Mielőtt bárki félreértené, a kérdés abban az értelemben szól, ahogy a „Mi a magyar” kérdést szokás feltenni. Miben áll a cigány lét, mi teszi a cigányokat egymáshoz hasonlóvá és a többiektől különbözővé? Nem azért fontos ez a kérdés, hogy Magyarország etnikumai között határvonalat húzhassunk – ez sem nem lehetséges, sem nem jogszerű –, hanem hogy megtudjuk, egymásnak feszülő problémáinknak merre húzódnak a gyökerei.
Voltam bátor azt állítani, hogy a cigányság, mint minden etnikai közösség, éljen bár a „nép” fogalmának laza keretei között, vagy államalkotó, netán kisebbségi nemzetként, történelmi múltból örökölt szociokulturális konstrukciójában él. Ennek a konstrukciónak egy része tudatos, egy része viszont öntudatlan, spontán viselkedésnorma vagy nézet. Itt mindjárt leszögezném: a konstrukció a legkevésbé sem statikus jelenség. Miközben egyes összetevői meglepő állandóságot mutatnak (ezáltal marad meg a többitől elkülönült konstrukciónak), más részei folyamatosan változnak.
Itt azonban egy fontos megkülönböztetést kell tennünk. Meg kell fejtenünk, hogy egy bizonyos magatartás vagy nézet maga a konstrukció-e, vagy pedig csupán egy mélyebb meghatározottság felületen megnyilvánuló formája.
Azt írja Mistingett az előző poszthoz fűzött kommentjében: „szerintem ennek az archaikus szocio-kulturális izének a feladása már megkezdődött, én pl. Franciaországban láttam először "igazi" vándorcigányokat. A cigányról nekem sokkal inkább jut eszembe a belvárosi piac körül lófráló seftes, a falusi napszámos vagy a külvárosban nyomorgó takarítónő, mint a vándor fémműves.”
Nem szeretném az elmélethez igazítani a logikai levezetést, de lehet, hogy a fémművesség és a vándorlás csupán mélyebb meghatározottság felületi megnyilvánulása, és ez a meghatározottság akkor is hat, ha a szokott formában már nem létezik. Határozottan állítom, hogy a cigány szociokulturális konstrukciónak maga a vándorlás (a szabadság szeretete, természetközeliség, más efféle romantikus idea) nem fundamentális eleme. Annál inkább a föld iránti gyakorlati és spirituális közömbösség. Szerintem abban, hogy a legtöbb cigánytelepen az ott élők minimális háztáji gazdálkodást sem folytatnak, hogy a saját környezetük iránt is nemtörődömséget mutatnak, ez a meghatározottság, az adott helyhez nem kötődő ember attitűdje rejlik. Ismét, nem először hozzá teszem: a cigányság ennek a közömbösségnek köszönheti a létét, hiszen így kimaradhatott a földért folytatott küzdelemből, amelynek csak két kimenetele lehetett: győzni vagy legyőzetni.
Ha ez a levezetés igaz, akkor a cigányság a mai napig hordoz egy olyan szociokulturális meghatározottságot, amely hátráltatja az integrációját – nem képes bekapcsolódni a falusi önellátó élelmiszertermelésbe.
A fémművességről hasonlót gondolok, még akkor is, ha meggyőződésem, hogy a fémművesség a cigányság etnogenezisének kulcseleme. Azt hiszem, hogy a mélyben meghúzódó szociokulturális konstrukció a termelés módja: a külvilágtól elkülönülő, családi közösségben, egyenrangú résztvevők által végzett munka. Állítom, hogy noha ma már cigány fémművesek nincsenek, a nagy termelési hierarchiákba való illeszkedéstől való távolmaradás ugyanolyan meghatározó maradt. Megint egy meghatározottság, amely hátráltatja az integrációt.
És van még más is. Például a gyerekszülés tizenéves korban. Ez nem valami lumpenizálódás következménye, nem is segélyek és támogatások miatt történik (noha e két hatás erősítheti vagy gyengítheti a folyamatot), hanem a cigány viselkedésnormák egyik mélyen rögzült eleme. Amely megint csak hátráltatja az integrációt, hiszen a tizenéves anya számára gyakorlatilag elvágja a társadalmi termelésbe, és azzal a jövedelemszerzésbe illeszkedés lehetőségét. Ráadásul a gyerekek olyan családban nőnek fel, amelynek tagjai felkészületlenek a szülői szerepre.
Más példa. Szó volt már itt a blogon arról, hogy a cigány pártok, politikusok a választásokon képtelenek mérhető eredményt elérni. Miközben Európa tele van etnikai pártokkal (baszk, katalán, déltiroli, finnországi svéd, kisebbségi magyar, stb.), és az érintett lakosság fegyelmezetten felsorakozik mögéjük, a cigány politikusoknak saját közösségükön belül sem sikerül egy-két százaléknál több szavazatot szerezniük. Ez nem azért van, mert a cigányok buták, műveletlenek vagy széthúzók, hanem mert szociokulturális meghatározottságuk a képviseleti demokráciát nem tudja értelmezni. A tradicionális cigány társadalom a mi értelmezésünk szerint olyan bázisdemokrácia, amely csak a maga kisközösségén belüli tagolódást ismeri. A cigányság legalább egy évezreden át úgy élt, hogy kívül maradt a környezeti társadalom hatalmi hierarchiáján (ezért maradhatott fenn), kompániánként alkotott teljes és kifelé zárt hierarchikus egységet. Tehát a kompániák között sem alakult ki alá-fölérendeltségi viszony. Csakhogy a modern tömegdemokrácia nem így működik. A képviseletet itt olyan emberekre kell bízni, akivel a választónak nagy valószínűséggel semmilyen személyes kapcsolata nincs. Ha a cigányság ezt nem képes megérteni, képviselet nélkül marad.
Mindez csak nagyon csekély töredéke a lehetséges válaszoknak arra a kérdésre, hogy mi a cigány. Nagyon hiányoznak például a pozitívumok. Csakhogy a poszt így is túl hosszúra sikerült. Ha kedvük, kedvetek van, folytassuk. Van mit kibontani.
A mostani kép címlapja egy kiadványnak, amely a skót Andrew McCornick fotóit tartalmazza a 20. század legelejéről. Az eredeti füzet 1906-ban jelent meg, a hasonmás kiadást az Amazonon vettem, akit érdekel, maga is meghozathatja.
A 40 oldalas füzetben ugyanannyi fénykép található olyan cigányokról, akiknek a családja már generációk óta élt Skóciában, és olyanokról, akik nem sokkal korábban érkeztek Kelet-Európából. A címlapon az előbbiekhez tartozó Stewart család látható. A nevüket is tudjuk (balról jobbra): Thomasina, kisebb Thomasina, Isabella, előtte Janey (Thomasina lánya), Maggy, nem ismert leány, Jack és a fia John.