez? Vajon a szász gazdaság egyszerre volt fejlett és az archaizmusig menően konzervatív? Mindenesetre nem véletlen, hogy ott működött a kor világviszonylatban is egyik legjelentősebb cigányság-kutatója, Wlislocki Henrik. A képen a két vidám legény széles román övet, tüszőt visel – ha máshonnan nem tudnánk, ez is jelzi, hogy oláhcigányok. Ruhájuk kissé rongyos, de amúgy rendezett. A kép beállítása arra utal, hogy a fényképész csupán bemutatni akart, mindenféle indulati töltés nélkül.

 

4 komment

Rasszista-e Fokasz Nikosz?

Bencsik Gábor 2010.05.28. 13:29

A minap megjelent egy írás, amelyet a szerzője szerényen „A Nagy Cigányposzt” címmel bocsátott a világhálóra. Ebben felettébb öntudatosan kiosztja a jobb- és a baloldalt egyaránt, és levonja a szerinte egyedül lehetséges következtetést: A cigány pontosan olyan ember, mint te vagy én.

A Magyar Narancs idei 20. számában Fokasz Nikosz szociológus (aki nem ismerné: magyar görög tudós, az ELTE tanára) a görög gazdasági válság hátteréről értekezik. És ennek a cikknek szinte minden második mondatában a görögökről mint közösségről beszél: a görögök ilyenek, a görögök olyanok. „A család, s tágabban a rokonság mindig is a görögök társas létének és életstratégiájának legfőbb terepe volt.” „... a görögök társas életét most is a személyes elkötelezettségek rendszere határozza meg.” „Az egyéni szinten rendkívül sikeres görögök ugyanis biztonságerősítő elemként kezelik, ha a család legalább egy tagja a közszférában nyer alkalmazást, és teljesítményhez lényegében nem kötött, járadékjellegű jövedelmet húz az államtól.”

És végül egy hosszabb idézet: „Ez a kampány még eltart egy darabig. Hogy ebből lesz-e újfajta működés, az most még nem tudható. Ehhez az kellene, hogy a személyes viszonosságok és elkötelezettségek évszázados rendszerét felváltsa a belsővé tett univerzális közösségi normák iránti bizalom és persze engedelmesség. Amíg ez nem következik be, addig a potyautas jellegű egyéni stratégiákkal kapcsolatos erkölcsi fenntartások ostobaságnak, a törvények pedig továbbra is legyőzendő akadálynak tűnnek majd. A görögök, ha a konjunktúra úgy hozza, lehetnek megint nagyon sikeresek egyéni életükben, de e változás nélkül  közösségi céljaik elérése továbbra is ábránd marad.”
   
Nesze neked mindenkit-a-maga-tettei-alapján-ítéljünk-meg! Nesze neked a-görögök-ugyanolyan-emberek-mint-más! Az ellentmondás csupán kétféleképpen oldható fel:

  • Fokasz Nikosz rasszista, noch da zu göröggyűlölő,
  • az emberek közösségként is hordoznak jó és rossz tulajdonságokat, amelyek alapvetően befolyásolják az adott közösség sorsát.


Gondolom senkit sem lep meg, ha szerintem a második állítás állja meg a helyét. Áttörést hozhatna a magyarországi cigányság problémáinak oldásában, ha ebben végre konszenzusra jutnánk.

A mostani képhez nincs különösebb elméleti körítés. A Bukarestben 1899-ben feladott képeslapon kissé idealizált cigány életképek láthatók. Egy biztos: ezen a képen még nyoma sincs az ellenérzéseknek, az ábrázolás a pozitívan semleges érzelmi tartományba tartozik.

Újabb cáfolatául annak a széles körben elterjedt állításnak, hogy a cigányok hatszáz éve nem képesek beilleszkedni. Be voltak ők illeszkedve (még ha nem is magas presztízsű helyen), és csak az elmúlt évszázadban estek ki ebből. Miért és hogyan, erről már sok szó volt és lesz is még.

Címkék: cigány görög rasszista nikosz fokasz

5 komment

Balogh Artúrnak

Bencsik Gábor 2010.05.21. 11:13

Balogh Artúr írja az előző poszthoz küldött kommentjében:

„Mindig jön ezzel a modernitással meg a premodernitással!

A gádzsók modernitásnak nevezték a Holokausztot is, meg a kommunizmust is, mi cigányok meg mindig le vagyunk maradva ezektől a nagyszerű eszméktől, és remélem, hogy soha nem fogjuk a gádzsó társadalmat utolérni, nem leszünk ennyire modernek!

Szerintem a gádzsók kisebb mértékben modernizálódnak, mint ahogy azt feltüntetik, és nagyobb mértékben lépnek az emberiség tévútjaira, amit akkor ők modernek látnak, mert folyamatosan összekeverik a társadalmi fejlődést, a gazdasági fejlődést és az ember morális erkölcsi és szellemi fejlődését, változását.”

Kedves Artúr, ez a gondolatmenet a tévút. A gádzsók tévedéseit, bűneit el nem követő, tulajdonképpen romlatlan cigányok önképe, egy olyan népé, amelyik nem keveri össze a gazdasági fejlődést és az ember morális erkölcsi és szellemi fejlődését, változását. Elfogadom, hogy a modernitásnak sok káros mellékhatása is van. Ám a modernitás nem csak holokauszt, hanem közgyógyítás, nem csak kommunizmus, hanem a segélyezés rendszerében megnyilatkozó társadalmi szolidaritás, nem csak elgépiesedett munkavégzés, hanem tömegkultúra, közoktatás, közbiztonság és még nagyon sok más. A gádzsó társadalom teljes tudatossággal választotta a modernitást, mert noha voltak-vannak súlyos hibái, az előnyei sokkal számosabbak.

Ám még az is rendben van, ha valaki nem kér a modernitásból. Ismerek ilyen eseteket. Emberek, családok teljes értékű életet élnek úgy, hogy kivonják magukat a modernitásból, élnek távol a településektől, a maguk tanyáján, befelé, premodern életet. Korrekt, elvi alapon is jól védhető döntés. Nehéz, de tiszta életet lehet így élni.

Az azonban nem megy, hogy igényeljük a modernitás előnyeit – közbiztonság, tömegközlekedés, közintézmények, folyóvíz, villany, gázfűtés, autó, televízió, mobiltelefon, segély, stb. –, de nem vállaljuk a modernitás terheit, a közoktatásban való fegyelmezett részvételt, beilleszkedést a társadalmi hierarchiába, a közösségi normák elfogadását (például a hangoskodást illetően), a közösség egészével való szabálykövető együttműködést. A magyarországi cigányság leszakadó része pedig pontosan ezt teszi: igényli, sőt követeli a modernitás előnyeit, a többiekkel azonos részt kér azokból, ám a terheket nem, vagy csak alig vállalja. A cigány, vagy ha így jobban tetszik, a roma értelmiség nagyon rosszul teszi, ha ezt a magatartást valami romantikus illúzióval igazolja.

Alig hiszem, hogy a magyarországi cigányok tömegesen követnék azt a vezetőt, aki a modernitásból való kivonulást (se tévé, se mobil, se autó, se segély, helyette önellátó gazdálkodás, kerekeskút, magunkvarrta bocskor) ajánlaná a számukra. Ez tömeges méretekben nem is volna lehetséges. Akkor pedig nem marad más, mint alkalmazkodni a modernitáshoz, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Nincs más út.

A fentiekhez egy fájdalmas kép. „Czigány koldus”, mondja az 1910 körül megjelent képeslap képaláírása, pedig nem koldust látunk, hanem fémművest. Alázatos testtartása, rongyos ruhája a felületes szemlélő számára valóban koldust mutat, valójában azonban olyan emberről van szó, akinek évezredes tradíciókon nyugvó életstratégiája éppen most veszítette el az érvényességét. A falusi igényeket kiszolgáló fémművesség, amiből addig rendesen megélt, eltartotta családját, fenntartotta közössége kultúráját, egyszer csak feleslegessé, ezért értéktelenné vált. Itt áll ez az ember, kizuhanva a társadalmi munkamegosztásból, jövőtlenül, összeroskadó kultúrájával. Utódai közül sokan száz év múlva sem találják a helyüket. Újabb évszázadnak ilyen kiúttalanul nem szabad eltelnie.

Címkék: romák válasz artúr balogh modernítás

69 komment

Cigánysegítő szolgálat

Bencsik Gábor 2010.05.07. 15:01

Valamit mindnyájunknak meg kell értenünk: a mélynyomorban élők, és közöttük is különösen a cigányok a látszat ellenére végletesen kiszolgáltatott emberek. Tudom, a többség inkább magát érzi kiszolgáltatottnak, különösen azok, akik cigánytelep közelében élnek – és ez az érzés egyáltalán nem alaptalan. Ha pedig egy gádzsó egymaga betéved a cigánytelepre, sem javait, sem testi épségét nem érzi biztonságban, megverhetik, kifoszthatják, még jó, ha megfélemlítéssel, ordítozással, a gyerekek általi megdobálással megússza. Ezért aztán a gádzsók, a többségi társadalom tagjai meg sem kockáztatják ezt a látogatást.

Pedig először is egyáltalán nem törvényszerű, hogy a kívülállót a cigánytelepen atrocitások érik. Rendben, az ember a kis valószínűséget sem kockáztatja, de az bizonyos, hogy a társadalom sokkal rosszabbat tételez fel a telepi cigányokról, mint a valóság.

Másodszor pedig tudnia kell, hogy az ott élők nála sokkal kiszolgáltatottabbak. Agresszivitásuk igen gyakran ennek az (egyébként kontraproduktív) kompenzálása. Az iskolázatlan, funkcionális analfabéta emberek számára az állam, a hivatal félelmetes hatalom, amelyet nem ismernek, nem tudják, hogyan kell vele bánni. Tudom, már kész is az ellenvetés: én csak ne féljek, a cigányok jobban ismerik a jogaikat, mint én, csak a kötelességeiket felejtik el mellé tenni. Én azonban azt hiszem, hogy igazából a jogaikat sem ismerik. Idegen, ellenséges világban élnek, amelyből megpróbálják kiragadni a lehető legtöbbet, de amellyel nem képesek együttműködni. Ábel mondja Tamási regényében: „azért élünk a világban, hogy valahol otthon legyünk benne”. Azt hiszem, a telepi cigányok sehol nincsenek otthon ebben a világban. Meglehet, hogy ez a probléma egyik kulcsa.

Hogy otthon lehessenek, segítségre van szükségük. Olyan emberre, aki ismeri a világ dolgait, és aki ezzel az ismeretével nem nyerészkedni akar rajtuk, nem uzsorakölcsönnel fosztogatja őket, hanem önzetlenül segít. Hogy hogyan kell kitölteni a nyomtatványokat, hogyan kell jelentkezni egy állásra, hogyan kell kikecmeregni a nyomorból.

Néhány pap már végzi ezt az önzetlen odaadást és végtelen türelmet igénylő munkát. De az egész feladatot nem lehet az egyházakra hagyni. Mert amúgy is paphiánnyal küszködnek, de egyébként is az állam dolga ez. Van Magyarországon hétszáz cigánytelep. Ezeknek a felszámolását én hétszáz cigánysegítő kinevezésével kezdeném. Hogy először a lelkekben kezdődjön meg a telepi életforma felszámolása.

A cigánysegítők állami alkalmazottak lennének, akik napi nyolc órában ott dolgoznának a telepen, ott lenne egy-egy kis irodájuk. Feladatuk volna kifelé a telep teljes körű szociológiai felmérése, a telepfelszámolás szociológiai megalapozása, befelé pedig a minél szélesebb körű tanácsadás a telepieknek: ügyintézésről, életvitelről, oktatásról, munkáról, viták rendezéséről és hasonlókról.

Hogy legyenek köztük diplomás cigányok is? Persze. De ne csak azok, legyen magyar, sváb, szlovák – csak legyen elkötelezett és kitartó. És persze legyen tisztességesen megfizetve. Higgyétek el, ez volna a leghatékonyabban megtérülő cigányprogram. Ráadásként már fél év után micsoda tudás halmozódna fel ennek a hétszáz embernek a fejében! Micsoda forrás lehetne ez a tudás a sikeres programok megtervezéséhez! Nem kétséges, hogy linkek, szélhámosok, lusták, tehetetlen széplelkek is közéjük keverednének. De még így is megérné. Akár világra szóló siker is kerekedhetne belőle.

Ezúttal két kép. Az elsőn erdélyi sátoros cigányok láthatók, a képeslapot Karl Graef adta ki Nagyszebenben 1910 körül. A másik Munkács környéki cigány telepen készült, Bertsik Emil adta ki 1916-ban. A képpár egy életmód megsemmisülését beszéli el. A sátorosok a legkevésbé sem nyomorban élnek.


Noha felhalmozott vagyonuk feltehetően csekély, életmódjuk teljes értékű, maguk választották, önszántukból maradnak meg benne. A telepi cigányok viszont lepusztult környezetben élnek, bizonyosan nyomorban, a társadalomból kiszorulva.

Váltig állítom: a cigány társadalom megroppanása, a cigányságnak tömeges nyomorba süllyedése, legalábbis Magyarországon az 1880 és az 1920 közötti időszakban, az iparosodás és a többségi társadalomnak a premodernitásból a modernitásba (közoktatás, közlekedés, tömeg-kereskedelem, urbanizáció, stb.) való átmenete idején következett be. Ennek a törésnek a következményeit nyögjük ma is.

Címkék: társadalom nyomor cigányság

5 komment

Kisebbségi bűnözés

Bencsik Gábor 2010.05.03. 06:26

Rosta Andrea rövid tanulmányt közöl az „Ami rejtve van és ami látható” című, a 65 éves Gereben Ferencet köszöntő kötetben (Pázmány Társadalomtudomány 10. Piliscsaba 2008, 427-440. oldal). A „Gondolatok a kisebbségek bűnözéséről a hazai tudományos kutatások tükrében” című tanulmány elsősorban a roma kisebbség bűnözésével kapcsolatos kutatásokat igyekszik rendszerbe foglalni, emellett említést tesz a bevándorlók, külföldiek és vendégmunkások kriminalitásának kutatásáról is. Ez utóbbiak nálunk nem relevánsak, inkább a nyugat-európai párhuzam miatt érdekesek.

A tanulmány igyekszik érzékeltetni a probléma bonyolult voltát, de ezen az érzékeltetésen valójában nem lép túl. Mint aki tojásokon lépked, olyan óvatosan fogalmaz, ezért aztán kevés érdemi információval szolgál azon túl, hogy 1974 és 1989 között a bűnügyi statisztikákban számon tartották a cigány származást, azután viszont nem. Annál meglepőbben fogalmaz az alábbiakban:

„Követve a téma egyik hazai klasszikusát (és összhangban a nemzetközi szakirodalommal) a kisebbségek bűnözésével kapcsolatos problémák hagyományosan három megközelítésben kerülnek tárgyalásra. Ezek a kategóriák nem képezik – szigorú értelemben – a téma önálló értelmezéseit, hanem jellemzően összefonódnak, egymás átfedik. A három kutatási megközelítési irány:

  1. a rasszista, faji megközelítés,
  2.  a bevándorlók kriminalitásának vizsgálata,
  3. illetve a külföldiek, vendégmunkások és a bűnözés viszonyának kutatása.”

Ezek szerint tehát a honos etnikai kisebbség és a bűnözés kapcsolatának vizsgálta kizárólag rasszista, faji megközelítés lehet. Amiből logikusan következik, hogy aki nem akar rasszista lenni, az ezt a vizsgálatot nem folytathatja le. Ha a nemzetközi szakirodalom valóban ezt a tilalmat állítja föl, az elég nagy baj a nemzetközi szakirodalomra nézve. Valószínűbb azonban, hogy a tilalom nem létezik, csupán a fősodratú szociológia konstrukciója.

Gondolhatnánk, hogy a szerző a „rasszista” kifejezést ezen a helyen morális tartalom nélkül alkalmazza, meglepődésünk tehát alaptalan. A következő sorok azonban sietnek eloszlatni a kétségeket. „A rasszista, faji megkülönböztetés lényege, hogy az emberek egyes csoportjait a többitől külső, öröklött fizikai jellemzők (hajszín, bőrszín, szemek színe) alapján különbözteti meg, és e csoportokat a bűnözéssel kapcsolatos előítéletekkel sújtja, stigmatizációs mechanizmusokkal terheli.” (A szerző itt lábjegyzetelve Tauber István: A deviancia mint kisebbség, a kisebbségek devianciája című tanulmányát idézi.) A rasszista megközelítés egyenlő előítéletekkel sújtás. Pont.

Be vagyunk kerítve. Ha összefüggést keresünk az etnikai hovatartozás és a bűnözés között, akkor a vizsgált etnikumot stigmatizációs mechanizmusokkal terheljük – mivel ilyet értelmes ember nem tesz, egyetlen lehetősége marad: nem kutatja az összefüggéseket.

Ebből a zsákutcából ki kell végre farolni. Még akkor is, ha elfogadjuk a szerző azon állítását, mely szerint „bizonyítást nyert az is, hogy a cigányság bűnözése rétegspecifikus, és arányában nem tér el a vele azonos szinten élő társadalmi csoportok kriminalitásától.” Az embernek kétségei vannak azt illetően, hogy ez tényleg bizonyítást nyert-e, különösen annak fényében, hogy 1989 óta nincs adatgyűjtés a bűnelkövetők etnikai hovatartozásáról. Te tegyük félre ezeket a kétségeket. Arról még így is bőven volna mit beszélni, hogy a cigányság körében miért olyan kiugróan magas a kriminalitással terhelt társadalmi rétegbe való tartozás, és miért megy olyan nehezen az onnan való kiemelkedés. Az nem válasz, hogy a hátrányos megkülönböztetés az oka, magyarán hogy a gonosz többség oda szorítja az előítéletességet elszenvedő cigányságot.


Végül egy kép egy olyan cigányról, aki aligha volt halmozottan hátrányos helyzetűnek nevezhető. Rigó Jánosról van szó, a híres Rigó Jancsiról, akinek románca bejárta a korabeli világsajtót. Történt, hogy egyik párizsi turnéja során, 1896 nyarán Rigó Jancsi elszerette a belga Chimay herceg feleségét, egy amerikai milliomos leányát. Az ifjú asszony elvált főúri férjétől, és feleségül ment a fekete szemű magyar prímáshoz. Tíz éven át járták együtt a világot, a hírek szerint ezalatt elköltöttek nyolc millió dollárt (ez ma dollárban is milliárdos nagyságrend lenne – ha igaz), ám a szerelem kihűlt, az asszony Nápolyban elhagyta Rigó Jancsit egy még feketébb szemű olasz pincérért, azt nemsokára egy hotelportásért. A családja kitagadta a nyughatatlan természetű asszonyt, aki elszegényedve halt meg. Rigó Jancsi életpályája is megtört, éttermi muzsikálásból igyekezett megélni itthon és külföldön, egyre kisebb sikerrel. Fényképünk a fénykorból való, a hátlapján olvasható felirat szerint Aradon készült 1905. augusztus 7-én, „az aradi híres Rigó est” alkalmából.

Címkék: rasszizmus deviancia cigánybűnözés

16 komment

Az LMP a cigányságról 2.

Bencsik Gábor 2010.04.26. 08:09

Ha elkezdtük, hát folytassuk az LMP cigányprogramjának elemzését. A Magyar Gárdánál hagytuk abba, annál a gondolatnál, hogy ez rossz válasz a valós kérdésre. Ezt követően a program korrekt helyzetértékelést ad a magyarországi cigányok „problémás” részéről. Majd rátér az oktatásra. „A képzetlenek problémáját újratermeli a közoktatás, amelynek szakmai gyengeségei (a szakfelügyelet hiánya, a tanári pálya presztízsének, így utánpótlásának romlása, az elavult módszerek és tanterv, a gyermekvédelem hiányosságai) felerősítik a szegény és iskolázatlan szülők gyermekeinek magukkal hozott lemaradását. Ezt tovább rontja az iskolai szegregáció, amire csak ráerősített a korábbi, elkülönült oktatásra ösztönző állami normatívarendszer.”

Megint az iskolai szegregáció. Ebben végre értelmes konszenzusra kellene jutni. Erről mondta egy Fideszes politikus (sajnos a névvel való közléséhez már nem járult hozzá): „Az a helyzet, hogy a falvakban egyre nő a cigányság aránya, és a Magyar Bálint-féle koncepció meg a nonszegregáció azt követelné ettől a zsugorodó, öregedő és a saját kulturális identitásában az ötven év szocializmus által megrendített társadalomtól, hogy a nálánál sokkal erősebb, dinamikusabb, primitívebb, agresszívabb cigányságot integrálja egy magasabb kultúrához. Ez nem egyszerűen hülyeség, hanem aljasság. Mert azt a munkát, amit nekik, Magyar Bálintnak és Horváth Aladárnak kellett volna elvégeznie, azt a nyomorult öregemberre lőcsöli rá, meg annak az unokájára, aki ott maradt falun. Mocsok dolog!”

Én is azt hiszem, hogy a dogmatikus deszegregáció teljesen alkalmatlan a probléma kezelésére. Örömteli volna, ha ezzel az LMP is hajlandó volna szembenézni, leszállna a városi liberális értelmiségnek erről a vesszőparipájáról, a dolgot magát nézné, és olyan megoldásokat keresne az oktatásban, amelyek nem a többségi társadalom gyenge lobbierejű csoportjait húzza le a szellemi nyomorban élőkhöz.

„Mindenekelőtt biztosítani kell, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek, köztük a romák, három éves koruktól óvodába járhassanak.” Igen, ez valószínűleg az egyik kulcsmomentum. Nem ismerem az óvodai szakmát, annak problémáit és sikereit, csak kívülállóként hangsúlyozom egyetértésemet: két-három éves korban érdemes megkezdeni az integrációt. Szívem szerint erre költeném a legtöbb pénzt, ide értve a falusi óvónők kiemelt bérezését. Nem félnék az országot településnagyság és megyék szerint bérövezetekre osztani, és a keleti megyék kistelepülésein normatív alapon magasabb óvónői bért, illetve központi bérkiegészítést adni. Számolni kell azzal, hogy ez csak hosszú távon hat, a pálya növekvő vonzereje csak lassan hoz minőségi javulást, de ez a befektetés így is megérné. „…növelni kell az óvodai kapacitásokat, a megerősített védőnői hálózat és a gyermekjóléti szolgálat bevonásával javítani kell a családok és az óvoda közi kapcsolatot, és beszoktatási programokat kell indítani.” Minden szóval egyetértek. Az óvodákat kellene tolni, ezerrel.

„Az általános iskolába való belépéskor vissza kell szorítani a szociális és etnikai szelekciót. Az elmúlt évtizedekben ennek az egyik legfőbb eszköze az volt, hogy a roma gyerekeket megalapozatlanul gyógypedagógiai tagozatra irányították. A sajátos nevelési igényűvé minősített gyerekek szegregációja az utóbbi években enyhült, a probléma azonban még mindig jelen van. …mi a beiskolázást megelőző, ezzel a gyerekek elkülönítésére hivatkozási alapot adó iskolaérettségi vizsgálatokat megszüntetnénk, helyette a beiskolázás és iskolakezdés után végeznénk egyéni fejlesztési vizsgálatot.”

Na ez már nem olyan egyértelmű. A magyar társadalom egyik súlyos betegségének tartom a társadalmi rétegek közötti mobilitás alacsony fokát, de hogy etnikai szelekció volna, az minimum a pedagógus szakma sértegetése. Az én tapasztalataim szerint a legtöbb pedagógus „vért pisil”, hogy a cigány gyerekeket valahogy átrángassa a normális életbe, és nehezen viseli ennek a gyakori kudarcát. A gyogyóba küldés valóban létezett (nyilván ez sem gonoszságból vagy előítéletességből, hanem mert ez a menekülési út volt egyedül nyitva az iskolák számára), de egyre kevésbé jellemző. Amennyire én tudom (korlátozottak az ismereteim), ezen nagyrészt már túl vagyunk.

Az iskolaérettségi vizsgálat viszont nem tréfadolog. Tessék az LMP-nek tudomásul vennie, hogy egy iskolai osztály valójában nevelési közösség, és a tanárnak, sőt az egész rendszernek a közösség valamennyi résztvevőjének érdekeire figyelemmel kell lennie. Olyan osztállyal, amelyben iskolára éretlen gyerekek is vannak, sokkal nehezebb a többi számára értékes munkát végezni, mint az olyanban, amelyben ilyenek nincsenek. Ne tessék harminc gyerek sorsával szórakozni pusztán azért, hogy további kettőnek jobbak legyenek az esélyei.

Ugyanez más megfogalmazásban: „Az egy önkormányzat területén működő, állami finanszírozásban is részesülő iskoláknak, és az iskolákon belüli párhuzamos osztályoknak, a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek oktatásából azonos arányban kell kivenni a részüket.” Ez így hitelesen hangzik. A probléma csak akkor látszik, ha feltesszük a kérdést: társadalmilag mennyire igazságos ez a rendszer tudva azt, hogy egyes önkormányzatok területén gyakorlatilag egyáltalán nincsenek halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek, máshol meg a fele az. Újra és újra visszatérünk ugyanarra a pontra: rálőcsölhető-e a probléma azokra az emberekre, akik balszerencséjükre olyan vidékre születtek, ahol sok a cigány? Vajon igazságos-e, hogy egyes településeken a gyerekeknek garantáltan halmozottan hátrányos helyzetű (többnyire tehát aszociális, agresszív, a többiekkel a tanulásban haladni nem tudó és nem is akaró, rossz társadalmi mintákat követő) társaikkal telezsúfolt osztályokba kell járniuk, másutt viszont legföljebb a tévében látnak ilyeneket? Szerintem nem igazságos. Ha az én fiamról lenne szó, inkább – kerül amibe kerül – elköltöznék onnan. És ezzel tovább növelném a szakadékot a sikeres és leszakadó régiók között. A társadalom tehát éppen az ellenkezőjét érné el annak, amire törekedett.

A súlyos témához könnyed kép. A feltehetően német kiadású, de Magyarországon forgalomba került képeslap az előző századfordulóról való. A zsirardikalapos férfi mögött látható két alak a hiteleshez közelít, a bőszárú ing egész Közép-Európában a magyarokat jellemző képi közhely, az ábrázolt kalap is jól ismert ebből az időből, ez a pipa szintén magyarokhoz kötődött – itt tehát magyar cigányok hitelesnek szánt ábrázolásával van dolgunk. Az előre hajoló úr tiszta sor, a két tenyérjós cigánylány viszont teljes képi kavarodás: a csörgődob a spanyol cigánylány képi attribútuma, a lányok öltözetében spanyol és balkáni elemek keverednek. Sátruk is inkább olyanra hasonlít, amilyet arisztokrata hölgyek csináltattak, amikor tenyérjós cigánylányokat mutató élőképet produkáltak (az élőkép a kor egyik kedvelt társasági foglalatossága volt), ehhez illik a párna, amelyen a lányok ülnek. Akik „természetesen” vonzóak, szépek, az elöl ülő keble izgatóan domborodik, megfelelve a kor cigánylányokkal kapcsolatos erotikus képzeteinek.

Címkék: oktatás szegregáció felzárkóztatás lmp cigány program

23 komment

Balogh Zoltán-interjú

Bencsik Gábor 2010.04.20. 11:40

A minap viszonylag hosszú interjú jelent meg az Indexen Balogh Zoltánnal, aki várhatóan a cigányügyek fő felelőse lesz az új kormányban (az interjú itt olvasható). Olyan ember szólalt meg tehát, akin sok múlik majd, tehát fontos, bármit mond. Bocsássuk előre: Balogh Zoltán valószínűleg a tisztességes, becsületes politikusok szűk körű klubjának tagja. Olyan vízilabdázó, aki nem csak a víz felett tartja a be a szabályokat, hanem a felszín alatt is (saját jogán nem is lenne belőle bajnok). Ezért elhihetjük neki, hogy a valódi véleményét mondja, ha nem is bontja ki annak minden részletét.

Végig lehetne menni az írás minden bekezdésén, elemezni valamennyi állítását. De ez talán még korai, előbb-utóbb napvilágra kerül a nyilvánosan vállalt kormányprogram, azt lesz érdemes vitatni. Ráadásul az interjú tételes elemzése túl is menne az emészthetőség határán, olyan hosszú szöveg kerekedne belőle, amelyet nem olvas el senki. Most talán elég annyi, hogy Balogh Zoltán szemlátomást komolyan foglalkozik a dologgal, noha meggyőző elgondolásai még neki sincsenek. Az elszántság és a jó szándék világosan kiolvasható a szövegből, de hogy ebből hogyan lesz eredmény, az nem derül ki.

„Minden munkaerő-piaci, szociálpolitikai, egészségpolitikai és oktatáspolitikai döntésben, közbiztonsági koncepcióban  külön figyelemnek kell jutnia erre. Ha ebben a komplexitásban lesz a kérdés megközelítve, az minőségi változást jelent majd, összességében teremtődik jobb helyzet.” Sajnos ez így nem igaz. A közigazgatásnak mindenütt a világon óriási rutinja van abban, hogy statisztikákkal jóllakassa a megrendelő politikát, nőpolitikai, kisebbségpolitikai, ki tudja milyen politikai irányelveket papíron beépítsen a tevékenységébe, miközben minden marad a régiben.

Ezzel együtt, ha a politika részéről valóban komoly elszánás van, lehet előbbre jutni. Végezzük ki először az interjú egy szerencsétlen mondatát. „Hogy ez mennyire etnikai meg mennyire szocializációs kérdés, ezt meghagynám a genetikusoknak meg a szociológusoknak.” A riporter le is csapja a magas labdát („Szerintem a genetikának ehhez semmi köze”), de most lépjünk túl rajta annak a megismétlésével, hogy ehhez, mármint a cigányok ügyéhez a genetikának tényleg semmi köze. Ebben a jövőben még véletlenül se tessék hibázni.
Ezt leszámítva az interjúban értelmes kérdésekre értelmes válaszok hangoznak el. Van, amelyik vitatható, van, amelyikkel egyet lehet érteni, de mind alkalmas arra, hogy beszéljünk róla. Egy alapvető dolog azonban hiányzik: annak megfogalmazása, hogy végül is mit akarunk a romáktól? Hogy olyan mértékben integrálódjanak, mint mondjuk a magyarországi svábok (teljes értékazonosság, külön származástudat, identitás), vagy hogy létrejöjjön egy olyan roma értékrend, amelyik különbözik ugyan a többségi társadalométól, de illeszkedik ahhoz?

Erre a kérdésre egyáltalán nem könnyű válaszolni. Balogh Zoltán sem érzékeli, vagy legalábbis nem érzékelteti a különbséget. Amikor arról beszél, hogy „ha a romák csapatban dolgoznak, sokkal nagyobb az esély, hogy maguk között is fegyelmet tartva jobb minőségű munkát végezzenek, mintha szét vannak szórva nem romák közé”, akkor a többségi társadalom normáitól eltérő roma normát fogad el. Holott a többségi társadalom, ha kimondatlanul is, de a saját normáival való teljes azonosulást várja. Vajon igaza van-e? Vajon rendben van-e, hogy a cigányok egy jelentős része semmilyen háztáji gazdálkodásra nem hajlandó? Ezt el kell-e így fogadnunk, vagy joggal marasztalhatjuk el azt, aki még a sárgarépa megtermelésére sem hajlandó? Vajon a takarékosság, a hosszú távú gondolkodás mint norma megkövetelhető-e, vagy elfogadható, hogy a cigányok nem így élnek? Joga van-e a többségnek arra, hogy a normáit rákényszerítse a kisebbségre?

Meggyőződésem, hogy ezt a vitát mihamarabb le kell folytatni, lehetőleg széles merítéssel, sok résztvevővel, időt szánva a dologra. A magam részéről azt gondolom, hogy az elérendő végpont a közel teljes norma-azonosulás, a roma identitás megőrzése mellett.

Képünk valamikor a 17. század végén készült, egy német krónika illusztrációjaként. A hozzá tartozó szöveg szerint a cigányok 1418-ban jelentek meg német nyelvterületen. A kép tehát egy több mint háromszáz évvel korábbi szituációt igyekszik megidézni, valójában azonban saját koráról számol be.

Valósággal tárháza a cigányokkal kapcsolatos közhelyeknek: a házból zsákban terményt lopó tolvajok, a férfi zsákmányul ejtett báránnyal, macskával és sündisznóval, a tenyérjós asszony hátán a csecsemőjével, a zsebtolvaj kisfiú, a gyermekét nyilvánosság előtt szoptató anya, a szabad tűzön készülő étel, az asszonyok kócos, hosszú haja mind ilyen. Más korabeli ábrázolásokból tudjuk, hogy a két asszonyon is látható széleskarimás kalap és az előtérben ülő asszony csíkos köpenye is jellegzetes cigány viseletnek számított. Ez a metszet tehát kevésbé a 17. század végi németföldi cigányokról tudósít, mint inkább az ekkori németeknek a cigányokról alkotott képéről.

 

Címkék: roma zoltán balogh biztos roma program

64 komment

Az LMP a cigányságról – 1.

Bencsik Gábor 2010.04.15. 08:37

Nos akkor kezdjünk hozzá a legeslegújabb parlamenti párt cigány-programjának elemzéséhez. Abból indultunk ki, hogy végre értelmes vitaanyag született, alapos, végiggondolt munka. De tegyük hozzá, bőven van mivel egyet nem érteni. 
 
"A cigányság és a többségi társadalom együttélése válságba jutott. Ezt tragédiák sora is jelzi." 
Így van, de hozzá kell tennünk: akármilyen megrázóak is a közelmúlt tragédiái, nem ezek jelzik a bajt igazán, hanem sokszázezer ember életének ellehetetlenülése. A mélynyomorba ragadt cigányoké és az általuk megfélemlített, nekik kiszolgáltatott nemcigány kisembereké. 
 
"A romaellenes propaganda rendszerint a szociális ellátórendszer dologtalan haszonélvezőiként állítja be a cigányokat, akiknek az eltartása súlyos teher a magyar társadalom vállán. Ez nagyon távol áll a valóságtól. Az összes nem dolgozó aktív korú alig 10 százaléka roma. A gyermekek után, illetve munkanélkülieknek járó ellátások 10-12 százalékát, a nyugdíjak kevesebb, mint 1 százalékát kapják a romák. Az oktatási és egészségügyi közkiadásokból a népességarányos rész töredéke jut cigányoknak."
Ezzel a már korábbról is ismert eszmefuttatással van egy alapvető baj: nincsenek, mert nem lehetnek mögötte hiteles adatok arról, hogy ki a cigány. A szakirodalomban és a szakmai közbeszédben rendszeresen felbukkanó adatsor különböző szociológiai mintavételekből származik, amelyekről nem tudjuk, mekkora hibahatárral készültek, mennyire érvényesek az egész országra. A másik nagy baj pedig az, hogy a cigányok egy jelentős része számára a segélyen élés újratermelődő életformává vált – és ez az igazán fenyegető jelenség.
 
"A cigányság integrációjára fordított célzott kormányzati kiadások értéke az Állami Számvevőszék tavalyi elemzése alapján kevesebb, mint egytizede annak, amit évente szabadidős, kulturális és vallási tevékenységekre fordít a költségvetés."
Ebben a mondatban sikerült összehasonlítani az almát a zongorával és a sporthorgászattal. Mint a régi faviccben: a Gellért-hegy így magas, a villamos meg úgy sárga. Szóval ez az adat nem mond semmit. Amúgy célzott kormányzati kiadásokra továbbra is szükség van. Ezen kiadások hatékonyságának szigorú ellenőrzése mellett.
 
"A másik sokat hangoztatott cigányellenes szólam az úgynevezett "cigánybűnözés" emlegetése. A szegénység és a viszonylagos iskolázatlanság mindenhol a világon összefügg a társadalmi normák gyakoribb megsértésével. Ez alól mi sem vagyunk kivételek. A romák az országos átlagnál négyszer jobban ki vannak téve a szegénység kockázatának, a mélyszegénységben élőknek mintegy negyven százaléka cigány."
Ha azt tudhatjuk, hogy a nem dolgozó aktív korúak hány százaléka cigány, akkor miért nem tudjuk meg, hogy a bűnelkövetők között hány százalék? Nem kétséges, hogy a "cigánybűnözés" rossz, hamis kifejezés, nem alkalmas a jelenség leírására. De azt nem lehet megkerülni, hogy kimondjuk: a cigányság leszakadó részének életmódja és a bűnözés közötti összefüggés NEM CSAK a szegénységből, a leszakadottságból ered.  Történelmi mélységben gyökerező rossz társadalmi normákról, romlott szociokulturális örökségről van itt szó.
 
"Az is világos, hogy a szegénység nem ad felmentést a törvények betartása alól, és szolidaritással kell fordulni azok felé, akik az ország több pontján fenyegetve érzik magukat azoktól, akik törvényen kívüli túlélési technikákat vagy felemelkedési utakat választanak. Ez a törésvonal azonban nem a cigányság és a többség, hanem a bűnelkövetők és a tőlük szenvedők között húzódik, s ennek mindkét oldalán ott vannak a romák és a nem romák is."
Az a baj, hogy a második mondat agyonüti az elsőt. A törésvonal sajnos igen sok esetben a cigányság által és a többségi társadalom által követett normák között van. Olaszországban a közelmúltban nem azért robbant ki a zömmel Romániából bevándorolt cigányok körüli botránysorozat, mert azok ki voltak téve a szegénység kockázatának, hanem mert olyan mértékben vették semmibe a befogadó ország társadalmi normáit, amilyet addig az olaszok elképzelni sem tudtak. 
 
"A rendőrség tevékenysége eddig sem a cigányság, sem a többség biztonságérzetét nem volt képes megerősíteni. A konfliktuskerülő ügykezelést a többség részrehajlásnak vagy megfélemlítettségnek tudja be, a romák viszont gyakran tapasztalnak faji-etnikai alapú előítéletes bánásmódot."
Igen, ez teljes mértékben igaz – az előítéletes bánásmód is. Mindkettőt fontos volt kimondani, így együtt.
 
"A többség és a roma közösségek közötti konfliktusokat és a róluk szóló közbeszédet új keretbe helyezte a Magyar Gárda fellépése, amely az állampolgárok biztonságigényének kielégítésére az önbíráskodás eszközét ajánlja. Ez, azon a túl, hogy demokratikus alapelveket sért, növeli a feszültséget, és nagyban megnehezíti a konfliktushelyzetek megoldását. Az állampolgárok biztonságérzetének romlása ugyanakkor kutatásokkal is bizonyított tény, amire megoldást kell találni."
Igen, csak a hosszú távú következményeket végiggondolni nem tudó emberek hihetik azt, hogy a Gárda javíthat a helyzeten. A megfélemlítés rövid távon békét teremthet, hosszú távon viszont fokozza a szembenállást, mélyíti a konfliktusokat. Az állampolgárok biztonságérzetének megteremtése az államhatalom joga és kutya kötelessége. Csak még azt nem tudjuk, hogyan tud ennek a kötelességnek megfelelni. 
 
Mostani képünkön, a képeslap hátoldalán olvasható felirat szerint Horváth János és felesége látható Dunapentelén. A felvételt a budapesti Rákóczi út 22-ben műtermet fenntartó Hatschek Béla készítette 1929-ben. A lapon semmilyen szöveg nem utal arra, hogy a házaspár cigány, öltözetük azonban árulkodó. A férfi nyakában a kendő egyértelműen cigányos, az asszony hosszú gyöngysorai nemkülönben.
Az igazán meggyőző jellegzetesség (képi közhely) azonban nem az, hanem az asszony szájában a pipa. Gondoljunk bele: a pipázás még ma is férfi-kiváltság, nő számára már-már tilalmas, egyedül kivévén a cigányokat, akiknél viszont markáns jellegzetességnek szokás tartani. A Horváth házaspár egyébként öltözetéből ítélve szemlátomást integrálódott a paraszti társadalomba, és meglehet, hogy gyerekeik, unokáik már cigány identitásukat is elveszítették. Nem szokás belegondolni, de nem árt, ha tudjuk, hogy a cigányság felöl évszázadok óta folyamatos a beolvadás a magyarságba.

Címkék: integráció lmp roma program

6 komment

A pártok cigány-programja 4. – LMP

Bencsik Gábor 2010.04.07. 16:03

Azt gondoltam, egy bejegyzésben áttekinthető lesz ez a program is. Tévedtem. Amivel az LMP cigány-ügyben előállt, az az utóbbi fél évtized legkomolyabb, legalaposabban végiggondolt helyzetértékelése és tervezete. Rengeteg vitám van vele (nem tudom például, az uzsorával kapcsolatos rész az angyali naivitás vagy a liberális vakság szüleménye-e), időnként dühösen vágnám a virtuális sarokba az egészet, mégis azt kell mondanom, hogy megszületett az a politikai dokumentum, amelynek alapján el lehet kezdeni az értelmes gondolatcserét. Ezzel a programmal érdemes vitatkozni, annál is inkább, mert nagyjában-egészében kijelöli azt a pályát, amelyen a téma iránt érzékeny (fővárosi) értelmiség a következő években mozogni fog.

Egy bejegyzésbe az LMP cigány-programjának (a teljes program itt olvasható) kommentálása nem fér bele, legalább négy-öt rész biztosan szükséges lesz. Most, négy nappal a választások előtt el sem kezdem, aligha ezen múlik az LMP sikere. Találkozunk a jövő héten.

Képünkön pécsi cigányzenekar látható, feltehetően a monarchia utolsó évtizedéből. A létszámból és az öltözékből ítélve rangos hely zenekara lehetett. A cigány muzsikusok már a 18. században nemesi jellegű ruhát hordtak, egy olyan korban, amikor a társadalom szigorúan megtorolta, ha valaki a társadalmi állásától eltérő, annál rangosabb viseletben jelent meg.

A cigány zenészeket bizonyos értelemben a társadalmon kívülieknek tekintették, sajátos, egyoldalú cimboraságban a nemességgel, ezért alakult ki náluk a nemesi viselet. Érdekes, hogy a magyaros dolmány ezen a képen inkább huszáregyenruhára emlékeztet, még az állógalléron is ott van valami dísz a rangjelzés helyén. A cigányzenészek magyaros viselete egyébként ma is él, elsősorban zsinóros mellény formájában.

Címkék: program roma lmp vitaanyag

1 komment

A pártok cigány-programja 3. – Jobbik

Bencsik Gábor 2010.04.02. 13:23

Ez egy hangsúlyozottan nem Jobbik-barát blog. A szerzőnek igen rossz véleménye van a Jobbikról. Ehhez képest a párt programja messze színvonalasabb és hitelesebb, mint az eddig vizsgált két versenytársáé. Igen, ez a szöveg (egészében itt olvasható) a valóságról beszél, és érdemi mondanivalója van róla. Úgy tetszik, hogy a mai magyar politikai pártok a cigányok ügyében továbbra is a Jobbiknak engedik át az őszinte beszéd jogát. És csodálkoznak azon, honnan van ennek a pártnak ennyi szavazója. 

A Vissza a cigányútról - Cigánypolitikai program című fejezet bevezető része teljes joggal ítéli el azokat az „ideológusokat és szakértőket”, akik az elmúlt húsz évben szüntelen rasszistázásukkal még a diagnózis felállítását is megakadályozták. Jogos az a megállapítás is, hogy a pártok a cigányokra eddig mint olcsón megvásárolható szavazókra tekintettek. „Az első feladat tehát az őszinte helyzetfelmérés. Az igazság kimondása, bármilyen fájdalmas is. A cigányság jelenlegi állapotában ma Magyarországon egy időzített bomba.” Így van. „Ha nem történik azonnali és érdemi beavatkozás, ez a probléma hazánkat polgárháborúba sodorhatja.” Ez nem igaz, de a Jobbik mentségére szól, hogy vagy két éve mindenki polgárháborúval riogat. Polgárháború nem lesz, legfőképpen azért, mert a magyarországi cigányok tökéletesen szervezetlenek. Ha Franciaországban álmukban lelövöldöztek volna arab családokat, másnap lángokban állna Párizs külvárosa, és hárommillió ember menetelne a Champs Elysée-n. Ha Németországban agyonlőttek volna néhány törököt, már ízekre szedtek volna egy sor nagyvárost, és az egész németországi török közösség, élén a német politikai elittel menetelne az Unter den Lindenen. Magyarországon a cigánygyilkosságok után hatfős békemenet volt nyolc rendőr kíséretében (találkoztam velük a Kerepesi úton Budapesten, szomorú látvány volt). Szóval ezt hagyjuk, lépjünk tovább.

„A cigány társadalom többsége a törvények, a munka és az oktatás világán kívül él, ahonnan a jelek szerint sokuknak nem csupán lehetősége, hanem szándéka sincs a kitörésre. Valós felmérések híján nem tudunk biztosat, csupán sejtjük, hogy ezekben a közösségekben milyen érzelmi viszonyulások élnek a többségi magyar társadalom felé. Generációk nőttek fel úgy, hogy nem látták a szüleiket munkába menni. Félő, hogy a cigány társadalom egy része már egyáltalán nem vágyik sem integrációra, sem munkára, sem tanulásra, csupán a társadalom által biztosított segélyekre.” Igen, sajnos ez az igazság. Illetve azt nem hiszem, hogy nem a többség ilyen, inkább kisebbség lehet, de valós felmérések erről sincsenek. Solt Ágnes szociológus egy kutatás keretében megpróbált valós adatokhoz jutni a cigánytelepeken élőkről, és eredményeit tavaly közzé is tette – majd a fejét harapták le.

Jönnek a Jobbik javaslatai, ezek élén a cigánybűnözés kemény eszközökkel történő visszaszorítása. És ez itt bizony kozmás. A program ugyan hosszasan fejtegeti, hogy a Jobbik szerint a cigánybűnözés fogalma „nem jelenti tehát sem a cigányság kollektív megbélyegzését, sem rasszizmust, hiszen a jelenség mögött nem genetikai meghatározottság, hanem sajátos szociokulturális háttér értendő”, csakhogy ez sajnos nem igaz. Ez a kifejezés bizony kollektív megbélyegzés. Amúgy valóban vannak a cigányságra jellemző bűnelkövetési módok, és nem vitatható az összefüggés a cigányok egy részének életmódja és a kriminalitás között. Csakhogy a Jobbik nem ezt a gondolatot árulja. Magyarországon tömeges igény van a cigányellenességre, és a Jobbik ezt az igényt szolgálja ki a cigánybűnözés kifejezés használatával. Ez egy haszonelvű szóhasználat, szavazatok megszerzésére irányul – amúgy sikerrel.

„A rend megteremtése mellett a felemelkedés és a jogkövetés lehetőségét is biztosítani kell számukra: a szociális, foglalkoztatási és oktatási rendszert kell úgy átalakítani, hogy az a törvények betartására, a munka és az oktatás világába való visszatérésre ösztönözzenek.” Ez világos, csak az a kérdés, hogy hogyan. A Jobbik az egyházak és a civil szervezetek eddigieknél jelentősebb szerepet szán a dologban, ami rendben is van, de a hogyan azért továbbra is nyitva marad.

A program javaslatait „A szebb jövő” címszó alatt foglalja össze. Átfogó felmérést sürget – joggal. Sürgeti a rendőrség megerősítését – legyen, bár elég drága mulatság –, és ismét létrehozná a csendőrséget. Ez utóbbiról nagyjából már tudjuk, hogy blöff, merő kampányfogás, még ha néhányezer egyszerű lélek komolyan hiszi is, hogy száz évvel ezelőtti társadalmi struktúrák beilleszthetők a mai társadalomba.

„A szociális segélyek helyett munkát, adott esetben közmunkát kell adni mindenkinek, aki képes a munkavégzésre.” Ha ez ilyen egyszerű volna. És ha nincs munka, és közmunka sem? „A segélyeket nem szabad készpénzben kifizetni, hanem azt szociális kártyán keresztül kell eljuttatni a segélyezetthez, ezáltal kizárva, hogy az erre a célra fordított adóforintok rossz helyre kerüljenek.” Csakhogy szociális kártyával sem lehet kizárni. Majd annak is kialakul a másodlagos piaca, mint az üdülési csekknek, és megint az ügyeskedők járnak a legjobban.

„A megélhetési gyermekvállalás visszaszorítása érdekében a családi pótlékot a 3. gyermektől felfelé adókedvezménnyé kell alakítani. Minden gyermeknevelési támogatást iskoláztatási kötelezettséghez kell kötni.” Ez lehet hogy működne. Hatástanulmányok kellenek, de van benne logika.

A program meglehetősen bőven beszél az oktatásról. Megalapozottnak látszik az az álláspont, hogy „Az erőltetett integráció helyett a differenciált oktatást támogatjuk, mert a jelenlegi rendszer mindenkit visszahúz a leginkább beilleszkedni nem képes gyerekek szintjére”. Jogosan mondja, hogy „az iskolai közösségi normákat rendszeresen megsértőkkel szemben szükség van hatékony szankciórendszerre”. Egyet lehet érteni azzal, hogy „támogatjuk a cigány pedagógusok képzését és alkalmazását a cigányok által sűrűn lakott települések iskolájában”. Érdekes, továbbgondolást érdemlő felvetés, hogy „Azonnali megoldásként – alkalmassági felmérést és tanfolyami képzést követően – munkába kell állítani képesítés nélküli cigány pedagógusokat, ami segítséget jelenthet az akkut munkanélküliségre is, illetve a közmunka-program egyik speciális válfaját képezheti”. Rendben van az, hogy „a teljes tanulási-képzési folyamatot végig kell gondolni, hogy minél több cigány fiatal jusson el a munkaerőpiacon keresett képzettséghez”.

Az utolsó bekezdés az Országos Cigány Önkormányzat feloszlatását szorgalmazza. Érdekes, hogy ebben liberális cigány vezetők véleményével találkoznak – ők a cigány önkormányzatot porhintésnek tekintik, országgyűlési képviseletet igényelnek. Pedig az OCÖ-vel, mint intézménnyel nincs semmi baj. A cigány önkormányzatiság intézményrendszere a feladata ellátására alkalmas – volna. Csak éppen hiányoznak azok a cigány vezetők, akik tisztességgel működtetnék.

A Jobbik cigány-programja egy dologról nem beszél: a cigány kultúráról. És ez árulkodó. Amúgy fenntartásokkal bár, de akár el is lehetne fogadni. Ha nem állna mögötte egy olyan párt, amilyen.

Ezúttal két kép. A vándor kompániáról készült fénykép 1903 előtt készült Dél-Erdélyben (legkorábbi variánsa ekkorról ismert), az Adler Fényírda adta ki 1909-ben Szászvárosban. Fémműves olhácigány csapat szerepel rajta. Egy szekerük van két lóval, valamint két szamár, az elöl álló hátán a sátorrúd, talán a ponyva is. Már korábban is volt szó róla, hogy a kompánia nem szekéren szokott utazni, arra a holmit teszik, esetleg a kisgyerekek és az öregek ülnek fel, a többség gyalog megy. Ennek fényében világosan látszik, mennyire hamis Vastagh György festménye, illetve az arról készült reprodukció. Vastagh képe valójában egy joviálisan lenéző anekdota képben elbeszélve, amely híven tükrözi a korabeli (1886) polgári társadalom cigányokkal kapcsolatos sztereotípiáit.

Címkék: program jobbik cigányok propaganda

11 komment

süti beállítások módosítása